Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

A kávéfogyasztás segíthet a Parkinson-kór elleni küzdelemben

A kávéfogyasztóknál kisebb a Parkinson-kór kialakulásának kockázata
A kávéfogyasztóknál kisebb volt a Parkinson-kór kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak ebből a koffeines italból
Vágólapra másolva!
Tisztában vagyunk azzal, hogy az, hogy mit eszünk és iszunk, jelentős hatással van az egészségünkre. Egy új tanulmány pedig újabb összefüggést talált a kávéfogyasztás és a Parkinson-kór kialakulásának kisebb valószínűsége között.
Vágólapra másolva!

A kávéfogyasztás előnyeit kutatták

A Neurology tudományos folyóiratban publikált tanulmányt készítő nemzetközi kutatócsoport összesen 184 024 személy, átlagosan 13 éven keresztül gyűjtött adatait vizsgálta és megállapította, hogy a kávéfogyasztóknál 

kisebb volt a Parkinson-kór kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak ebből a koffeines italból.

A több száz Parkinson-kórral diagnosztizált emberből álló minta további elemzése során megmérték a metabolitok, a koffein, a paraxantin és a teofillin szintjét a vérben és kiderült, hogy ezek fordított összefüggést mutatnak a Parkinson-kór kialakulásának kockázatával.

A kávéfogyasztás segíthet a Parkinson-kór elleni küzdelemben
A kávéfogyasztás segíthet a Parkinson-kór elleni küzdelemben
Fotó: Shutterstock

Ez a tanulmány a koffeintartalmú kávéfogyasztás és a Parkinson-kór kockázatának fordított összefüggését mutatta be a világ egyik legnagyobb longitudinális kohorszában, több mint 20 éves követéssel 

– írják a kutatók közzétett tanulmányukban, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.

Nem ez az első kutatás, amely kapcsolatot talált a kávé és a Parkinson-kór között, de a korábbi vizsgálatoknál továbbmegy, mivel a koffeinbevitel biomarkereit vizsgálja, évekkel a Parkinson-kór diagnosztizálása előtt. A kávéfogyasztók felső huszonöt százalékánál negyven százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki Parkinson-kór, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak kávét. A vizsgálatban részt vevő összes kávéfogyasztó körében a mért kockázatcsökkenés országtól függően körülbelül öt és hatvanhárom százalék között változott.

 

A koffein fenntartja a dopamin áramlását az agyban

Bár az összefüggés még akkor is fennállt, amikor olyan tényezőket, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás is figyelembe vettek, ez még mindig nem elég a közvetlen ok-okozati összefüggés bizonyításához. Úgy tűnik azonban, hogy 

a koffeinnel és összetevőivel kapcsolatban van valami, ami védi az emberek agyát.

Korábbi kutatások alapján a szakemberek úgy gondolják, hogy ezeknek a hatásoknak az lehet az oka, ahogy a koffein fenntartja a dopamin áramlását az agyban. A Parkinson-kórra a dopamin-szint csökkenése a jellemző az agyban, ami az úgynevezett substantia nigra idegsejtek elvesztése miatt következik be.

A kávéfogyasztóknál kisebb a Parkinson-kór kialakulásának kockázata
A kávéfogyasztóknál kisebb volt a Parkinson-kór kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak ebből a koffeines italból
Fotó: Farknot Architect/Adobe Stock

Ezek a neuroprotektív hatások összhangban vannak az eredményeinkkel, amelyek fordított összefüggést mutattak ki a koffein, a paraxantin és a teofillin, valamint a Parkinson-kór előfordulása között. Figyelembe véve, hogy a koffein milyen módon hat az idegsejtjeinkre, talán nem meglepő, hogy a jelek szerint kapcsolat áll fenn a neurodegeneratív betegségekkel 

– hangsúlyozták a tudósok, akik szerint mivel azonban még mindig nem tudjuk, hogy pontosan hogyan „indul be” a Parkinson-kór az agyban, nehéz biztosat mondani.

A kutatók ezért folytatják a munkát, hogy kiderítsék, mi váltja ki a Parkinson-kórt, mi befolyásolhatja a betegség kialakulásának kockázatát, és hogyan lehetne megállítani a betegséget. Csak az Egyesült Államokban közel egymillió ember él a betegséggel, amely egyre súlyosbodó remegési, normál mozgási, egyensúlyi és végtagmerevségi problémákhoz vezet. Ráadásul a kávé a legszélesebb körben fogyasztott pszichoaktív ital a világon, így elősegítheti a lehetséges megelőzési stratégiák kidolgozását.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről