A világ legcsúnyább fővárosa

Vágólapra másolva!
Egy indiai utazásról szőtt romantikus álmoknak hamar véget vet a pillanat, amikor az ember megérkezik az ország fővárosába. Delhiről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy szép város lenne, ugyanakkor szinte megkerülhetetlen, ha India más szegleteibe is szeretnénk eljutni és ha már itt vagyunk, néhány napot feltétlenül érdemes eltölteni a helyen.  
Vágólapra másolva!

Mikor utazzunk?

Delhiben a nyári időszakban az időjárás közel van az elviselhetetlenhez, nem ritka, hogy 40 Celsius fok fölötti hőmérsékletet mérnek. A nyár áprilistól júniusig tart, ha jót akarunk, ezt az időszakot elkerüljük. A monszun esői és viharai júliustól szeptemberig érkeznek, a legesősebb hónap pedig a július és az augusztus, ez az időszak sem a legalkalmasabb egy városnézésre, többször is előfordult már, hogy nem működtek a telefonok és a közlekedés is megbénult egy-egy esősebb napon. A téli hónapokban tud nagyon hideg is lenni Delhiben, december és február között előfordulhat, hogy 7-8 fok van csak, de lehet, hogy 20 fok fölötti hőmérsékletek gyakoribbak. Ezek alapján a legjobb időszak egy delhi városlátogatásra október és november, valamint a februártól áprilisig tartó időszak. Ilyenkor kellemes hőmérséklet várja az ide érkezőket.

Forrás: AFP
A Connaught Place

Közlekedés

Sok más ázsiai városhoz hasonlóan Delhibe sem repül közvetlen járat Budapestről, ezért egy átszállást mindenképpen be kell kalkulálni. Indiába hagyományosan az orosz Aeroflot és az ukrán Aerosvit légitársaságok kínálják a legjobb árú jegyeket. Egy találomra kiválasztott márciusi időpontra az orosz légitársaságnál találtuk a legolcsóbb megoldást a Skyscanner ajánlatai közül. Az egyhetes jegy ára illetékekkel és adókkal együtt 127 ezer forintba kerül. A következő árkategória - 153 ezer forint - a Qatar Airways járatára szól, ennél pedig csak 2 ezer forinttal drágább a jegy a Lufthansa járatára.

Forrás: AFP
A Jama Masjid mecset

Szállások

Delhiben már-már legendás probléma a jó minőségű 4-5 csillagos szállodák viszonylag alacsony száma. A nemrégiben megrendezett Nemzetközösségi Játékokra ugyan több új szállodát is átadtak, de még mindig hiány van a szobákban, ennél fogva az árak is magasak. Ha csak az ár számít, az ázsiai szállásfoglalásra szakosodott Asiarooms oldalain már 13 ezer forintos áron találtunk háromcsillagos szállodát. Mivel azonban Delhi hatalmas város, nem árt, ha olyan szállást választunk ki, amely jól megközelíthető, központi helyen van. A Connaught Place környékén lévő szállodák ilyenek, bár ezek általában a magasabb kategóriába tartoznak.

Látnivalók

Forrás: AFP
A Vörös Erőd

Delhiben található India legnagyobb mecsete, a Jama Masjid, amely a nagy mogul uralkodó Sah Dzsahán utolsó nagy építészeti alkotása. Az óriási építmény 1644 és 1658 között épült. Kihagyhatatlan egy delhi városnézésből a Qutub Minar nevű épületkomplexum is, amely az iszlám uralom egyik leglátványosabb emléke. A mecset megtekintése után érdemes riksát fogadni és ezzel bejárni a mecset szomszédságában lévő, szinte átláthatatlan bazár negyedet. Maga a Qutub Minar egy hatalmas, 73 méter magas győzelmi torony és az utolsó hindu király feletti 1193-as győzelem tiszteletére épült.

A korai mogul építészet remeke a szintén monumentális Humayun-síremlék, amelyet a nagy király perzsa születésű felesége, Haji Begum emeltetett az uralkodó tiszteletére a 16. század közepén. A síremlék ugyan eltörpül a Tadzs Mahal fénye és ismertsége mellett, pedig legalább annyira impozáns, mint agrai testvére.