Újabb csapat törpedisznót helyeztek ki a vadonba Indiában

Törpedisznó az assami szaporítóközpontban
Vágólapra másolva!
Újabb tucatnyi egyedet helyeztek ki a vadonba Indiában a világ legkisebb sertésfajából, a törpedisznóból (Porcula salvania), amelyről az 1960-as években úgy tudták, hogy kihalt.
Vágólapra másolva!

Hét hímet és öt nőstényt engedtek szabadon az északkelet-indiai Asszám államban, a Manasz Nemzeti Parkban a múlt héten, nyolcat még kedden, négyet szombaton. A múlt évben 14 törpedisznó került ki a vadonba egy nagyszabású fajmegmentési programban, amelyben több indiai állam kormánya, a szövetségi kormány és különféle szervezetek vesznek részt.

A programban jelenleg 70 törpedisznót tartanak fogságban, hogy szaporítsák a fajt, amelyből kevesebb 250 példány él vadon természetvédők becslései szerint. Az újrahonosítási program keretében eddig összesen 142 példányt engedtek szabadon, és a következő négy évben további 60 állatot terveznek kihelyezni, hogy önerőből is fennmaradásra képes populáció alakuljon ki.

Törpedisznó az assami szaporítóközpontban Forrás: J. T. Johnsingh, WWF-India and NCF

A 65 centiméter hosszú, 25 centiméter magas és 8-9 kilót elérő, a magas fűvel benőtt nedves területeket kedvelő minidisznók valaha mindenütt előfordultak a Himalája lábánál elterülő síkságon Indiában, Nepálban és Bhutánban. A populáció az 1960-as évekre annyira megfogyatkozott, hogy már a faj kihalásától tartottak, ám 1971-ben újabb egyedeket fedeztek fel Asszám államban. 1993-ig csak az asszámi, Bhutánnal határos Manasz Nemzeti Park eldugott zugaiban lehetett találkozni törpedisznók kicsiny populációival.

A törpedisznó vészes megritkulását természetes élőhelyének zsugorodása okozta. A faj szaporításán túl a tudósok most megpróbálják helyreállítani azokat a füves területeket is, ahol eredetileg éltek.