Azt hitték kipusztult, de most feltűnt ez a lepke hazánkban

csüngőlepke
Vörös csüngőlepke a Paksi ürgemezőn
Vágólapra másolva!
A vörös csüngőlepke hazánk ritka, veszélyeztetett feltűnő színezetű lepkefaja - tájékoztatott a Duna-Dráva Nemzeti Park. Ahogy arra a szakemberek rámutattak, élőhelyei a természetes száraz sztyepprétek, nyílt és zárt homoki gyepek. Melegkedvelő, Közép- és Dél-Európában elterjedt faj.
Vágólapra másolva!

Élőhelyének változásaira érzékenyen reagál, hazánkban az elmúlt ötven évben az ismert lelőhelyeiről nagyrészt kipusztult. A Duna-Dráva Nemzeti Park tájékoztatása szerint élőhelyét akác és fenyő ültetvények foglalják el, nem tűri az intenzív legeltetést és taposást.

A Dél-Mezőföldről egyetlen Paks mellől ismert előfordulása a kétezres évek elején nem védett területen volt, ahonnan mára valószínű kipusztult.

Vörös csüngőlepke a Paksi ürgemezőn Forrás: Kováts László/DDNP

Az idén augusztusban a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet Paksi ürgemező területéről egy példánya lencsevégre került, egy húsz éve nem legeltetett, a vajszínű ördögszem tápnövényében gazdag akácerdők közé ékelődött pici gyepfoltról. Ahogy arra a szakemberek rámutattak,

itt még bőven virágzott a tápnövénye, amire évente egyszer júliusban teszi petéit.

Hernyója augusztus végére egy pergament gubót készít és az elszáradt növényen hibernál. Élőhelye a nemzeti park igazgatóság kezelésében van, zavartalanságának biztosításával remélhetőleg a faj újonnan felfedezett elszigetelt populációját sikerül megvédeni.

A vörös csüngőlepke fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.