Így tudott túlélni egy ősi közösség az elszigetelt Húsvét-szigeten

A sziget jelképének számító híres moai szobrok

Amikor egy telepesekből álló csoport hosszú utazás után beteszi a lábát egy egyébként üres földre, hatalmas távolság választja el őket a többi embertől és elzárja őket a külső érintkezés minden lehetőségétől. Választásaiktól függ a túlélés vagy a halál. A legfrissebb kutatások szerint azonban a Húsvét-sziget egykori lakosai tudnának mit tanítani a jövőben Marsra szálló, első emberes expedíció tagjainak.

Az elszigeteltség jelenségeit kutatták

Carl Lipo és Robert DiNapoli, a Bingham Egyetem antropológusai legutóbbi tanulmányuk során azt vizsgálják, hogy Rapa Nuiban (a Húsvét-sziget és az emberek őshonos neve) az összetett közösségi minták hogyan segíthették az izolált szigetet a 12. és 13. század között, és hogy hogyan tudtak fennmaradni.

A sziget jelképének számító híres moai szobrok Forrás: Wikimedia Commons

A kutatók a közelmúltban tették közzé eredményeiket a PLOS ONE tudományos folyóiratban. A társszerzők között van Mark Madsen, a Washingtoni Egyetem Antropológiai Tanszékének tudósa és Terry Hunt az Arizonai Egyetem Honours College és Antropológiai Iskola szakembere.

Az az egyik legizgalmasabb a Húsvét-sziget kutatásában, hogy remek esettanulmányt szolgáltat arról, hogy mi történhet egy abszolút elszigetelt helyen

– mondta Lipo, az antropológia és a környezettudomány professzora, a Harpur College munkatársa az HeritageDaily online tudományos portálnak. – Az eddigi feltételezéseink szerint, miután az emberek eljutottak a szigetre, ott maradtak és nem mentek tovább vagy máshová, de senki más sem érkezett még hosszú ideig.

Mindentől távol, elzártan éltek

A Húsvét-sziget (rapanui nyelven Rapa Nui) a Csendes-óceán délkeleti részén, Óceánia területén, a Baktérítőtől délre található. A háromszög formájú sziget viszonylag kicsinek számít: területe 163,6 négyzetkilométer, és a legszélesebb pontján is csak valamivel több, mint 11 kilométer.

Ez a Föld egyik legtávolabbi lakott helye, több mint ezerhatszáz kilométerre a legközelebbi lakott szomszédoktól.

Rapa Nui szobrok a Húsvét-szigeten Forrás: AFP/Gregory Boissy

Ám a most publikált tanulmány szerint a szigeten kis mérete ellenére több klán és kisközösség élt, amelyek fenntartották mind a kulturális, mind a fizikai határokat. A régészeti bizonyítékok stilisztikai különbségeket mutatnak a struktúrák létrehozásában, például már az egymástól csupán 500 méterre lévő közösségekben is.

Az egykori lakók maradványai is azt mutatják, hogy nem hagyták el túl messze az otthonukat, és nem is házasodtak más kisközösség tagjaival.

Ezt DNS- és izotóp-elemzések, valamint a közösségek közötti csontváz-variációk is bizonyítják. A kutatási eredmények szerint „ezek a kis közösségek lehettek a kulturális védőbástyák a véletlenszerű sodródásnak nevezett jelenség ellen".

Az elszigeteltség kihívásai

A genetikai sodródás véletlenszerűen bekövetkező allélgyakoriság-változás a populációban. Alapesete a véletlenszerű sodródás, ami minden populációra jellemző, hiszen a természetes populációkban az egymást követő nemzedékek genetikai állománya különböző.

A kutatók genetikából, illetve a véletlenszerű sodródásból származó ötlete most feltárta, hogy az idő múlásával milyen, különböző tulajdonságok jelentek meg a populációban,

és azt is, hogy ezek a tulajdonságok hogyan változhattak. Mindez ugyanúgy vonatkoztatható a kulturális vonásokra, a szavaktól és szokásoktól kezdve a fazekasság mesterségének termékeire.

A Húsvét-sziget lakói elszigetelten éltek Forrás: AFP

A tanulmány szerint az elszigetelt generáció tagjai néhány vonást átadtak a jövő nemzedékeinek, míg másokat nem, amelyek később eltűntek.

A kutatók arra is rámutatnak, ahogy új vonások, gyakorlatok vagy trendek jelentek meg: kerámia dekoráció, nyílhegyek készítési módjai, ruházati stílus vagy szleng. Ezek éppúgy megmaradtak vagy elhalványultak idővel.

Ezek a dolgok az idők folyamán potenciálisan változhatnak, mivel az emberek másolják a másikat

– mutatott rá DiNapoli, posztdoktori antropológus munkatárs. – Míg egyes esztétika változások nem voltak jelentős hatással a kultúra életképességére, más változások igen.

Hozzátette: ha a népesség elég kicsi és elszigetelt, akkor a fontos technológiák és a túlélési stratégiák visszavonhatatlanul elveszhetnek.

Tegyük fel, hogy meghal az édesapa, mielőtt megtanított volna a gyermekeinek néhány fontos technikai módszert és ő az egyetlen ember, aki tudta, hogyan kell csinálni

– magyarázta DiNapoli. – Ennek negatív hatása lehet egy kis, elszigetelt népességben, ahol soha nem tudnak kapcsolatba lépni egy másik embercsoporttal, amely visszaadhatná nekik ezeket az ötleteket.

Még ma is kutatják a „rejtélyszigeteket"

A kutatók úgy vélik, hogy ez történhetett például Tasmániában, ahol az őslakosok elvesztették az olyan gyakorlatok végzésének képességét, mint a halászat.

Bár ezek az elvesztett technikák hasznosak lehetnek a túlélés szempontjából, mégis eltűntek, mert nem volt elegendő ember ahhoz, hogy továbbadják őket, és nem volt kapcsolatuk olyan kívülállókkal, akik esetleg újra bevezették vagy fenntartották volna ezeket az ötleteket

– vélik a szakértők a tanulmányban.

Még mindig sok a kérdés a szobrok körül Forrás: AFP

A szakembereknek bizonyítékuk van arra, hogy az elszigeteltség a népesség eltűnéséhez vezethetett a Csendes-óceán úgynevezett „rejtélyszigetein". A régészeti feljegyzések azt mutatják, hogy

a korábbi lakosok vagy elhagyták ezeket a szigeteket, vagy más módon kihaltak éppen abban az időben, amikor a más szigetekkel való interakció megszűnt.

Lipo szerint az egyik hipotézis szerint mivel ezek a helyek valóban elszigetelődnek, ezért túl nehézzá vált ott az élet és a túlélés, ami többféle okból is bekövetkezhetett.

A népesség szerkezete

Az elmúlt években a tudósok különféle modelleket készítettek annak bemutatására, hogy az idő múlásával milyen tényezők befolyásolják a kulturális tulajdonságok sokféleségének változását. Az egyik ilyen, fő tényező a demográfia: azoknak az embereknek a száma, akik eszmét cserélhetnek egymással. Ám ennek a népességnek a szerkezete is ugyanilyen fontos.

A Pano Anakena-öböl a Húsvét-szigeten Forrás: Wikimedia Commons

Bár ellentmondásosnak tűnhet, de a nagyobb népesség esetén, ahol mindenki kölcsönhatásba tud lépni egymással, erősebb kulturális sodródást tapasztalhat

– mondta DiNapoli. – Míg ha sok különböző kis alcsoport van, akkor végül megmaradhat a sokszínűség, mert ezek a különféle alcsoportokban vannak elkülönítve.

A tanulmány alapján a hagyományos populációk általában rendkívül konzervatívak és elkerülik a változásokat, hacsak erre nincs jó okuk. Korábbi tapasztalataik ugyanis azt mutatták, hogy a rossz döntéseknek súlyos következményei lehetnek.

A népesség szerkezete rendkívül fontos a kulturális sokszínűség miatt

A Húsvét-szigetet a tudományos világ gyakran olyan helynek tekinti, ahol az emberek irracionális döntéseket hoztak, amelyek saját halálukhoz vezettek, például kivágták az összes fát, hogy óriási szobrokat építsenek. Most kiderült, hogy nem ez a helyzet.

Az új tanulmány azt sugallja, hogy az európai kapcsolatfelvétel során Rapa Nuinak a becsült összlakossága 3000-4000 ember volt, ismeretlen számú klánra és közösségre osztva.

Ezeknek a nagy része valószínűleg nagy családokat tett ki, akik egy több száz méteres területen éltek.

Egy rapanaui nő Augosto Pinochet volt chilei köztársasági elnök társaságában, az államfő Húsvét-szigeten tett látogatása alkalmával Forrás: Wikimedia Commons

Számítógépes modellezéssel Lipo és DiNapoli feltárták a sziget jellegzetes térbeli mintáinak a kulturális információk megőrzésére gyakorolt hatását. Modelljük szerint helyezték el a környékbeli közösségeket, amelyek a szertartásos vagy ünnepi tevékenységek központját jelentették. Ezután meghatározták, hogy ezek

a közösségek miként léphettek kapcsolatba egymással, és mi befolyásolta ezeket a kölcsönhatásokat a különféle kulturális vonások fennmaradása szempontjából.

Azt találták, hogy minél nagyobb a korlátozott interakcióval rendelkező alcsoportok száma, annál valószínűbb, hogy egy populáció megőrzi a potenciálisan előnyös kulturális információkat - még akkor is, ha a teljes népesség meglehetősen kicsi.

A szimulációs modellezés alapján úgy tűnik, hogy a népesség szerkezete rendkívül fontos a kulturális sokszínűség változásának ösztönzéséhez és megőrzéséhez

– hangoztatta DiNapoli. – Ez potenciálisan fontos tényező lehet az emberi történelem változásában.

Az első utazók érkezésével azonban a betegségek is elérték a szigetet, aminek lakóit rabszolgaként is elraboltak: 1877-re a sziget lakossága csak 111 egyedre esett vissza. Ennek eredményeként a Rapa Nui kulturális ismereteinek nagy része elveszett.