Ekkor tudunk majd száraz lábbal átmenni Európából Afrikába

Végleges lesz a Földközi-tenger bezáródása

Európát jelenleg a Földközi-tenger víztömege választja el Afrikától. Az emberi idősíkon észrevehetetlenül lassú, a felszín alatt hosszú évmilliók óta munkálkodó folyamatoknak köszönhetően azonban a földtörténeti közeljövőben nem lesz hajóra szükség ahhoz, hogy átkeljünk Afrikába; az eurázsiai és afrikai lemez jelenleg is zajló ütközése miatt 20-25 millió év múlva ugyanis már nem lesz Földközi-tenger, és a Föld teljesen máshogy fog kinézni ahhoz képest, mint amit most ismerünk.

Nem lehetett megérteni, hogyan élhettek ugyanazok a fajok az óceán mindkét partján

A modern földtudományok hajnalán komoly fejtörést okozott a geológusoknak a tengertől távoli kontinentális területeken a lankás középhegységek vagy égbenyúló lánchegységek formájában felhalmozódott, és kőzetté vált irdatlan mennyiségű tengeri üledék.

A Mount Everest látképe a csúcsról. Azért lehet több mint 8000 méter magasan egykori tengeri élőlények nyomaira bukkani a Himalájában, mert a hegység anyaga egy rég bezáródott trópusi óceán sekélytengeri üledékeiből épült fel Forrás: AFP/Phunjo Lama

Akkoriban még úgy képzelték, hogy a ma is ismert kontinensek és óceánok a földtörténeti múltban nagyjából ugyanúgy helyezkedtek el, mint a jelenben: ez volt a magát egészen az 1960-as évekig tartó úgynevezett fixista elmélet lényege. Azt, hogy a múltban hogyan kerülhettek a világtenger partvidékétől távoli kontinentális területekre tengeri üledékek,

a földkéreg vertikális mozgásával próbálták megmagyarázni.

Alfred Wegener német geológus és sarkkutató nevéhez fűződik a kontinensvándorlás elmélete Forrás: Wikimedia Commons/Bundesarchiv

Eszerint a földkéreg időnként lesüllyedt, és ilyenkor a tenger mélyen benyomult a szárazföldre, majd a kéreg ismét felemelkedve visszaszorította a tengert, amelynek hátrahagyott üledékei hegyláncok formájába emelkedtek a térszín fölé. A fixista elméletnek azonban számos olyan hátulütője volt, amit nem tudtak egzakt módon megmagyarázni.

Egy jura időszaki nagyragadozó, a Megalosaurus bucklandi modern rekonstrukciója Forrás: Ancient Earth

Az egyik ilyen problémát az úgynevezett ősmaradvány-rekordok jelentették. A 19. század második, illetve a 20. század első felében végzett paleontológiai feltárások egyik zavartkeltő felfedezése szerint ugyanazok a szárazföldi fosszilis fajok olyan egymástól távoli területeken is fellelhetők voltak, amelyeket pedig óceán választott el egymástól.

A Föld a korai jura időszakban. A szárazföldek közé az egyenlítő vonalában beékelődő hatalmas öböl a Tethys-óceán Forrás: Wikimedia Commons

A fixista teória alapján nem lehetett kielégítő magyarázatot adni arra,

hogy ezek a távoli múltban élt szárazföldi állatok hogyan kelhettek át az egyik kontinensről a másikra,

a több ezer kilométer széles óceánon. Elsőként egy német meteorológus és földtantudós, Alfred Wegener vetette fel annak gondolatát, hogy a földtörténeti múltban a mai szárazulatok egyetlen hatalmas őskontinensben egyesültek, amelynek a Pangea nevet adta a kontinensek vándorlásáról írt, 1912-ben megjelent dolgozatában.

Így festenének a mai országok a Pangeán Forrás: Massimo Pietrobon

Wegener észrevette, hogy például Dél-Amerika keleti valamint Afrika nyugati partvidéke szinte tökéletesen összeillik, és ebből jutott arra a következtetésre, hogy egykor ez a két szárazulat egyetlen egységet alkotott. De nem csak a kontinensek partvonalainak a jó illeszkedése, hanem az azonos kőzettípusok, valamint a bennük feltárt ősmaradványok egyezése is Wegener kontinensvándorlási elméletét erősítette. Ennek ellenére még fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a kontinensek vándorlását megmagyarázó lemeztektonikai elmélet általánosan elfogadottá váljon.

A Föld mélyén munkálkodó reaktor, ami megváltoztatja a világot

Az 1960-as években az is bebizonyosodott, hogy nemcsak a kontinensek, hanem az óceáni aljzat is folyamatos mozgásban van; a sűrű és vékony óceáni kéreg lassú szétterülése „eltolja" egymástól a jóval vastagabb és kevésbé sűrű kontinentális lemezeket, ott pedig ahol két kontinentális lemez egymás felé közeledik, az óceáni kéreg a kontinentális kéreg alá bukva felemésztődik.

A Mayon vulkán kitörése a Fülöp-szigeteken. Az óceáni és a kontinetális kéreg ütközési területét, a szubdukciós zónát az erős vulkanizmus és szeizmicitás jellemzi Forrás: MTI/EPA/Francis R. Malasig

A kontinensvándorlási és az óceáni kéreg szétterülési teóriájának egyesítésével jött létre a modern lemeztektonikai elmélet. A lemeztektonikának köszönhetően bizonyosodott be, hogy a földtörténeti múltban a Föld arculata folyamatosan változott: új óceánok és szárazulatok keletkeztek, majd tűntek el örökre,

amelyek emléke kőzetekbe zárva maradt fenn a jelenkor számára.

A kontinenseket és óceánokat átformáló folyamatok azonban napjainkban sem szünetelnek, ami miatt a távoli jövőben már teljesen más képét fogja mutatni a Föld ahhoz képest, mint amit most ismerünk.

Párnaláva formáció a mélytengeri közép-atlanti hátság riftvölgyében. A kiömlő kőzetolvadék a hideg tengervízzel érintkezve megdermed és felboltozódik, folyamatosan széttolva az óceáni kérget Forrás: NOAA

A felszínt állandóan változató folyamatok „motorja" a forró és fémes, feltehetően nagyobb részt olvadt vasból, nikkelből és kobaltból álló földmag, amelynek centruma csaknem ötezer kilométer mélyre található a felszíntől. A magban termelődő hő felfelé áramlik, az ugyancsak olvadt kőzetekből álló földköpenybe, amelynek felső, nem cseppfolyós, de képlékeny rétegén, az asztenoszférán „úsznak" a szilárd kéregdarabok.

A Föld belső szerkezetének felépítése Forrás: Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar/Tamop.412.a

Ezek a mélyből érkező hőáramlások tartják állandó mozgásban a hét nagy litoszféralemezt,

folyamatosan átalakítva a felszíni világot. A kontinensek vándorlása olyan lassú folyamat - évente egy-két centimétert mozognak átlagosan a lemezdarabok -, amelyet még ha az emberi idősíkon nem is lehet érzékelni, de földtörténeti időskálán mérve, már viszonylag rövid időn belül szembeötlőek lehetnek a változások.

Egy óceán halála árán virradt fel a Földközi-tenger hajnala

Az elmúlt félmilliárd év során többször is alapvetően megváltozott a Föld arculata. A földtörténet ókorában, a paleozoikumban (541 és 251 millió év között) a kontinensek legnagyobb része az egyenlítő alatt, a déli féltekén feküdt.

A Föld a kontinensek elhelyezkedésével a szilur időszakban, nagyjából 440 millió éve Forrás: ESA

Hazánkban ennek a kornak az emléke például a Velencei-hegység gránittömbje,

amely a karbon időszakban, nagyjából a mai Argentína szélességén keletkezett a déli féltekén,

a tenger alatti vulkanizmus eredményeként. A paleozoikum utolsó korában a 299 millió éve elkezdődött és 251 millió éve véget ért perm időszakban valamennyi szárazulat (a mai Kelet-Ázsia egy kisebb részét leszámítva) egyetlen hatalmas őskontinensben egyesült.

A Velencei-hegység gránittömbje a karbon időszakban még a déli féltekén, tenger alatti vulkanizmus nyomán keletkezett Forrás: Wikimedia Commons

A Pangea kiterjedt az északi és déli féltekére is, az óriási szárazulatot pedig a hatalmas és a mai Csendes-óceán ősének tekinthető Panthalassza-óceán folyta körül. A dinoszauruszok koraként is emlegetett földtörténeti középidőben, a mezozoikumban (251 és 65 millió év között)

a Pangea több darabra szakadt,

kinyitva az egyenlítő mentén az őskontinensbe nyúló széles tengeröblöt, a Tethys-óceánt.

A Pangea közepébe az egyenlítő vonalán egy óriási tengeröböl, a Tethys-óceán víztömege nyomult be Forrás: Wkimedia Commons / Antonio Ciseri

A mai Észak-Amerikát, Európát és Ázsiát magába foglaló északi szuperkontinenst, Laurázsiát, valamint a Dél-Amerikát, Afrikát, az Antarktiszt továbbá Ausztráliát egyesítő déli szárazulatot, a Gondwánát elválasztó több ezer kilométer széles Tethy bezáródása az Atlanti-óceán 140 millió éve elkezdődött kinyílásával, valamint Afrika, és a Dekkán-lemez (India) leszakadásával, illetve északra nyomulásával vette kezdetét.

A trópusi Tethys-óceán volt a földtörténet legnagyobb üledékgyűjtője Forrás: Environment Foundation

Afrika és az indiai szubkontinens a földtörténeti újkor elején, az eocén időszakban (55 millió évtől 34 millió évig) ütközött Eurázsiának, végleg bezárva az egykori egyenlítői Tethys-óceánt.

A Tethys "halála", azaz bezáródása a miocén időszakban. A térkép a Föld akkori képét mutatja Forrás: ESA

Az ütközés „varratvonala" a Pireneusoktól a Himalájáig húzódó eurázsiai hegységrendszer, amely az eltűnt Thetys üledékeiből épül fel. Afrika és Európa között a földkéreg megsüllyedt, amit az oligocén korban (34 és 23 millió év között) elöntött a tenger, és ezzel felvirradt a Földközi-tenger hajnala.

Valamivel több, mint ötmillió éve is át lehetett menni száraz lábbal Afrikába

Afrika északra nyomulása napjainkban is zajlik, ami miatt a Földközi-tenger medencéje folyamatos térrövidülést szenved el. Az ütközés sebességéből kiszámítható, hogy nagyjából

25 millió év múlva a Földközi-tenger már nem fog létezni:

a mai mediterrán medence középvonalában pedig kelet-nyugati irányban egy új hatalmas hegylánc gyűrődik fel a Földközi-tenger üledékeiből. Ekkor Európából már száraz lábbal és némi hegymászás árán lehet majd átjutni Afrikába.

Földközi-tengeri tájkép. Bő 20 millió év múlva mindez már nem fog létezni Forrás: Haiku Deck

A Földközi-tenger történetében, méghozzá a geológiai közelmúltban azonban volt már egy olyan esemény, amikor ideiglenesen megnyílt az Európából Afrikába vezető szárazföldi út. A miocén időszak legvégén, 5,7 millió éve a tektonikai folyamatok hatására felemelkedett a gibraltári fenékküszöb, elzárva a Földközi-tengert az Atlanti-óceántól. Az akkori forró és száraz éghajlaton az elzáródott medence víztömege gyors párolgásnak indult, és a Földközi-tenger rövid idő alatt csaknem teljesen kiszáradt.

A Földközi-tenger medencéje egy ingressziós süllyedék, amely a Tethys bezáródása folyamán alakult ki Forrás: Wikimedia Commons

Az úgynevezett messinai sókrízis idején a mediterrán medence

az Atlanti-óceán szintjéhez képest egy 1500-2000 méternél alacsonyabb mélyfölddé vált.

A kietlen pusztaságot a napfényben csillogó, a Szahara homokdűnéihez hasonló sókristály buckák borították el, amelyek egyhangúságát csak néhány kisebb extrém sós vizű tó látványa szakította meg. A paleoklimatológiai mérések szerint elviselhetetlen forróság jellemezte a sivár sós sivatagot, ahol napközben +80 Celsius fokig is felmelegedhetett a levegő.

A Földközi-tenger kiszáradt nyugati medencéje így nézhetett ki a messinai sókrízis idején Forrás: Wikimedia Commons

A medence aljzatát kitöltő kilométer vastagságú sóréteg a klíma változására is komoly hatást gyakorolt;

a tudósok szerint - más okok mellett - a messinai sókrízis is szerepet játszott a pleisztocén jégkorszak kialakulásában. Nagyjából ötmillió éve a gibraltári küszöb ismét megsüllyedt, és ekkor az Atlanti-óceán víztömege árasztotta el a forró pusztaságot.

A Gibraltári-szoros napjainkban, egy űrfotón Forrás: Wikimedia Commons/NASA/ESA

A szintkülönbség miatt Gibraltárnál egy több száz méter magas vízesés alakult ki,

amelyen át fülsiketítő dübörgéssel áradt alá az óceán vize.

A számítások szerint mindössze két év alatt tejesen feltöltődött a medence, miközben átlagosan tíz métert csökkent a világtenger szintje.

Végleges lesz a Földközi-tenger bezáródása Forrás: Elter Tamás

A Földközi-tenger 20-25 millió év múlva esedékes halála már végleges lesz; mert a modellszámítások szerint a Csendes-óceán bezáródásával ismét létre fog jönni egy új, a Pangeához hasonló szuperkontinens. Erre még nagyjából 200-250 millió évet kell várni. Több mint valószínű azonban hogy ezen az új Pangeán a Homo sapiens már nem fog nyomot hagyni.