Erdélyi-medencei kutatási projekt a Magyar Nemzeti Múzeum régészti tárának vezetésével

Erdélyi-medence, Tordai-hasadék
A távolban a Tordai-hasadék.
Vágólapra másolva!
A Maros mentén, Marosújvár, Marosnagylak, Ispánlaka és Magyarlapád környékén a Magyar Nemzeti Múzeum által vezetett nemzetközi kutatócsoport megkezdte a régészeti munkát. A 2021-2022 közötti időszakra megnyert projektben az Erdélyi-medence régészeti hagyatékát kutatjuk. – írja Szenthe Gergely, régész a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi kutatócsoportban a Kolozsvári Nemzeti Múzeummal, a Gyulafehérvári Nemzeti Múzeummal, a Román Tudományos Akadémia bukaresti és kolozsvári régészeti intézetével működik együtt a MNM Régészeti Tára és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézete. Tavasszal csoportunk terepbejárást végez, amelynek célja, hogy a felszínen, a szántott földfelszínen található leletanyagot összegyűjtve megismerjük a Maros mentének régészeti korszakait.

A március óta zajló terepbejáráson már több ezer edénytöredéket gyűjtöttünk a neolitikum, bronzkor, vaskor, római kor, népvándorláskor és a középkor időszakából.

A távolban a Tordai-hasadék. Forrás: https://mnm.hu/hu/muzeum/hirek/erdelyi-medencei-kutatasi-projekt-magyar-nemzeti-muzeum-regeszeti-taranak-vezetesevel

A kutatási programunk fő érdeklődési területe az avar időszak, a magyar honfoglalás kor és a korai Árpád-kor, és főleg az, hogy a régió gazdag sólelőhelyeit használták-e e korszakokban.

A táplálkozásban és a tartósításban is fontos sót Erdélyből a Maros mentén szállították a Kárpát-medence belseje felé. Mivel a só a régészet eszközeivel direkt módon nem található már meg, és a római kor és az Árpád-kor között nincsenek írott forrásaink sem.

Leletgyűjtés mélyszántásban. Forrás: https://mnm.hu/hu/muzeum/hirek/erdelyi-medencei-kutatasi-projekt-magyar-nemzeti-muzeum-regeszeti-taranak-vezetesevel

E rendkívül fontos nyersanyag kiaknázására egyedül a településhálózat alapján következtethetünk. Olyan lelőhelycsoportokat keresünk tehát, amelyek a sótömzsök körül koncentrálódnak.

(Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum: https://mnm.hu)