Az alváskutatás és a neurobiológia huszonhat szakértőjét kérdezte a ScienceAlert online tudományos portál arról, hogy a túlalvás ártalmas lehet-e az egészségi állapotunkra nézve. Számos kutatás vizsgálta ugyanis az alvási idő és a különböző orvosi eredmények kapcsolatát.
Úgy tűnik, hogy az alvás optimális mennyisége körülbelül hét óra, és ha ennél kevesebbet alszunk, annak minden egyes órával additív, káros egészségügyi következményei lehetnek
– mutatott rá Dr. Jo Caldwell, az amerikai haditengerészeti neuropszichológiai kutatóegységének szakértője. – Ugyanez igaz lehet lehet vica versa, tehát minden hét óra feletti, alvással töltött időnek szintén lehetnek káros egészségügyi következményei.
Ezek a kétszer is emlegetett, „káros egészségügyi következmények" számos életmódbeli betegséget jelenthetnek, többek között cukorbetegséget, a szívbetegség megnövekedett kockázatát és az elhízást. Ám a tanulmányok arra is rámutatnak, hogy
ha a túlalvást alacsony fizikai aktivitással kombináljuk, az szintén összefüggésben van a megnövekedett korai halálozás rizikójával.
Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek az adatok megfigyelési jellegűek, ami azt jelenti, hogy különböző alvási szokásokkal rendelkező emberek megfigyelésével gyűjtötték össze őket, mérve az önkéntesek egészségi állapotát.
Arra jelenleg még nincsenek kísérleti adatok, amelyek a túlalvást összekapcsolnák a korai halálozás kockázatának emelkedésének. A tudósok szerint azonban a kísérleti eredmények néha ellentétesek.
A szokásos alvási idő meghosszabbítása számos biológiai rendszerre gyakorol jótékony hatást, például csökken a vérnyomás, a fájdalomra való érzékenység és javul az inzulinérzékenység
– magyarázta Dr. Monika Haack, a Harvard Egyetem alváskutatásának szakértője.
Amint ezekből a tanulmányi eredményekből kiderült, a megfigyelési adatok szerint a hét óránál jóval hosszabb alvás viszont összefüggésben állhat a negatív következményekkel.
Néhány kísérleti eredmény úgy értelmezte, hogy a „hosszabb alvás rossz nekünk", de nem tudjuk, hogy a túlalvóknak miért vannak rossz eredményei
– mondta Dr. Jamie Zeitzer, a Stanford Egyetem alváskutatásának szakértője. – Lehetséges, hogy azért alszanak sokáig, mert valami orvosilag nincs velük rendben valami, de egy hosszabb alvás után valahogy „rendbe jönnek a dolgok".
Egyszóval: rengeteg az ellentmondás és az ok-okozati tényező.
Más szakértők közül sokan azzal értenek egyet, hogy más tényezők is összekapcsolhatják a túlalvást a negatív következményekkel, de egyelőre nem világos, hogy mik ezek.
A legvalószínűbb magyarázat a hosszú alvással járó asszociációkra az, hogy egy adott betegség is túlalváshoz vezethet
– hangsúlyozta Dr. William Killgore, az Arizonai Egyetem szakértője. – Ám a várható kísérleti bizonyítékok nélkül ez továbbra is egy csirke-tojás kérdés, tehát nem tudhatjuk, hogy melyik volt előbb, melyik melyiknek a következménye.
A tanulmányok alapján tehát nem érdemes aggódnunk a túlalvás miatt, mert egy egészséges ember nem képes „túladagolni" az alvást.
Minden embernek különböző mennyiségű alvás szükséges a saját, „normális" működéséhez. Dr. Vivien Abad, a Stanford Egyetem szakértője azt javasolja a legtöbb felnőtt számára, hogy próbáljon meg ideális esetben hét-nyolc órát aludni éjszakánként.
A legfontosabb üzenet az, hogy elegendő mennyiségű alvást biztosítsunk a szervezet számára a saját egészségügyi szükségleteink kielégítéséhez
– emelte ki. – Az, hogy egész nap éberek tudunk maradni, különösen az étkezések után, egy jó mutató lehet azzal kapcsolatban, hogy az alvással töltött óráink megfelelnek-e a saját szervezetünk igényeinek.
Egy más módszer szerint az alvás mintázatának megváltoztatásával felismerhetjük az egészségi állapotunk esetleges változását.
Ha úgy találja, hogy több mint hét órára van szüksége a mindennapi, hatékony működéshez, vagy ha azt látjuk, hogy az igényelt alvásunk mennyisége jelentősen megnőtt, akkor meglehet, hogy fel kell hívnunk a háziorvosunkat egy konzultációra
– magyarázta Dr. Killgore. – Maga a megnövekedett alvásigény még nem ártalmas, de az is lehet, hogy arról árulkodik, hogy valami más van a háttérben.