Hihetetlen: vannak részeges állatok is - elképesztő felvételek!

vicces majmok galéria
Vágólapra másolva!
A svéd jávorszarvasok az érett almától rúgnak be, a karib-szigeteki majmok a turisták koktéljaitól, a csonttollú madarak az erjedő bogyóktól rúgnak be. Van olyan apró emlős, amely napi szinten fogyasztja az alkoholos nektárt, mégsem lesz tőle semmi baja.
Vágólapra másolva!

A Sivatagi show című, ma már unalomig ismert film egyik leghíresebb jelenete, amikor az elefántok, a varacskos disznók és más állatok berúgnak a marulafa érett gyümölcsétől. A majmok dülöngélnek, az elefántok hason csúsznak, a következő reggel pedig másnapossággal küszködve ébrednek. A jelenet azonban nem teljesen fedi a valóságot - a dél-afrikai filmet már annak idején azzal vádolták, hogy a készítők egyszerűen csaltak.

Egy-két dolog igaz, más meg nem az állatok - fogalmazzunk így - alkoholizmusával kapcsolatban.

Az elefántok ugyanis nem esznek rohadó gyümölcsöt a földről. De ha mégis megtennék, akkor számítások szerint több száz rothadó marulatermést kellene elfogyasztaniuk, hogy berúgjanak. Az Animal Planet szakértője szerint a filmbeli állatok nem részegek voltak, hanem egyszerűen elkábították őket. Ennek fényében pedig már nem is tűnik olyan viccesnek az a néhány perc.

Pedig tényleg vannak olyan állatok, amelyek időnként berúgnak a túlérett gyümölcsöktől, a YouTube-on rákeresve a "drunk animal"-re például rengeteg videót találni a részeg mókusoktól kezdve a koktélokat szürcsölgető majmokig. Néhány évvel ezelőtt a fél világot bejárta annak a szerencsétlenül járt svéd jávorszarvasnak a fotója, amelyik a rohadt alma rágcsálása után fennakadt egy fán. Az állatot végül úgy szabadították ki, hogy levagdosták a fa ágait, de állítólag még napokig hevert (józanodott?) a szomszéd kertjében, míg végül továbbállt. Svédországban amúgy nem ritkák a részeges jávorszarvasok, ősszel rendszeresen előfordul, hogy becsiccsentenek az erjedő almától.

A Karib-szigeteken élő, eredetileg afrikai vervet majmok nem érik be a gyümölcsökkel, ők a turisták koktéljaira pályáznak. A St. Kitts-i majmok belenyalnak az óvatlan nyaralók italaiba, sőt esetenként még el is lopják azokat. De nem mindegyikük szereti az alkoholt, van köztük olyan is, amelyik csak az alkoholmentes italokat fogyasztja.

Bár a vervet majmok is a főemlősök közé tartoznak, elég távoli rokonai az embernek. Ehhez képest két évig tartó tanulmányozás során a Miami Egyetem kutatói megállapították, hogy a majmok sok hasonlóságot mutatnak az emberekkel. Azonos például az alkoholfogyasztók és az antialkoholisták aránya, és hasonló agyi folyamatok játszódnak le alkoholmegvonáskor a majmoknál, mint az alkoholista embereknél.

Az állatok természetben történő alkoholfogyasztása a mai napig kevéssé vizsgált területnek számít. Az egyik első, ezzel kapcsolatos tanulmány csupán 2008-ban jelent meg. Ebben malajziai nyílfarkú mókuscickányok és lajhármakik alkoholista viselkedéséről számoltak be.

A kutatóknak feltűnt, hogy az apró állatok előszeretettel fogyasztják egy pálmafaj nektárját, aminek szokatlan illata van. A német Bayreuth-i Egyetem szakemberei megállapították, hogy a nektár alkoholtartama a söréhez hasonló (3,8%), és az erjesztésért egy korábban ismeretlen élesztőfaj felel, ami a virágban fordul elő. A kutatók hét emlősfajról állapították meg, hogy napi rendszerességgel (néha naponta többször is) fogyasztanak a nektárból, mellette pedig nagyon fontos szerepet is betöltenek: részt vesznek a pálma beporzásában. A viszonylag magas alkoholtartalom ellenére azonban ezek az apró állatok nem lesznek részegek, nem botlanak meg és nem dülöngélnek, bár a kutatók szerint valamennyire azért lelassítja őket az alkohol.

A csonttollúak gyakran berúgnak az erjedő bogyóktól Forrás: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved/Wu Diansen

Amikor megcsípi őket az első fagy, sok bogyó elkezd erjedni. A madarak, például a csonttollúak, pedig a télre való felkészülés részeként teletömik magukat az alkoholtartalmú bogyókkal, és alaposan berúgnak. Ez a berúgás azonban valószínűleg nem az alkohol iránti vágyuk miatt következik be, hanem jobb híján fogyasztanak erjedt terméseket.

Az alkohol hasonlóan hat a madarakra, mint az emberekre. A spicces madarak összevissza repülnek, nehezen kerülik ki az akadályokat, különösen a fényes tárgyakat, mint amilyen az ablak. Leesnek a fákról, és kiszolgáltatottá válnak a ragadozókkal szemben (néhány rafinált macska már megtanulta, hogy letáborozzon bizonyos fák alatt, ahol várja, hogy szó szerint a szájába hulljanak a madarak). Így a madaraknál szó szerint igaz a mondás: az alkohol öl.

A probléma egyes helyeken, például az észak-amerikai Yukon államban néha olyan súlyos mérteket ölt, hogy a természetvédők ideiglenes kijózanító állomásokat hoznak létre a csonttollúak számár. Arra kérik a helyi lakosokat, hogy a részegen vagy eszméletlenül talált madarakat vigyék be a Whitehorse repülőtér közelében működő állategészségügyi központjukba, ahol biztonságban kijózanodhatnak. A madarakat bélelt hörcsögketrecbe helyezik, amíg magukhoz nem térnek annyira, hogy visszaereszthessék őket a természetbe.