Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Barangolás Magyarország nemzeti parkjaiban

Vágólapra másolva!
Magyarországon harminc évvel ezelőtt még egyetlen nemzeti park sem volt és óriási erőfeszítések árán sikerült 1973-ban létrehozni az elsőt, a Hortobágyi Nemzeti Park után a következő évtizedben pedig további kilencet. Aggtelek, Balaton-felvidék, Bükk, Duna-Dráva, Duna-Ipoly, Fertő-Hanság, Hortobágy, Kiskunság, Körös-Maros, Őrség nemcsak kultúránk része, de egyben féltett kincsünk is.
Vágólapra másolva!

Ártéri erdőkön és gyepeken, a valamikori Nagy- és Kis-sárrét ősmocsarainak maradványain, az Alföldre jellemző szikes pusztákon és a térség hajdani természeti képét őrző erdőssztyeppeken, löszgyepek töredékfoltjain található Körös-Maros Nemzeti Parkban, olyan ritka állatfajokkal találkozhatunk, mint a réti héja, a böjti réce, a bíbic, a földi kutya, a gulipán, és a réti sas.

Forrás: nemzetipark.gov.hu

A Szarvasi Arborétum ma öt fás növénygyűjteményt gondoz 82 hektár területen. A fás növénygyűjteményben közel 1. 600 fa- és cserjefaj, illetve -fajta és fajtaváltozat található. Ebből 1. 200 a lomblevelűek száma (1100 lombhullató, 100 örökzöld), 400 a fenyőféléké, zömmel örökzöldek, mindössze hét a tűhullató fajok száma.

Az Arborétum alapvető értékei, a fák és a cserjék mellett 250 honos és 52 telepített lágyszárú növényfaj és 211 kalapos gomba található a területen.

A nemzeti park területén 5 tanösvény közül választhatunk, attól függően, hogy ártéri erdőségre, gyepek élővilágára, a Holt-Sebes-Körös vidékére, vagy a szikes puszta élővilágára vagyunk kíváncsiak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről