Vár állott, most kőhalom

Vágólapra másolva!
Kevés olyan hely akad Európában, ahol egy régióra annyi turistacsalogató látványosság koncentrálódna, mint a Balaton északi részére. A felvidék híres bortermelő vidéke, Közép-Európa legnagyobb tava, a közeli sármelléki repülőtér és a világhírű termálvizek mellett a turizmus egyik alappillérét jelenthetik a várak. Márpedig Veszprém megye középköri erődítményei komoly lehetőséget jelentenek, felújításukra és turisztikai hasznosításukra azonban még több pénz kellene.
Vágólapra másolva!

Csesznek lehet a jó példa

Komoly turisztikai vonzerőt jelent Csesznek vára, amely festői romként magasodik Veszprém megye északi részén. A 13. században Cseszneki Jakab által építtetett kisméretű vár már két évszázada romos állapotban van, 1810-ben földrengés, néhány évvel később tűzvész következtében pusztult el teljesen.

A várban 1967-ben indultak meg a régészeti munkálatok, megtörténtek az állagvédelmi munkák, hogy 1990-től újabb fordulatot vegyen az ügy. A vár kezelését a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vette át, üzemeltetését pedig az új "várkapitány", Nagy Ferenc vállalta magára. Újabb nagy lökést a Széchenyi-terv várrekonstrukciós programja adott, a támogatás elnyerésével megkezdődhetett a teljes helyreállítás és a hasznosítás megvalósítása.

Az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ információja alapján az alapkoncepció az, hogy azokon a helyeken, ahol az egykori szerkezetek (födémek, nyílások) hitelesen rekonstruálhatók, zárt, fedett tereket hozzanak létre úgy, hogy a festői rom külső képe alig változzék. Azokon a helyeken azonban, ahol a lepusztulás mértéke nem enged meg hiteles rekonstrukciót, csak a meglévő romok konzerválására szorítkoznak.

A cseszneki vár felújítását nyolc ütemben valósítják meg. A első lépésként megvalósult az alsóvárig terjedő közműfektetési munka és a felvezető út helyreállítása, majd következtek az alsókapu rekonstrukciós munkák és a vár zárhatóságát biztosító felfalazások. A szerkezetkész fogadóépületet már idén átadják. A teljes helyreállítás befejezése - a pénzügyi fedezet függvényében - 4-5 év múlva várható.

A várhoz kapcsolódó nyári játékok évről évre színesebb programokkal várják a látogatókat. Minden esztendőben színpadra állítják Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját, de próbálkoztak már szabadtéri filmvetítéssel is - stílszerűen az 1946-ban a romoknál forgatott Radványi Géza-filmmel: Valahol Európában.

Az idei programok (www.cseszprog.hu) is remek szórakozást kínálnak, Cseszneken a hagyományos várjátékok és a rockopera mellett harmadízben kerül megrendezésre a blues-fesztivál, koncertet ad az Omega, az Edda és Demjén Ferenc is.

Szigliget

Forrás: [origo]
Szigliget folyamatosan épül-szépül

Ugyancsak nagyot fejlődött Szigliget, a Balaton délnyugati oldalán található 730 éves vár, amelynek 242 méteres tengerszint feletti magasságon lévő ormáról gyönyörű a kilátás, mind a Balatonra, mind a környező hegyekre, kiváltképpen a Badacsonyra.

Minden évben sor kerül a szigligeti nyári napok rendezvényeire, amikor zenei, népművészeti bemutatók, sportrendezvények kínálnak művelődési és szórakozási lehetőségeket a községbe látogató vendégek részére. A várhegy alatt lévő galériában állandó képzőművészeti kiállítás tekinthető meg. Gasztronómiai élvezetet nyújtanak a községben működő vendéglők, ahol a helyi borok mellett ételspecialitások kaphatók.

Az alsóvár régészeti feltárásának legizgalmasabb újdonsága a felsővár előtti meredek lejtőn előkerült háromosztatú ún. belső boronafalas ház. Az épület további sajátossága és rekonstrukciós problémája a két szélső helyiség közti nagy, mintegy 7,5-es szintkülönbség. A szabályos, 6x6 m-es belvilágú helyiségek rekonstrukciója ezért csak olyan magasságig készült el, ami a bemutatás, a mai használat és a hegyoldal stabilitási szempontjainak megfelel, de nem jelez homlokzati nyílásokat, födémszinteket. E terület helyreállításának részeként készült el a Martonfalvi-rondella alsó ágyúszintje, a felvezető út és a körbástyához csatlakozó kettős cölöpsor rekonstrukciója is.

A régészeti feltárása 1996-tól a felsővárban folytatódott. Ennek részeként teljes feltárásra került a Kozák Károly által megkezdett terület is. A helyreállítási tervek a feltárást követő ütemekben készültek, törekedve egyfajta arányosságra a feltárt részletek, értékek alapján tehető értelmes kiegészítések, a bemutathatóság és a mai turisztikai jellegű funkció adta igények közt.

A felsővár északi területének tervezése most folyik. Itt az udvart keretező négy épületen, köztük a konyha bemutatásán kívül a kaputorony rekonstrukciója a legösszetettebb feladat.

2002-ben feltárásra került az alsóvári kaputorony és szűkebb környezete is. Ennek helyreállítási tervét két alternatívában készítették el, egy szerényebb és egy nagyobb magasságú, tetővel fedett tömeg rekonstrukciójával.

A teljes régészeti kutatás és feldolgozás befejezésének közelsége, a több évtizedes működtetési tapasztalatok, reális tervek és a műemléki elvárások ismerete időszerűvé teszi az eddig készült helyreállítások komplex értékelését, esetleges újragondolását.