Kié a Kilimandzsáró?

Vágólapra másolva!
"Ez itt a csúcs, és Tanzániában van" - hangsúlyozzák a tanzániaiak, Kenyai szomszádjaik ugyanis a turizmus válságára való tekintettel "áthelyeztek" egy hegységet. Azzal az állítással, hogy a Kilimandzsáró Kenyában található, új reklámstratégiát valósítanak meg és ezzel szinte válságot robbantottak ki a két szomszédos ország között.
Vágólapra másolva!

Forrás:O.S. Univ.Afrika legmagasabb hegysége, a három kialudt vulkánból álló Kilimandzsáró, amelynek csúcsa, a Kibo 5895 méter magas, igazi attrakció a tömött pénztárcájú turisták ezrei számára. A csúcs Tanzániában található, a róla kialakult vita azonban mára már miniszteri szintre emelkedett.

A Kilimandzsáró Tanzániában van és ott is marad. Félreértésről van szó. Nairobiban a kenyai turisztikai minisztérium csak segíteni akar egyes utazási irodákon, amelyek mentő szalmaszálként kapaszkodnak minden lehetséges reklámtrükkbe. Ebben egyáltalán nem zavarja őket, hogy egy határaiktól 50 kilométerre fekvő hegységről beszélnek" - szögezte le egy tanzániai kormányszóvivő. A vitán nincs mit csodálkozni. Afrika legmagsabb hegysége évente turisták ezreit vonzza, akik akár 930 eurónak megfelelő összeget is hajlandók fizetni azért, hogy feljuthassanak a csúcsra.

Forrás: Univ. of Texas
A kérdéses határ

A hófedte Kilimandzsárót elsőnek egy német misszionárius, Johan Rebmann mászta meg 1848-ban. Honfitársa, Hans Meyer földrajztudós 1889-ben végezte el az első tudományos méréseket. A nemzetközi tudományos világot mindeközben nem annyira a hegység földrajzi elhelyezkedése, mint inkább gleccserének fokozatos eltűnése foglalkoztatja. Mint korábban erről beszámoltunk, a Kilimandzsáró hajdan 12 négyzetkilométeres gleccseréből ugyanis mára mindössze két négyzetkilométernyi maradt fenn. Az amerikai Ohio állam egyetemének kutatói arra számítanak, hogy a Kilimandzsáró hava legkésőbb 2020-ra áldozatául esik az éghajlat felmelegedésének.

A holnapi hó azonban jelenleg kevéssé érdekli a feldühödött tanzániaiakat. Nem akarják megengedni, hogy szomszédjuk "ellopja" a hegységet. A határ kenyai oldalán fekvő Amboseli Nemzeti Park lakói számára viszont egszerűnek tűnik a megoldás. Szerintük ugyanis az, aki felmászik a hegycsúcsra, az fentről Kenyát és Tanzániát is látja. A Kilimandzsáró tehát valamiképpen mindkét országé.