A NASA Parker Solar Probe elnevezésű űrszondája áprilisban nyolcadik alkalommal közelítette meg a Napot, és ezt követően repült át a koronáján. A 2018-ban indított Parker első ízben 13 millió kilométerre volt a Nap középpontjától, mikor keresztezte a Nap atmoszférája és az onnan kifelé tartó napszél közötti bizonytalan határvonalat. A manővert sikerült a szonda műszereivel is megörökíteni.
Mivel a Nap nem szilárd égitest, nincs egyértelmű határa. A koronát a csillag atmoszférájának is szokás tekinteni; ebben a régióban a szoláris anyagot a gravitáció és a mágneses mező köti az égitesthez. Az úgynevezett Alfvén kritikus határ jelenti azt a részt, ahonnan utóbbi erők egyre kevésbé érvényesülnek, és már nem tudják megtartani a Napból származó anyagot, így az napszél formájában távozik az űrbe. A kutatók ugyanakkor sokáig nem ismerték, pontosan hol húzódik az Alfvén kritikus határ.
A Parker eredményei igazolták, hogy az említett térség 13 millió kilométeres magasságban van – írja az IFL Science tudományos portál.
Az űrszonda 142 kilométer/másodperc sebességgel haladt a Nap légkörében, és közben mintákat vett onnan. Útja során képeket is készített, ezt fűzték most össze videóvá.