Az AIDS jövője<br/>

Vágólapra másolva!
A kép sötét, de nem vagyunk teljesen tehetetlenek. Az AIDS jövője a kezünkben van: a követendő út ismert, és ez a megelőzés útja. Mégis okkal tarthatunk attól, hogy a fejlődő országokban, ahol a világ népességének nagyobbik része él, a járvány még el sem érte csúcspontját, és évtizedekig tombolni fog.
Vágólapra másolva!


Megismertük az orvoslás helyzetét és a kór evolúcióját befolyásoló folyamatokat. Láttuk, hogy a gyógyszeres kezelés túl drága ahhoz, hogy megállítsa a világméretű járványt, a terjedés jelenlegi feltételei pedig a súlyosabb betegséget okozó vírustörzseknek kedveznek. A kép valóban sötét, de nem vagyunk teljesen tehetetlenek. Az eddigiek alapján világosak a teendők: egyedül a megelőzés, a viselkedéskultúra átformálása jelenthet megoldást. A HIV terjedése - vér útján és nemi érintkezéssel - erősen korlátozott, így viszonylag könnyen kivédhető. A steril tűk használata - a gyógyászatban és a kábítószer-élvezők között egyaránt -, illetve a ritkább partnercsere és óvszer használata drasztikusan csökkentik az átadódás esélyét. Mi több, ugyanezek a tényezők egyúttal a vírus evolúcióját is kedvező irányba terelik, a megfékezett járvány meg is szelídül.

A megelőzés hatékonyságát eredmények is igazolják. Az első sikereket már learattuk, erre utalnak az ENSZ jelentésében az "apró reménysugarak". A leginkább érintett Afrikában Uganda kormánya ismerte fel elsőként a járvány súlyosságát, és kezdett erőteljes felvilágosító kampányba. Ennek eredményeként az 1990-es évek elején becsült 14 százalékos fertőzöttségi arány mára 8 százalék körülire csökkent. A még súlyosabban fertőzött Zambia követte a példát, és már itt is mutatkoznak az első kedvező jelek. Egy felmérés szerint a fővárosban a tizenöt-tizenkilenc éves terhes lányok körében a HIV-pozitív tesztek aránya az elmúlt hat évben a felére esett vissza. A javulás mindkét országban a kockázatos szexuális viselkedésformák visszaszorulásának köszönhető. Ritkábbá vált a partnercsere és a házasságon kívüli szex, gyakoribbá a kondomhasználat. Erőteljes felvilágosító kampányokkal hasonló sikereket értek el India egyik tagállamában és Brazíliában is. Ez az eszköz tehát a szegényebb országokban is alkalmazható, de határozott politikai akaratot és széles körű társadalmi összefogást kíván. Sajnos számos országban tovább tombol a járvány.

A HIV megjelenése a fejlett országokban is átformálta a viselkedéskultúrát, és véget vetett a hatvanas évek "szexuális forradalmának". A kondomhasználat jelentősen emelkedett, a partnercserék száma pedig csökkent, különösen a gazdag országok egyik fő célcsoportját adó homoszexuális férfiak körében. Sajnos az elmúlt évek gyógyászati sikerei ismét csökkentették az érintettek veszélyérzetét, ezért a kockázatos szexuális viselkedés gyakorisága a kezdeti visszaesés után valamelyest nőtt. Az intravénás kábítószer-élvezők körében a felvilágosító munka alig hozott eredményt. Itt csak steril tűk ingyenes szétosztásával lehetne eredményt elérni, de ezt a kényes intézkedést ritkán vállalják fel a politikai döntéshozók.

Az AIDS jövője tehát a kezünkben van: a követendő út ismert, és ez a megelőzés útja. Mégis okkal tarthatunk attól, hogy a fejlődő országokban, ahol a világ népességének nagyobbik része él, a járvány még el sem érte csúcspontját, és évtizedekig tombolni fog. Ha mától sikerülne megakadályozni az összes fertőzést, a betegek száma néhány évig még akkor is tovább növekedne a hosszú lappangási idő miatt és nem tudjuk, mikorra sikerül az egész térségben visszaszorítani az új fertőzéseket. A fejlett országokban van rá esély, hogy az orvoslás fejlődése és a felvilágosító munka együttesen megállítsák a járványt. Hazánkban pedig a megelőzésre kell nagy hangsúlyt fektetni, hogy a járvány ki se alakuljon.

(Természet Világa)