Súlyos vád a NASA ellen: megölték az űrhajósaikat

A Columbia az űrben

20 évvel ezelőtt megsemmisült a Columbia űrrepülőgép a földi visszatéréskor, amikor épp Texas állam felett haladt 60 kilométer magasságban, a hangsebesség 18-szorosával. A katasztrófában meghalt a Columbia mind a hét űrhajósa. A tragédiát az okozta, hogy 16 nappal korábban, 2003. január 16-án, a fellövéskor levált az üzemanyagtartály szigetelőanyagának egy kis darabja,és átlyukasztotta a szárnyat, A sérülésről tudott a NASA, mégsem tett semmit a következő két hétben az űrhajósok megmentése érdekében. A személyzetet nem tájékoztatták a sérülésről, így az asztronauták nem tudták, hogy akár végzetes is lehet majd számukra a visszatérés. A Columbia katasztrófája végül az űrrepülőgépek leállításához vezetett. Ma az Egyesült Államoknak nincs olyan saját eszköze, amellyel az űrbe juttathatja az asztronautáit. Ehhez orosz rakétákat, illetve magáncégek űrhajóit kénytelen igénybe venni.

A Columbia pusztulása

A Columbia az űrben Forrás: NASA

2003. február 1-jén keleti idő szerint 8:48-kor szokatlan adatot rögzített a Columbia bal szárnyába épített egyik szenzor.

Az érzékelő azt jelezte, hogy épp a megszokottnál nagyobb igénybevétel éri a szárnyat.

Ezt az adatot nem látta az irányítóközpont, és a műszerek nem jelezték az űrhajósoknak sem, csak a baleset után, egy másodlagos adattárolóban bukkantak rá.

A következő 12 percben egyre csak érkeztek a riasztó adatok. 8:54-kor már az irányítók is tudták, hogy baj van. Ekkor ugyanis a bal szárny négy hidraulikus szenzora olyan alacsony értéket mutatott, ami lehetetlen. Az irányítók tanácstalanul kérdezgették egymást, mi lehet a hiba oka.

8:58-kor a Columbia épp átrepült Új-Mexikó és Texas határán. A magassága ekkor 66,700 méter volt, a sebessége pedig Mach 20,9 (ez a hangsebesség 20,9-szeresét jelenti.) A szárny 1580 Celsius fokon izzott éppen, de ezek az adatok mind megfeleltek a szokásosnak.

Amikor az űrrepülőgép 19,5 Mach-ra lassított, levált a szárnyáról egy hővédő lap.

Ezt Houstonban ekkor még nem tudták.

A Columbia darabjai 60 kilométeres magasságban Forrás: Housto Chronicle

8:59-kor a baloldali futómű nyomásérzékelői felmondták a szolgálatot. Az utolsó üzenetváltás épp erről szólt a Columbia és az irányítás között:

Irányítóközpont: Columbia, látjuk a nyomásadataitokat. Az előző rádióüzenetetek nem volt érthető.
Columbia: Houston, roger...

A Columbiával többé nem sikerült felvenni a kapcsolatot. A telemetria-adatok is ekkor szakadtak meg.

9.00:18-kor azok a repülésrajongók, akik figyelték a Columbia visszatérését, azt látták az égbolton, hogy darabokra szakad az űrrepülőgép.

A vizsgálati jegyzőkönyv részletesen bemutatta a Columbia megsemmisülését Forrás: NASA

A Kennedy Űrközpontban még 2 és fél perc telt el, amíg rájöttek, hogy baleset történt, és kimondták a baljós mondatot:

Ajtókat bezárni!

Itt megnézhetnek egy korabeli tévéhíradó-felvételt a katasztrófáról:

Miért történt a katasztrófa?

A baleseti vizsgálóbizottság azt állapította meg, hogy az a könnyű szigetelőanyag okozta a katasztrófát, amelyről a repülés 81-ik másodpercében, a fellövéskor levált egy kisebb darab. Ez a kis darab, megszilárdult hab 1000 km/h sebességgel vágódott neki a baloldali szárny belépőélének, és kilyukasztotta azt.

A bal szárny belépőélét találta el a szigetelőanyag Forrás: Universe Now

Mivel az ütődés nyomán itt megszűnt a szárny hővédelme, a visszatéréskor forró plazma jutott a szárny belsejébe, és végül strukturális károsodást okozott. Vagyis a szárny vagy leszakadt, vagy felcsapódott, mindenesetre megszűnt az aerodinamikai szerepe, holott ez nagyon is fontos volt az űrrepülőgépeknél.

A szárny leszakadása után lapos dugóhúzóba esett a Columbia, majd darabokra szakadt. A pilótafülke először levált az űrrepülőgép törzséről, majd ez is megsemmisült.

A Columbia roncsai az égbolton Forrás: CBS News

Ezen a videón a vizsgálóbizottság felvételeit láthatják:

Meddig voltak életben az űrhajósok?

A közvéleményt sok minden más mellett az foglalkoztatta, vajon tudták-e az űrhajósok, mi vár rájuk, amikor az első riasztó adatok megjelentek a monitorokon.

A vizsgálat következtetései szerint nem tudták, mint ahogy a földi irányítók sem voltak tisztában azzal, hogy katasztrofális sérülést okozott a szigetelőanyag.

A bizottság külön vizsgálta a baleset túlélhetőségét, élettani következményeit. A 400 oldalas jegyzőkönyv szerint öt tényező is kizárta, hogy az asztronauták túléljék a balesetet: váratlan nyomáscsökkenés, traumatikus erőhatások a pörgéskor, az óriási sebesség okozta hőhatás, a hideg és az oxigénhiány nagy magasságban, végül pedig a becsapódás.

A Columbia űrhajósai a végzetes küldetésen Forrás: NASA

Az adatok szerint az űrhajósok védelmét az is csökkentette, hogy hárman még nem viselték a kesztyűjüket, ami a kihermetizálódás hatásait csökkentette volna, egyikükön még nem volt rajta a sisak, a többiek sisakja pedig nyitva volt. A jegyzőkönyv azt is megállapította, hogy a sisakok zárt vizorral sem védtek volna megfelelően. A szakértők külön felhívták a figyelmet arra is, hogy a biztonsági övek megfelelő használatával nem érték volna súlyos, halálos sérülések őket. Deréktól lefelé megfelelően rögzítették őket az övek, de a felsőtestük szabadon csapódott ide-oda, amikor megkezdődött a végzetes pörgés. A bizottság szerint lehet, hogy hatan épp ekkor haltak meg, mert a fejüket beütötték a fedélzet kiálló részeibe.

A jegyzőkönyvben ugyanakkor nem szerepel, hogy akkor sem élhették volna túl a zuhanást, ha a válluk is szorosan rögzítve van az üléshez, hiszen a többi említett tényező külön-külön is halálos volt.

A szakértők szerint a végzetes események első 41 másodpercében még élt minden asztronauta.

Ez után keletkeztek repedések a Columbia törzsén, vagyis ekkor történhetett a váratlan nyomáscsökkenés, amelytől elveszítették az eszméletüket, vagy akár meghaltak.

Egyvalaki azonban eszméleténél volt, mert a vezérlőpanelen több gombot megnyomott. Ez csak a parancsnok, Rick Husband, vagy a pilóta, William McCool lehetett, hiszen csak ők ültek ennél az irányítópanelnél.

Rick Husband, a misszió parancsnoka lehetett az egyik űrhajós, aki eszméleténél volt és megpróbálta vezetni a sérült űrrepülőgépet Forrás: NASA

Az adatok azt mutatták, hogy ez az űrhajós visszakapcsolta robotpilótára a manuálisra állított vezérlést, hátha a számítógépek ki tudják egyenlíteni a szörnyű erőket, és újra egyenesbe tudják hozni az őrülten pörgő űrrepülőgépet.

William McCoy pilóta lehetett a másik űrhajós, aki az utolsó pillanatig próbálta egyenesbe korrigálni a pörgést Forrás: NASA

Az adatok azt mutatták, hogy 90 másodperc elteltével mindenki meghalt vagy elveszítette az eszméletét a Columbián.

Ki volt a felelős?

A vizsgálóbizottság rekonstruálta a hab becsapódását a szárnyba. Egy sűrített levegővel működtetett „ágyúból" épp úgy lőttek ki egy kis darab szigetelőanyagot, ahogy az a Columbiát érte a kilövéskor. A NASA mérnökei és vezetői megdöbbentek az eredményen: a makett szárnya kilyukadt. Ekkor vált kézzel foghatóvá sokak számára, hogy végzetes sérüléssel indult az űrbe a Columbia, és reménytelen volt a visszatérési kísérlet.

A szigetelőanyag és a szárny ütközésének rekonstrukciója Forrás: CAIB

A vizsgálat a NASA súlyos intézményi felelősségét állapította meg. A szervezet hétköznapi kifejezéssel elkényelmesedett. A döntéshozatali folyamatokból eltűntek a korábbi szilárd elvek a biztonság elsődlegességéről.

A „lazaság" egyik bizonyítéka épp a leszakadt szigetelőanyag volt. A Columbia katasztrófája után kiderült, hogy korábban számtalan esetben történt hasonló eset, de mivel egyik sem okozott balesetet, a vezetők úgy gondolták, máskor sem lesz ebből tragédia. Holott létezett erre az esetre biztonsági szabály, ami úgy szólt, hogy mindig meg kell állítani a visszaszámlálást, vagyis le kell tiltani a repülést, ha felmerül az idegen tárgy okozta sérülés (Foreign Object Damage) kockázata. Csakhogy ezt a szabályt soha nem tartották be, és végül a mérnökök is átvették azt a vezetői szemléletet, hogy

nem kell 100 százalékos eredményre törekedni.

Így nézett ki a szárny makettje a kísérlet után Forrás: CAIB

Két küldetéssel a Columbia missziója előtt azonban mégis olyan esemény történt, amely némileg felrázta az elkényelmesedett NASA-mérnököket. Október 2-án, az Atlantis repülésének első néhány másodpercében levált egy postaláda méretű darab az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának szigeteléséről. A megszilárdult hab akkor nem a szárnynak, hanem a gyorsítórakétának csapódott, és egy kb. 40 négyzetcentiméteres részen mélyen behorpasztotta azt. Az ütés a gyorsítórakéta elektronikus vezérlésének egyik doboza mellett érte az űrrepülőgépet - egy hajszálon múlt a katasztrófa. A mérnökök nem sokkal később rájöttek, hogy egy fém támasztóállványról vált le a szigetelőanyag.

Űrrepülőgép indítása Forrás: NASA

Ezt a tényt megosztották a vezetőkkel, akik október 31-én értekezletet tartottak a Columbia előtti utolsó űrrepülésről, amelyre az Endeavour űrrepülőgépet jelölték ki. Bill Ready, a NASA akkori helyettes vezetője arra figyelmeztette a küldetés irányítóit és a háttércsapatot ezen a megbeszélésen, hogy:

A legapróbb részletre is nagyon figyeljenek.

Mindennek ellenére azonban az üzemanyagtartályért felelős csapat tagjai arra jutottak, hogy az Endeavour tankja megfelel az elvárásoknak, hiszen – bár szinte rendszeres volt a szigetelőhab leválása fellövéskor -, nem állt elég bizonyíték rendelkezésre ahhoz, hogy életveszélyesnek minősítsék a küldetést. A mérnökök azt nem merték garantálni, hogy ennél a kilövésnél nem szakad majd le szigetelőanyag, de így vélekedtek:

Az Endeavour kilövése biztonságos, mert nincs új adat az ellenkezőjére, a küldetés nem jár járulékos kockázattal.

Képkockák a Columbia végzetes repülésének elejéről, amikor leszakadt a szigetelőanyag egy darabja Forrás: Space.com

Az Endeavour kilövésekor végül nem vált le egy egyetlen darabka sem a szigetelésről, az űrrepülőgép sérülés nélkül feljutott az űrbe, majd vissza is tért a Földre. Ezért amikor a következő év elején, január 9-én megtartották a Columbia küldetésével kapcsolatos értekezletet, nem került napirendre a szigetelőanyag leszakadásának veszélye.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!