A bronzkor során Mezopotámia területe több éghajlati válság tanúja is volt. A legújabb kutatások szerint azonban ezek ösztönözték hosszú távon a stabil államformák kialakulását, mivel együttműködésre késztették a politikai elit és a más társadalmi osztályok tagjait.

Súlyos és hosszan tartó aszály érkezett

A PNAS tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt az olaszországi Bolognai Egyetem és a németországi Eberhard Karls Universität Tübingen két kutatója írta, akik az úgynevezett „klímával összefüggő sokkok" hatását vizsgálták Mezopotámiában Krisztus előtt 3100 és 1750 között. A két tudós ezeket a kérdéseket a közgazdaságtan szemszögéből analizálta, akik egyfajta játékelméleti megközelítést alkalmaztak a negyvennégy legfontosabb mezopotámiai állam éghajlattal, illetve intézményi fejlődésével kapcsolatos, részletes adatbázis kidolgozása során.

Az ókori Mezopotámia térképeForrás: Wikimedia Commons/Laszlovszky András

A súlyos és hosszan tartó aszály arra késztette az elithez tartozó földtulajdonosokat, hogy politikai és tulajdonjogokat biztosítsanak a társadalom más tagjainak, akik olyan készségekkel és eszközökkel rendelkeznek, amivel vissza tudták szorítani az éghajlatváltozás okozta károkat – magyarázta Carmine Guerriero, a Bolognai Egyetem Gazdasági Tanszékének professzora és a tanulmány egyik szerzője a Heritagedaily tudományos portálnak. – Az elit tagjai közben igyekeztek meggyőzni a nem elit tagjait arról, hogy a termények egy bizonyos részét közjavakként osszák meg.

Hozzátette: mindez végül az intézményi változásokat és az együttműködés kultúráját mozdította elő, amiben a társadalom tagjai kölcsönösen győzték meg egymást a jövőbeni közös munka iránti elkötelezettséggel kapcsolatban.

Egyre több alternatívát dolgoztak ki

A tanulmányban három súlyos aszály igazolta ezeket a megállapításokat:

  • A városi forradalom utolsó szakaszában (Krisztus előtt 3800-3300) bizonyos vallási csoportok léptek a képbe, akik végül összehangolták az első ember által készített csatornák építésének erőfeszítéseit.
  • Ezután a predinasztikus időszakban (Krisztus előtt 3100-2550) a katonaság mozdította elő a gazdálkodók közötti együttműködést, védelmet és a katonai bevonulás forrásait biztosítva számukra.
  • A császári periódusban (Krisztus előtt 2350–1750) pedig a mezőgazdasági tevékenységek értékes és éghajlati sokktól független alternatíváját dolgozták ki.

Ezzel szemben az enyhébb éghajlat időszaka elősegítette a társadalmi csoportok közti együttműködést, miközben az elit tagjainak nem kellett feladniuk vezető pozíciójukat.

Életkép az ókori MezopotámiábólForrás: reddit.com

Elsősorban a mezőgazdasági, gazdasági rendszerek miatt néhány fejlődő ország a mezopotámiai államokéhoz hasonló módon tapasztalta meg az éghajlatváltozás és annak politikailag releváns következményeit és hatásait – tette hozzá Guerriero. – A kedvezőtlen éghajlattal kapcsolatos megrázkódtatások azonban elősegíthetik az általában ellentétes felek közötti együttműködést azáltal, hogy több jogot biztosítanak a nem elit tagjainak; másrészt a kedvező éghajlati viszonyok lehetővé teszik a különböző társadalmi csoportok közti közötti együttműködést a kevésbé befogadó társadalmi rendek és bizonyos mértékű kulturális felhalmozódás révén.

A tanulmány szerint ezért ebben az értelemben

két fő cél valósult meg: az együttműködés erős kultúrájának elterjesztése, valamint a befogadóbb társadalmi rendek közti véletlenszerű mozgás elkerülése.

A kutatók úgy vélik, hogy az elveszett civilizációkkal kapcsolatos események elemzése összességében is hasznos betekintést nyújthat a jelen időszakának megértéséhez és megoldásához.