Ugyanaz a tó, mégis egészen más világ. Az albán partvidék laza, életigenlő mediterrán hangulata után az Ohridi-tó macedón részén a 80-as évek Balatonján éreztük magunkat. Albán, macedón, török zászlók sűrűjében hajtottunk át a kis falvakon, Szkopje óvárosában pedig váratlanul Törökországban találtuk magunkat. Macedónia nagyobb figyelmet érdemelne.

Ahogy Albániából átértünk Macedóniába, a mediterrán életérzést szomorkásabb kelet-európai hangulat váltotta fel. Eltűnt a mediterrán növényzet, megváltozott a házak külseje. Igaz, Ohridnál a tavat hatalmas hegyek veszik körül, a városban pedig a cirill betűk dominálnak, mégis olyan hangulata volt az egésznek, mint egy 1985-ös balatoni kirándulásnak. 

Eltűnt az albán lazaság, felváltotta az itthon is ismerős kedvetlenség és a nem túl pörgős, szlávos hangulat. Sajnos az árak is a hazai szint körül mozognak, így érthető, hogy a 200-300 eurós (61 500-92 200 Ft) fizetésből élő átlagpolgár nincsen túlzottan feldobva. 

Macedóniában nem ritka a buszmegállóba épített minikápolnaForrás: Kontos Gábor

Minden napra jutott egy másik templom 

Ami a látnivalókat és a természeti környezetet illeti, Ohrid, a macedón Siófok simán lepipálja magyar „kollégáját”. Annyi bizánci temploma van, hogy még az is megcsömörlik, aki egyébként templomrajongó.  A város fénykorában állítólag minden napra jutott egy másik. A tó fölötti sziklaszirten emelkedő Szent Jován-templomot azonban nem lehet megunni. A kis templomhoz vízre épített pallókon lehet eljutni, és naplementekor igencsak kattognak a fényképezőgépek körülötte.

Őskori falumúzeum az Ohridi-tavonForrás: Kontos Gábor

Az Ohridi-tótól elnéztünk a Preszpa-tóhoz. A két tavat csak pár kilométer választja el egymástól, meg egy 1400 méteres hágó. A látvány azonban, amely a hegytetőn vár ránk, minden fáradságot megért. Az Ohridi-tó és az ég kékje, a fenyőerdők zöldje és a hegytető sárgálló mezői pompás színkombinációt alkottak. Pár kilométerrel később pedig újabb fantasztikus látvány tárult a szemünk elé, a Preszpa-tó. 

Forrás fölé épített kápolna Ohrid közelébenForrás: Kontos Gábor

2000 méteres hegyek a háttérben, homokos part, vízbe nyúló móló, hatalmas csend és alig pár lélek. Ilyen volt a szezon vége a Preszpa-tónál, az isten háta mögött. Egy kocsma még működött, de kilométereken át se vendéglő, se bolt, csak az érintetlen természet.  Remélem, nem ide tervezik a következő, vadiúj üdülőtelepet. 

Szezon vége a Preszpa-tónálForrás: Kontos Gábor

Egy kis szentföldi hangulat 

Másnap átugrottunk az albán falvak gyűrűjében fekvő, macedónok lakta „Vevcsáni Köztársaságba”. Ez tulajdonképpen egy falu néhány hagyományos házzal, hegyi forrással és nagy öntudattal. 1991-ben, Jugoszlávia szétesésekor a lakók népszavazással úgy döntöttek, elszakadnak Macedóniától is, mivel a hatóságok a hegyi patakok vizét erőszakkal el akarták terelni a településről. 

A kis államot persze senki nem ismerte el, de a határt jelző kapu a bódékkal ma is áll a bekötőúton. Útlevelét azóta is nyomtatják, 250 dénárért bárki beszerezhet egyet a falusi boltokban és vendéglőkben. 

Nem gondoltam volna, hogy Macedóniában még egy kis szentföldi hangulatot is át lehet élni, pedig így történt. Az ország közepén van Prilep, egy átlagos iparváros, de olyan környezetben, amelyet mintha bibliai és marsbeli tájakból gyúrtak volna össze. 

Mintha bibliai és marsbeli tájakból gyúrták volna összeForrás: Kontos Gábor

A csúcspont a bizánci Treskavec-kolostor, amelyet egy kopár, sziklás hegycsúcs mellé építettek. Félve tudtuk csak megközelíteni egy 7,5 kilométeres, nyaktörő úton. Korlát nem volt. A kolostor sajnos pár éve kiégett, de a templom misztikus hangulata és a kilátás miatt a legkülönösebb macedóniai hangulatot hagytuk volna ki, ha nem megyünk fel. 

A Treskavec-kolostor pár éve kiégettForrás: Kontos Gábor

Minden falu a maga identitását hirdeti 

Nyugat-Macedóniában szinte falvanként változik a nemzetiségi térkép. Itt főleg albánok laknak, közéjük ékelődik be néhány macedón és török település. A hangulat közel sem olyan kedélyes, mint Albániában. Minden falu keményen közvetíti az identitását a szomszédság felé.  A macedón többségű falvakban óriási kereszteket állítanak a legkiemelkedőbb helyekre, míg fordított helyzetben hatalmas minaretek nyúlnak az ég felé. 

Épülő mecset egy albán falubanForrás: Kontos Gábor

A versengés a művészi színvonalra sajnos nem terjed ki. Főleg legószerű, giccses templomok épülnek. Folyamatosan állítják fel a hatalmas zászlótartó rudakat, amelyeken hol macedón, hol török vagy albán zászlót lenget a szél, még a temetőben is. Ha éppen van helységnévtábla, az nem ritkán két-három nyelvű, amelyből valamelyik nyelv jó eséllyel le van fújva. 

A török állam újította fel Kemál Atatürk nagyatyai házát Kodzsadzsik falubanForrás: Kontos Gábor

Az utak mellett sok ortodox minikápolnát látni, ezek tele vannak ikonokkal és égő mécsesekkel. Bonyolítja a képet, hogy vannak muszlim macedónok és keresztény albánok is. Ezen a vidéken egy meggondolatlan mondatnak is beláthatatlan következményei lehetnek. 

Az isten háta mögötti Malovistében a mai napig beszélik a román ősét, az aromun (vlach) nyelvetForrás: Kontos Gábor

Szkopje annyira abszurd, hogy az már jó 

Azt hittük, utunk végállomása egy unalmas szocreál főváros lesz, de csak részben lett igazunk. A szürke panelrengeteg közepén elterülő üres térségen ugyanis pár éve elkezdték építeni a napokban 25 éves ország grandiózus központját. Legalább olyan megalománra sikerült, mint amilyen ízléstelenre. A főteret hatalmas Nagy Sándor-szobor „ékesíti” egy színesen világító szökőkút közepén. „Méltó” hátteret biztosít neki az egyébként finom Szkopszkó sör óriásreklámja, és a stílustalan épületek kavalkádja. 

Nagy Sándor és a Szkopszkó sör Szkopje főterénForrás: Kontos Gábor

A környék tele van szobrokkal, kelet-római császártól kezdve öltönyös szemüveges bácsikig van itt minden. Úgy néznek ki, mintha épp most találták volna meg őket egy ásatáson. De üvegpadlójú hidat is álmodtak ide, két oldalán és a közepén kandelábersorral. A Vardár folyó partján a Karib-tenger kalózait idéző vitorláshajó-bárok teszik még gagyibbá a főtér környékének hangulatát. 

Pár méteren belül megtaláljuk a régészeti múzeumot, az országházat, a minisztériumokat és az elmaradhatatlan diadalívet. Az egész egy balkáni Las Vegashoz hasonlít,  annyira abszurd, hogy az már jó. Hogy a hatás még izgalmasabb legyen, 2014-ben a legtöbb épületet festékbombákkal dobálták meg a kormányellenes tüntetők, amelynek nyomait a mai napig nem takarították le. 

Az Igazságügyi Minisztériumot is festékbombákkal szórták megForrás: Kontos Gábor

A vicces főtérről egy középkori török kőhídon mentünk át az óvárosba, ahol legnagyobb megdöbbenésünkre Törökországban találtuk magunkat. Vagy legalábbis a száz évvel ezelőtti Szkopjéban, amelyet akkor Üszkübnek hívtak, és főleg muszlimok lakták. Mindenhol török árusok, török zászlók és minaretek, hiába dózerolták le a felét, az óváros ma is mohamedán hangulatot áraszt. 

A macedónok is próbálnak megkapaszkodni ebben a negyedben modern európai zenét játszó kis klubokkal, de ez valahogy disszonáns ebben a környezetben. Az elkülönülés még a fővárosban is szembeötlő, de a város legmagasabb pontján felállított, 80 kilométerre is elvilágító kereszt azért figyelmeztetett rá, hogy Macedónia fővárosában jártunk.

Utunk legnagyobb tanulsága talán az volt, hogy nem kell több ezer kilométert utaznunk ahhoz, hogy érdekes, sokszínű országokban találjuk magunkat, és kulturális kavalkádot éljünk át. Elég, ha a sokak által lesajnált Balkánra látogatunk. Nem fogjuk megbánni.