Szakít a fapados múlttal a Germanwings

Germanwings német fapados légitársaság
Vágólapra másolva!
A jövőben már nem fapados légitársaságként pozícionálja magát a Germanwings légitársaság - jelentette be Kölnben a német cég, illetve anyavállalata, a Lufthansa. Az európai légi iparban példátlan váltás nyomán businessülőhelyek is lesznek a társaság gépein.
Vágólapra másolva!

A korábban ismertetett terveknek megfelelően a Lufthansa az Európán belüli járatai közül csak azokat tartja meg, amelyek a frankfurti és a müncheni bázisra hordanak rá, átszállási kapcsolatot biztosítva a hosszú távú járatokra. A többi európai útvonalat átadja a Germanwingsnek, mely azonban már nem fapadosként pozicionálja majd magát, hanem a létező legszélesebb utazói igénynek próbál megfelelni. Ilyen kísérletre eddig még nem volt példa az európai légi iparban, noha az üzleti utasok felé nyitás több fapados számára is prioritássá vált az elmúlt néhány évben.

Az új Germanwingsnek a Lufthansa több mint 50 gépet ad át 2013-ban, s noha nagy belső átalakításon is átesnek, az eddigi üzleti osztályt úgy hasznosítják, hogy az első három sor továbbra is a legdrágább jegyet vásárlók részére nyújt majd kiemelt kényelmet.

Forrás: Germanwings

Három díjosztályt határoznak meg: az alsó a jelenlegi Germanwings fapados áraira és szolgáltatásaira hajaz, a második a Lufthansa jelenlegi turistaosztályát utánozza, a harmadik pedig a már említett business classt. A legolcsóbb jegyek 33 eurótól indulnak, a legdrágább, sok szolgáltatást nyújtó kategóriában 199 és 399 euró között lesznek az árak.

A fentiek alapján a budapesti útvonalak közül a hamburgit, a düsseldorfit és a berlinit veszi át a Lufthansától az új Germanwings, az átállás 2013 első felében fokozatosan zajlik majd le.

A Germanwings Stuttgart-Budapest járatán szerdán kialakult vészhelyzetről írt korábbi cikkünk itt olvasható.