A magyar zoológus, aki elsőként emelt szót a megsebzett bolygóért

Az expedíciók gyűjtött anyagának feldolgozásából publikációk százai jelentek meg szerte a világon

Minden alkalmat megragadott, élve a televízió, a rádió adta lehetőséggel, hogy felhívja a figyelmet az élő bolygónkat veszélyeztető problémákra, az erdők, a vizek, a levegő védelmére. 2002. augusztus 15-én halt meg Balogh János Széchenyi- és Kossuth-díjas zoológus, ökológus, akadémikus, a Corvin-lánc kitüntetettje.

Elhatározta, hogy trópusi zoológus lesz

Balogh János 1913. február 19-én született az akkor még Magyarországhoz tartozó Máramaros vármegyei Lonkán (ma: Lug, Ukrajna). Édesapját az első világháborúban, édesanyját hétéves korában veszítette el, ezután anyai nagyszüleihez került Túrkevére, egy tizenegy gyermekes református kántorcsaládhoz.

A negyedik osztály elvégzése után a kitűnően tanuló hadiárvát felvették a budapesti Protestáns Országos Árvaházba, s a legendás Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium diákja lett.

Balogh János harmincas években végzett alapos kutatásai Budapesten a világon egyedülálló lehetőséget teremtettek Forrás: Picasa

Itt megtanulta a gyorsírást (országos bajnok is volt), fény derült irodalmi tehetségére, versei, prózai írásai jelentek meg, s az önképzőkör ifjúsági elnökévé választották. Balogh János életét az a pillanat határozta meg, amikor 16 éves korában állandóan

éhes diákként egy stanicli olcsó nápolyitörmeléket vásárolt, amelyet az 1901-es Természettudományi Közlöny egyik oldalába csomagoltak.

A lapon a világjáró zoológus Bíró Lajos egyik Herman Ottónak címzett, új-guineai útjáról beszámoló levelét olvasta, és beírta naplójába: „Életem célja, hogy trópusi zoológus legyek".

Kutatási területe az állatrendszertan

Balogh János felsőfokú tanulmányait 1931-től a Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai ELTE) Bölcsészettudományi Karán végezte, természetrajz-földrajz szakon szerzett diplomát 1935-ben, 1938-ban doktorált, 1944-ben habilitált. 1952-ben elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa, majd két évre rá a biológiai tudomány doktora címet, 1965-től az MTA levelező, 1973-tól rendes tagja volt. Az MTA Biológiai Osztályának 1970-től alelnöke, 1973-1980 közt elnöke volt. 1966-tól volt egyetemi tanár, 1984-től professor emeritus, 1985-ben az ELTE díszdoktorává avatta.

Szorosabb értelemben vett tudományos munkássága mellett minden alkalmat megragadott, élve a televízió, a rádió adta lehetőséggel, hogy felhívja a figyelmet az élő bolygónkat veszélyeztető problémákra Forrás: Picasa

Az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett 1986-ban.

1937-től volt a Dudich Endre professzor vezette Állatrendszertani és Állatföldrajzi Tanszéken fizetés nélküli gyakornok, majd tanársegéd, később adjunktus. Balogh János 1946-tól a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, 1951-ben tudományos kutatóként visszatért a tanszékre, ahol 1960-ban a Talajzoológiai Kutatócsoport egyik alapítója és vezetője lett. Dudich Endre nyugdíjba vonulása után,

1966-ban átvette az Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék vezetését, 1984-es nyugdíjazása után az MTA Botanikai és Ökológiai Kutatóintézet nyugdíjas tudományos tanácsadója lett.

Kutatási területe az állatrendszertan, az ökológia, és a talajzoológia. Balogh János 1930 és 1934 között a Sas-hegy pókfaunáját kutatta, eredményeit nyomtatásban is megjelent egyetemi doktori disszertációjában összegezte, ez az első magyar zoocönológiai munka (a cönológia társulástant jelent). Alapvető kézikönyveivel - A zoocönológia alapjai (1953), Lebensgemeinschaften der Landtiere (1958) - megalapozta a hazai zoocönológia és az életközösségek kutatásának irányait, tisztázva fontos fogalmakat, megismertetve e tudományágak kutatási módszereit.

A kontinensvándorlások ökológiai hatásáról beszélt

Balogh János az oktatásban az ökológia tantárgy megalapozásával vett részt, a biológia alapjai című tárgy keretében a Föld fontos ökológiai problémáira igyekezett felhívni a figyelmet.

Hazánkban elsőnek mutatott rá azokra az összefüggésekre és problémákra, amelyek bolygónk múltbeli és jelenlegi működésével kapcsolatosak.

Ő beszélt elsőként az egyetemi hallgatóknak például az oxigénes légkör abiotikus és biotikus evolúciótól függő alakulásának kapcsolatairól, vagy a kontinensvándorlások ökológiai hatásáról és zoológiai bizonyíthatóságáról. Kiváló előadó volt, személyes élményeit is beleszőtte a mondandójába, PhD-kurzusait még halálának évében is megtartotta.

Az expedíciók gyűjtött anyagának feldolgozásából publikációk százai jelentek meg szerte a világon Forrás: Facebook

Gyermekkori álma 1963-ban teljesült, amikor az UNESCO támogatásával, egy afrikai zoológiai expedíció vezetőjeként eljutott a trópusokra.

A kutató az elkövetkező évtizedekben közel negyven expedíciót vezetett Dél-Amerikába, Ázsiába, Új-Guineába, Ausztráliába, Óceániába, Új-Kaledóniába, az utolsót 2001-ben. Összességében mintegy hat évet töltött a trópusokon, az ott gyűjtött anyagok feldolgozásából publikációk százai jelentek meg szerte a világon.

A legelsők közt mutatott rá a felmelegedés veszélyeire

Expedícióin az elpusztított trópusi esőerdőket vizsgálva felismerte a kibontakozó ökológiai válság jeleit. Minden alkalmat megragadott, élve a televízió, a rádió adta lehetőséggel, hogy felhívja a figyelmet az élő bolygónkat veszélyeztető problémákra, az erdők, a vizek, a levegő védelmére, 1971-ben a legelsők közt mutatott rá a felmelegedés veszélyeire.

Balogh János ismerte fel a tudományos népszerűsítés rendkívüli fontosságát, ezért elfogadott előadásokra való felkéréseket is.

1959-től írt rádiós sorozatokat, rendkívül népszerű és igen elismert lett A napsugár nyomában című tv-filmsorozata, valamint a Duna Televízióban bemutatott két sorozata: Lesz-e Holnap? és az Út a jövőnkbe, ez utóbbit az Európai Napenergia Bizottság nemzetközi kitüntetésben részesítette.

Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén számos trópusi talajzoológiai expedíciót szervezett 1963–2001 között Afrikába, Dél-Amerikába, Ázsiába, Új-Guineába, Ausztráliába, Óceániába és Új-Kaledóniába Forrás: Facebook

Beszéljünk a jövőnkről című televízió-előadásaival egészen haláláig szót emelt a „megsebzett bolygóért".

A 2002. augusztus 15-én, életének kilencvenedik évében elhunyt tudós hamvai a Túrkeve melletti Ecsegpusztán, gyermekéveinek egyik kedvenc megfigyelési helyén nyugszanak, síremlékét Györfi Sándor szobrászművész faragta máramarosi sziklából.

Munkásságának elismeréseként 1963-ban Kossuth-díjat, 1993-ban Széchenyi-díjat és Pro Natura emlékérmet, 1995-ben Akadémiai Aranyérmet, 1997-ben Magyar Örökség díjat kapott.

1999-ben megkapta a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2000-ben a Magyar Köztársaság Középkeresztje csillagokkal kitüntetés, 2001-ben a Corvin-lánc birtokosa lett.

(MTVA Sajtóarchívum)