200 milliárd forint értékű aranyat raboltak el egy hajóról

Az 1100 méter mélyről elrabolt arany

Az UNESCO szerint 3 millió hajóroncsot rejthetnek a Föld vizei, és ezek közül kb. 3 ezer az, amelyben érdemes aranyat, ezüstöt és ékszereket keresni. Szakértők úgy becsülik, hogy ezekben a roncsokban 60 milliárd dollár, vagyis 24 ezer milliárd forint értékű kincs lehet. A kincsvadászok ma már nem egyetlen kis csónakban, egy régi térképpel a kezükben indulnak az expedícióikra, hanem ezek tőzsdei nagyvállalatok, modern flottákkal, high tech mélytengeri felszereléssel, és akár több száz alkalmazottal. A tengeri mentési és kiemelési jogokat bonyolult, az egyes országokban eltérő szabályok határozzák meg, de a lelet megtalálója mindenhol megtarthatja a kincs egy részét. A legizgalmasabb kincskereső expedíciók történeteiből válogattunk.

3. A legnagyobb értékű kincs

1804-ben négy spanyol hajó tartott hazafelé Dél-Amerikából, ezüsttel, arannyal, fahéjjal, quinoával megrakva, amikor Gibraltár közelében egy angol flottilla feltartóztatta őket. Bár a két ország akkor nem állt hadban, Graham Moore kapitány brit kikötőbe akarta kísérni a spanyol hajókat. Azok védekeztek, és az összecsapásban, 17 tonna kincsrakományával együtt, elsüllyedt a Nuestra Señora de las Mercedes nevű spanyol fregatt, a másik három pedig megadta magát. A zsákmány jelentőségét jelzi, hogy a brit kormány akkori áron 1 millió fontot keresett a spanyol áruk eladásakor. Ez ma 63 millió fontot, azaz közel 29 milliárd forintot érne.

Francis Sartorius festménye a csatáról Forrás: Wikipedia

Több mint 200 évvel később, 2007-ben az Odyssey Marine Exploration nevű amerikai kincsvadász cég büszkén adott hírt egy sikeres expedícióról. Egyúttal bejelentette, hogy már meg is érkezett egy amerikai raktárába az a félmillió arany- és ezüstérme, amelyet az Atlanti-óceánban találtak, Gibraltár közelében, 1100 méter mélyen.

Azt nem árulták el, honnan és milyen hajóroncsból származott a kincs.

Az Odyssey Explorer nevű hajóról küldték le a roboteszközöket a spanyol aranyért Forrás: A.Carrasco Ragel, El Pais

A spanyol kormány azonnal beperelte a céget, mert biztosak voltak benne, hogy spanyol hajóról van szó. Az amerikai kincsvadászok azzal érveltek a bíróságon, hogy nem tudták, milyen hajóból származhat az arany, mert a pénzérmék a cég szerint

szanaszét hevertek az óceán fenekén.

Az Odyssey kincsvadász cég Zeus nevű mélytengeri robotja Forrás: Lost Treasures of Seven Seas

Vagyis nem is egy roncsból emelték ki őket. A spanyol érvek szerint viszont az Odyssey nem véletlenül küldte éppen oda a hajóit, ahol megtalálták a kincset, hanem kifejezetten a Nuestra Señora de las Mercedes kincseire utaztak.

Az 1100 méter mélyről elrabolt arany Forrás: murcia.com

Az amerikai szövetségi bíróság és a feljebbviteli bíróság is a spanyol kormánynak adott igazat. Az amerikai kincsvadászok ekkor alkudozni kezdtek, hogy ne kelljen visszaadniuk mind a 14 tonna kiemelt nemesfémet, de a bíróság ezt is elutasította, sőt, 1 millió dollárra büntette a kincsvadászokat. Az Odyssey így 2013-ben kénytelen volt visszaszállítani a rakományt Spanyolországba, ahol a Tengeri Archeológiai Múzeum régészei végre szakszerűen tudták tárolni az óriási értéket. A kincs egy részét helyreállították, és most megtekinthető a cartagenia múzeumban.

A lelet értéke 500 millió dollár, azaz 200 milliárd forint.

A helyreállított és eredeti állapotban hagyott aranyérmék Forrás: Sevilla World

A történethez hozzátartozik, hogy 2015-ben egy spanyol mélytengeri expedíció megállapította: az amerikai kincsvadászok robotjai összetörték a roncsot, miközben kiemelték belőle az értékes rakományt.

4. A legkockázatosabb akció – a szovjet arany kiemelése

1942. május 2-án az angol Edinburgh cirkáló, hősies kitartás és három torpedótalálat után elsüllyedt a Barents-tengeren, egy viszonylag sekély, 200-300 méter mély tengerszakaszon. A II. világháború pusztítása közepette egy hajó katasztrófája nem számított címlapos hírnek, de ezt az esetet jelentőssé tette az a tény, hogy a cirkálóval együtt elsüllyedt az a 4,5 tonna aranyrúd is, amelyet a szovjet kormány a szövetséges hadianyag-szállítások ellenértékeként éppen Nyugatra szeretett volna küldeni. Az ügy pénzügyi része nem okozott vitát a szövetségesek között, mert az ilyen veszteségek elsimítására külön biztosítási rendszert dolgoztak ki, ez volt az 1942-ben aláírt War Risks Insurance-egyezmény.

A súlyosan sérült Edinburgh cirkáló Forrás: Imperial War Museum

1954-ben a britek nekiveselkedtek volna az arany kiemelésének, de a szovjetekkel való viszony éppen a mélypontra zuhant, ezért a kölcsönös bizalmatlanság következtében végül elhalt a projekt. Hozzá kell tenni, hogy az akkori technológiai fejlettség nyomán az akció szinte öngyilkosság lett volna a búvárok számára. A roncsot háborús sírnak nyilvánították, nehogy őrült kincskeresők megpróbálják megszerezni a kincs egy részét.

Mélytengeri búvár az 1950-es években Forrás: Global Underwater Explorers

Az 1970-es években a brit kormány, épp a világ műszaki fejlődése, valamint az arany árának emelkedése miatt egyre inkább aggódni kezdett, hogy vagy kincsvadászok, vagy a szovjetek, de valaki előbb-utóbb megszerzi az Edinburgh rakományát. Végül 1981-ban egy ismert ipari búvár, Keith Jessop konzorciuma megnyerte a pályázatot a kincs kiemelésére.

A munka a roncs pontos helyének megállapításával kezdődött, majd utána következett az évszázad kincsmentése, ahogy akkoriban a lapok írtak az akcióról. Az expedíció kutatóhajója, a Stephaniturm fedélzetén 25 mélytengeri, ún. szaturációs búvár volt, akiknek, tekintettel a 245 méteres mélységre, a kutatómunka végéig barokamrában kellett tölteniük minden percet. Ez azt jelenti, hogy a szervezetüket előre felkészítették a nagy nyomásra, ezért már útközben sem érintkezhettek mással, csak egymással, a hermetikusan elzárt nyomáskamrában.

Akklimatizációs helyiség a barokamrában, itt töltik az időt a búvárok, amíg egy-egy mélytengeri merülési feladat tart Forrás: Wikipedia

Közülük két búvárt eresztettek le a búvárharangban a Barents-tenger jeges vizébe, ők kezdték meg a roncs feltárását. A körülményekre jellemző, hogy az életben maradásukhoz szükséges volt a forró víz, amit fentről, a Stephantiumról pumpáltak a búvárruhájukba és a búvárharangba, nehogy kihűljenek.

Szaturációs búvár dolgozik egy hajóroncson Forrás: Eric Lippmann, US Navy

A munka nem ment könnyen, mert a cirkáló szétszakadt, éles vaslemezei életveszélyessé tették a búvárok mozgását. Mivel a háborús sírnak nyilvánított roncsot robbantani nem lehetett, egy heti megfeszített munkával sikerült csak odáig eljutni, hogy megkezdhessék a valódi behatolást a roncsba, addig le kellett vágniuk az akadályt jelentő roncsdarabokat. Ez idő alatt több búvár megsérült.

1981. szeptember 20-án John Rossier zimbabwei búvár belekiabált a mikrofonba:

Megtaláltam az aranyat!

A Yorkshire Times c. lap beszámolója a sikerről Forrás: Pinterest

A 27 éves búvár, mint egy film lassított felvételén, boldogan táncolt az elsüllyedt hajó belső terében 245 méter mélységben. Közben a felszínen, a Stephaniturm fedélzetén a kiabálására mindenki eldobta a tányérokat az étkezőben – éppen vacsoraidő volt –, és rohantak a vezérlőterembe.

Küldd fel azonnal!

Keith Jessop, az expedíció vezetője egy aranyrudat tart a kezében Forrás: War History Online, Getty Images/Keystone

A KP O620 jelzésű aranyrúd volt az első, amelyet sikerült kiemelni az Edinburgh roncsából. A művelet egészen 1986-ig tartott, az akció végéig öt rúd kivételével minden aranyat sikerült a felszínre vinni. 158 aranyrudat átadtak a szovjeteknek, a többin pedig a brit államkincstár és a kincsvadászok osztoztak.

A boldog búvárcsapat és néhány szovjet aranyrúd Forrás: Facebook

A kincs összértéke mai árfolyamon 224 millió font, ami 101 milliárd forintot jelent.