Döntő fordulat a kereszténység felemelkedésében

I. Constantinus nevéhez fűződik a kereszténységgel szemben meghirdetett vallásbéke, a 313-as mediolanumi ediktum

Ezerhétszáztíz éve, 313. június 13-án adta ki I. (Nagy) Constantinus római – társcsászárával, Liciniusszal közösen jegyezve a milánói ediktumot, véget vetve a keresztényüldözéseknek a Római Birodalomban.

Vallási tolerancia, ami nem terjedt ki a keresztényekre

A rómaiak valláspolitikáját a kezdetektől fogva viszonylagos tolerancia jellemezte: a hódítások nyomán nyelvileg és etnikailag is egyre inkább heterogénné váló birodalomban a különböző kultuszok békében megfértek egymás mellett.

Már a első században elkezdődtek a keresztényüldözések Forrás: Wikimedia Commons/ Henryk Siemiradzki

A meghódított területeken tisztelt istenségeknek és tiszteletük rítusainak a legtöbb esetben meg lehetett találni a római megfelelőjét, s amennyiben a provinciák lakosai elfogadták a római isteneket, illetve a császárkorban az uralkodó kultuszát, békében gyakorolhatták saját vallásukat.

Róma általában toleráns volt az impérium területén élő népek vallásaival szemben Forrás: YouTube

Kivételt jelentett azonban a 3. században kialakult, dualista manicheizmus és a monoteista kereszténység. A keresztények ugyanis nemcsak a császárt nem voltak hajlandóak istenként tisztelni, de a hagyományos politeista kultuszokban sem vettek részt,

ez pedig a rómaiak számára az egész hitvilág megkérdőjelezését is jelentette.

A hitüket büszkén vállaló, több szempontból is kívülállónak számító keresztények és a birodalom többi polgára között állandók voltak a konfliktusok, így Jézus Krisztus követői kiváló bűnbaknak számítottak a hatalom számára.

Keresztények kivégzése a Circus Maximus-ban, Néró uralkodása idején Forrás: Wikimedia Commons

Már Nero (54-68) és Domitianus (81-96) is üldözte a keresztényeket, akiket a birodalom gondjaiért tettek felelőssé, de erről törvényt nem hoztak, a keresztényeket külön-külön perekben, feljelentés alapján felségsértés, a császárkultusz megtagadása miatt ítélték el.

E jelben győzedelmeskedni fogsz

A 3. századtól azonban a kereszténységet, amelynek hívei nem egy népből, hanem a birodalom egészéből verbuválódtak, az állam érdekeit fenyegető vallásnak minősítették. Elsőként Traianus Decius (249-251) rendelt el kényszerintézkedéseket a keresztények ellen.

Trainaus Decius császár márvány büsztje. Az ő uralkodására esett a 3. század legnagyobb keresztényüldözése Forrás: Wikimedia Commons/Glyptotek of Munich

A birodalmat időlegesen stabilizáló és minden tekintetben egységesíteni kívánó Diocletianus (284-305) eltávolította őket a hadseregből, betiltotta istentiszteleteiket, vagyonukat és templomaikat elkobozta, papjaikat bebörtönözte, és rengetegen haltak mártírhalált hitük miatt.

A Római Birodalom történetének legnagyobb keresztényüldözése Diocletianus uralmához köthető Forrás: Wikimedia Commons

Diocletianus uralmát - és egy újabb polgárháborús időszakot - követően végül I. Constantinus, avagy Nagy Konstantin császár (306-337) ragadta magához a hatalmat - ez pedig a keresztényekkel kapcsolatos politika gyökeres megváltoztatását jelentette. Ő is tisztában volt vele, hogy a birodalom fennmaradásának záloga annak egységesítése,

de felismerte, hogy a császár személye körüli kultusz nem képes eszmeileg összefogni az államot,

a Diocletianus által bevezetett tetrarchia (a kormányozhatóság érdekében a birodalom megosztása két társcsászár között, akik egy-egy segítőt is maguk mellé vesznek) pedig tovább nehezítette a kérdés megoldását.

I. Constantinus nevéhez fűződik a kereszténységgel szemben meghirdetett vallásbéke, a 313-as mediolanumi ediktum Forrás: Radiomax

Constantinus az új ideológiai alapot az addig üldözött, de mégis terjedő kereszténységben talált meg, amelyet ellenségből terveit elősegítő tényezővé tett. A fordulatot jelképezi a legenda, amely szerint 312-ben, a Maxentius ellen vívott, a birodalom sorsáról döntő csata előestéjén az égen megjelent előtte a kereszt az "E jelben győzni fogsz" szavak kíséretében.

Constantinus látomása Raffaello In hoc signo vinces című freskóján Forrás: Wikimedia Commons/Raffaello Sanzio

A császár katonái pajzsára festtette a jelet és valóban legyőzte túlerőben lévő ellenfelét.

A milánói ediktumtól a niceai zsinatig

Konstantin 313-ban a birodalom nyugati fővárosában, Mediolanumban (Milánó) társcsászárával, Liciniusszal közösen kiadott rendeletével engedélyezte a keresztények szabad vallásgyakorlását és azonnali hatállyal rendelkezett a keresztény közösségek korábban lefoglalt vagyona, templomai és ingatlanai visszaszolgáltatásáról. Bár ez szakítást jelentett a korábbi császárok valláspolitikájával,

a közhiedelemmel ellentétben nem tette államvallássá a kereszténységet.

Constantinus támogatta a kereszténységet, és elsősorban politikai okból kívánta megteremteni az egyház egységét Forrás: Wikimedia Commons/Peter Paul Rubens

A milánói ediktum latin szövegét a keresztény teológus, Constantinus fiának nevelője, Lactantius De mortibus persecutorum (Az üldözöttek haláláról) című művéből ismerjük. Constantinus támogatta a keresztényeket föld- és templomadományokkal, adómentességgel, a korábban előttük zárva levő tisztségek megnyitásával, de tisztában volt azzal is: nem lehet csak keresztény alattvalói császára.

Ezért építkezésein és az általa veretett pénzeken továbbra is használta a római vallás szimbólumait, viselte főpapi tisztségét (pontifex maximus), sőt, csak halálos ágyán keresztelkedett meg.

I. Constantinus ismét megteremtette a birodalom egységét Forrás: Cervelliln Fuga

Így a következő fél évszázadra sajátságos helyzet alakult ki, egymás mellett élt a monoteista keresztény és a politeista hagyományos római vallás. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a keresztény vallás sem volt egységes: az alexandriai Arius ugyanis azt tanította: Jézus is isten teremtménye volt, így nem lehetett vele egylényegű (homouszion), csak hasonló lényegű (homoiuszion) - ezzel gyakorlatilag elvetette a Szentháromság eszméjét.

Fél évszázaddal Constantinus után Theodosius már államvallássá tette a kereszténységet

Arius tanainak gyors terjedése az egyházszakadás veszélyével fenyegetett, a császár így 325-ben összehívta az első egyetemes zsinatot Niceába, amelyen ő maga elnökölt - pontifex maximusként. A zsinaton megerősítették a Szentháromságtant, Ariust és híveit eretneknek minősítették és kiátkozták, lefektették az egyetemes és igazhitű (azaz katolikus és ortodox) egyház dogmáit és tanait.

A niceai zsinaton a császár elnökölt Forrás: Wikimedia Commons/Fresco in Capella Sistina, Vatican

A következő évtizedekben a kereszténység rohamos terjedésnek indult és a következő császárok is ezt tekintették a privilegizált vallásnak - egyedüli kivételt a később hitehagyottként (Apostata) emlegetett Iulianus uralma jelentett, aki sikertelen kísérletet tett a keresztény közösségek kiváltságainak megszüntetésére és az eredeti vallás restaurálására.

I. Theodosius 395-ben két egymástól független egységre, a Nyugat- és Keletrómai Birodalomra osztotta fel az impériumot, korábban pedig kizárólagos államvallássá tette meg a kereszténységet Forrás: Wikimedia Commons

Halála után a régi vallás híveit egyre gyakrabban érték atrocitások, a keresztény térítés egyre erőszakosabbá vált. A folyamatot I. Theodosius császár zárta le, aki 380-ban a kereszténységet a birodalom államvallásának tette meg.

(Forrás: MTVA Sajtóarchívum)