A fiatal hollók kognitív készségei a felnőtt majmokkal vetekednek

holló
A hollók rendkívül intelligens madarak
Vágólapra másolva!
Nyugodtan mondhatjuk, hogy ha lenne egy állatoknak szánt IQ-teszt, akkor az a varjak toronymagasan nyernék. Bár talán meglepő, de az új kutatások szerint ezeknek a szuper okos madaraknak a kognitív fejlődése akár még egy kicsit gyorsabb is lehet, mint a miénk. A hollók már négy hónapos korukban szinte minden mentális képességük birtokában vannak.
Vágólapra másolva!

A németországi Max Planck Ornitológiai és Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói nyolc hollóval (Corvus corax) végeztek kísérleteket az úgynevezett Primate Cognition Test Battery egy módosított változatán keresztül. Ez a tesztsorozat nem csak a térbeli kapcsolatokkal, az objektum állandóságával, az ok-okozat összefüggésekkel és az eszközhasználattal kapcsolatos „gondolkodási" képességeket vizsgálja, hanem a társadalmi készségekkel, a kommunikációval és az elme működésével is foglalkozik.

A tudósok összehasonlították a hollók eredményeit a főemlősökről korábban gyűjtött adatokkal,

beleértve a csimpánzokat (Pan troglodytes), az orangutánokat (Pongo pygmaeus), valamint a papagájokat. Arra jutottak, hogy a madarak már alig négy hónapos korukban elsajátították a felnőtt egyedektől elvárható társadalmi és egyéb kognitív képességeket.

A hollók rendkívül intelligens madarak Forrás: Flickr

– írták a szakemberek a Nature tudományos szaklapban publikált tanulmányukban.

Mivel eddig még senki sem gyűjtött információkat a hollók kognitív fejlődésével kapcsolatban, ezért a terület tanulmányozása viszonylag új információkkal szolgált.

Miközben az egyes készségek esetében az életkort vizsgálták, a kutatók nem találtak valódi különbséget a négy és a tizenhat hónapos madarak között.

Valamennyi állat a teszt kvantitatív tartományaiban teljesített a legjobban és a térbeli komponensekben a legrosszabbul.

Holló (Corvus corax) Forrás: Wikimedia Commons

– hangsúlyozták a tanulmány szerzői, amit ScienceAlert online tudományos portálnak.

A hollók és a majmok pontszámainak összehasonlítása a teszt során rendkívül hasonlónak bizonyult: kiderült, hogy a madarak nem csak okosak, hanem

összetett társadalmi életet élnek, képesek érzelmekre és versengenek az erőforrásokért.

A tudósok szerint a kognitív képességeik ilyen fejlett aspektusait valószínűleg az alakítja, hogy már igen fiatalon versenyezniük kell a fajtársaikkal.