Hazánk egyik legkülönösebb vidékén jártunk

Az őrségi porták elmaradhatatlan "tartozéka", a tóka

Ahogy közeledünk az Őrséghez, az idő egyre vacakabb, a felhők lassan már a földig érnek, a Rábánál pedig az eső is elered. A meleg vargányaleves és a dödölle aztán helyrebillenti a hangulatomat, és megbékélek az időjárással. Végül is november van, az Alpok szomszédságában járunk, a ködös ősz pedig remekül áll az Őrségnek.

Ahogy remekül áll a szomszédos Vendvidéknek is, ahová a WWF Magyarország (World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap) által szervezett LIFEinFORESTS projekt keretében jutottam el. A buszon főleg erdészek és természetvédelmi szakemberek ültek, az út célja pedig az volt, hogy megismerjük az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság erdeit és az ezekkel kapcsolatos természetvédelmi munkát.

Ismerkedés a vendvidéki erdőkkel Forrás: Turista Magazin

Vissza a természetnek

A Vendvidéket gyakran mossák össze az Őrséggel, pedig a két táj, ha a messziről érkezőnek hasonlónak tűnik is, sok tekintetben különbözik egymástól. A Vendvidék az itt élő szlovénekről, a vendekről kapta a nevét.

Az őrségi szerek helyett itt a szórványtelepülés a jellegzetes településforma.

Egy dombon jellemzően csak egy ház van, amelyet legelők és szántók vesznek körül, vagyis nem lehet csak úgy papucsban átugrani a szomszédhoz.

Az őrségi porták elmaradhatatlan tartozéka, a tóka Forrás: Turista Magazin

Első úti célunk hazánk legnyugatibb települése, Felsőszölnök. Ennek határában van egy közel 90 hektáros erdő, amellyel különleges tervei vannak az Őrségi Nemzeti Parknak, nevezetesen az, hogy nem csinálnak vele semmit. Furán hangzik, de ez tényleg jól átgondolt terv, melynek hatásait izgatottan várják a szakemberek.

A természet ugyanis innentől kezdve átveszi a hatalmat,

az emberek maximum csak azért jönnek majd ide, hogy dokumentálják és nyomon kövessék a változásokat.

Az erdőben a holtfának is fontos szerepe van Forrás: Turista Magazin

Ebben az erdőben most főleg a bükkök dominálnak, elegyfajok kevésbé vannak jelen, és az erdő szintezettsége is hiányos. Hogy mit fog kezdeni a természet ezzel a területtel, majd csak évtizedek múlva derül ki. De ahogy Szentirmai István, a nemzeti park természetmegőrzési osztályának vezetője mondja, nem anyagi hasznot akarnak ebből nyerni, hanem

biológiai sokféleséget szeretnének teremteni.

Ezt a hírt bizonyára kitörő örömmel fogadnák a foltos szalamandrák, amelyek még most, november elején is itt mászkálnak az avarban, már ha képesek lennének kifejezni az érzelmeiket.

Téli álom előtt még egy kis séta- foltos szalamandra Forrás: Turista Magazin

A szemeslepkének áll a világ

Kétvölgyön, a Ritkaházi utca végén különös, ligetes égererdőt találunk. Itt él a sápadt szemeslepke egyik utolsó hazai populációja. Kétvölgy és a szomszédos falu, Ritkaháza között, a patak mentén egykor négy kilométer hosszú út kanyargott. Az elmúlt 50 évben azonban, miután az út menti rétek és kaszálók magukra maradtak, spontán beerdősült a terület.

A sápadt szemeslepke kifejezetten kedveli ezt a hűvös, párás, patakparti mikroklímát.

Ami azonban még ennél is fontosabb számára, az az itt termő rezgősás, mellyel a folyton éhes lárvák táplálkoznak.

Sápadt szemeslepke (Lopinga achine) Forrás: wikipédia/Tomas Čekanavičius

Sokáig egyébként azt hitték, hogy ez a lepkefaj kipusztult innen, jó öt éve derült ki, hogy szerencsére tévedtek. A néhány száz egyedből álló populáció nagyon érzékeny, bármilyen drasztikus változás beüt, a lepke itteni állományának búcsút mondhatunk. Épp ezért a nemzeti park szakemberei megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne következzen be, sőt azért dolgoznak, hogy növekedjen az állomány.

Az égeres ligeterdő, a sápadt szemeslepke élőhelye Forrás: Turista Magazin

Ehhez a kulcs az a bizonyos tápnövény. A rezgősás azonban kicsit válogatós az élőhelyi viszonyok tekintetében, szüksége van egy bizonyos fénymennyiségre, de ha túl sok a fény, azt már nem szereti. Hogy az állomány növekedni tudjon, az égerliget kezelése során olyan fényviszonyokat kell teremteni, amelyek kedveznek a sás terjedésének. Hogy sikerül-e, majd csak évek múlva fog kiderülni, azzal azonban sajnos számolni kell, hogy menet közben

a klímaváltozás is módosítani fogja a viszonyokat.

A titokzatos fenyves

Az Orfalu melletti fenyves olyan, mintha már az Alpokban járnánk. A fenyőerdő alja tele van mohákkal, harasztokkal, gombákkal, és hogy még mesebelibb legyen az egész, mindez misztikus ködbe van csomagolva.

A ködbe burkolózó orfalui fenyves Forrás: Turista Magazin

Hogy hogyan is került ide ez a fenyőerdő, arra a szakembereknek két elképzelése is van. Az egyik szerint régen ezeken a dombhátakon szántók voltak, az eső azonban hamar lemosta innen a talajt, ezért a parasztok felhagytak a műveléssel. Mivel lombos fák számára nem volt kedvező a talaj, elszaporodtak az erdei fenyők.

A másik elképzelés szerint a fenyők megtelepedését az segítette elő, hogy ezen a vidéken

régen az erdei avart használták alomként a háziállatok számára.

Az avart nagy erőkkel gyűjtötték, az avar nélküli erdők pedig megfelelő feltételeket teremettek a fenyők felnövekedéséhez.

Az erdő alján ritka növények rejtőznek, például a Közönséges laposkorpafű Forrás: Turista Magazin

Ebben az orfalui erdei fenyvesben olyan ritka fajokat találhatunk az aljnövényzetben, mint a korpafüvek, a körtikék, a vörös áfonya, a csarab, vagy a tényleg pihe-puha párnára emlékeztető vánkosmoha. Az élőhely azonban eltűnőben van, ugyanis a lombos fák előretörésével párhuzamosan növekszik az avar mennyisége is, ami sem ezeknek a ritka fajoknak, sem a fenyőmagoncoknak nem tesz jót.

A vánkosmoha tényleg úgy néz ki, mint egy puha párna Forrás: Turista Magazin

A nemzeti park szakemberei megint komoly dilemmával találták szembe magukat. Engedjék szabadjára a természetes folyamatokat, és hagyják átalakulni az erdőt? Vagy őrizzék meg a mészkerülő erdei fenyveseket, melyek az erőteljes tájhasználat hatására alakultak ki, ugyanakkor élőhelyet adnak ritka, ehhez az átmeneti élőhelyhez kötődő fajoknak? Ez utóbbi mellett döntöttek.

Szálaljunk és gyantásszunk

Régen, ha a paraszt embernek volt saját kis erdeje, csak akkor vágott ki néhány fát, ha épp szüksége volt rá, mondjuk bútort akart készíteni vagy kerítést.

Ezek az erdők ennek köszönhetően nem csupán egy-két fafaj egykorú állományát jelentik,

hanem a természetes erdőkre hasonlítanak. A kisparaszti szálaló erdők mára szinte teljesen eltűntek, az Őrségben és a Vendvidéken azonban még ma is találhatunk ilyeneket.

Egy kisparaszti szálaló erdő a Vendvidéken Forrás: Turista Magazin

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság épp ezért szeretne bemutató erdőt kialakítani Apátistvánfalván, ahol a kisparaszti szálaló gazdálkodás hagyományával ismerkedhetnének meg a látogatók. Olyan régi fahasználati módokat is bemutatnának itt, mint a gyantászás. A fenyőgyantát régen sokféle módon felhasználták: sebek gyógyítására, szoba illatosítására, ragasztásra, de szívesen rágcsálták is azt.

Ha kisüt a nap a Vendvidéken Forrás: Turista Magazin

Apátistvánfalva egyébként klasszikus szórványtelepülés. Míg átérünk a néhány száz lakosú falu egyik végéből a másikba, jó néhány kilométert meg kell tennünk. A falu központjától nem messze találjuk az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai Információs Centrumát, mely egyelőre szezonális nyitva tartással üzemel. A szomszédban alakították ki a Határőr múzeumot, ahol megismerhetjük a határőrség történelmét, a határőrök mindennapjait, vannak itt határkövek, sorompók, sőt még a Fertő-tavon egykor használt Tupoljev szovjet vízi jármű is látható.

Forrás: Turista Magazin