Kimagasló eredmények Siófok turizmusában

balaton, stég, siófok, víztorony
Vágólapra másolva!
2019-ben ismét rekordot döntött a magyar turizmus a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, a főbb mutatószámokat vizsgálva túlszárnyaltuk az előző évet. Kiegyensúlyozott külföldi és belföldi vendégforgalom, magas bevételek és dinamikusan emelkedő SZÉP-kártya forgalom jellemezte 2019-ben az ágazatot. A Balaton régió és ezen belül Siófok is nagyon jól teljesített.
Vágólapra másolva!

A Balaton mint kiemelt turisztikai régió évek óta a legnépszerűbb, és a 2019-es évben is remekül teljesített. Az ország kereskedelmi szálláshelykapacitásának 30 százaléka, magánszálláshely-kapacitásának pedig 42 százaléka található a Balaton régióban.

A belföldön pihenők negyede, a külföldről érkezők több mint egy tizede választotta tavaly a Balatont úti célul.

Siófokon az éves összes (kereskedelmi és magán) vendégéjszaka szám 2011 óta folyamatosan nőtt, az elmúlt öt évben az önkormányzat adatai alapján sikerült tartani az egymillió fölötti számot, ami országos szinten is kiemelkedő eredmény. Kifejezetten erős hónap volt a január, és a júniustól szeptemberig terjedő időszak is, valamint kijelenthetjük, hogy a számok alapján a nyári szezont sikerült a tavalyi évben májustól októberig kinyújtani. Ebben az időszakban külföldi turisták is nagy arányban tartózkodtak a városban. A belföldi vendégek átlagosan 2,2, a külföldi vendégek pedig 3,3 napot töltöttek Siófokon.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai között jelenleg még csak a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éves vendégéjszaka számot találhatjuk meg, de a magánszálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma még nagyban befolyásolni fogja a város országos ranglistán elfoglalt helyét, hiszen Budapest után Siófokon található Magyarország legnagyobb magánszálláshely kapacitása.

A Tourinform irodában

2019-ben a májusi, júniusi és júliusi látogatószámok voltak a legkimagaslóbbak.

A siófoki irodában átlagosan egy kicsit több mint 3000 ember fordul meg havonta, a betérő vendégek között pedig fele-fele arányban oszlott meg a belföldi, illetve a külföldi turisták száma. A 2019-es évben a küldő országok ranglistája sorrendben a következőképpen alakult: 1. Németország, 2. Lengyelország, 3. Csehország, 4. Szlovákia, 5 Ausztria.

Siófok szállásadó tagjainak tapasztalatai alapján belföldi és külföldi viszonylatban is elmondható, hogy a városba látogatók összetétele teljesen kicserélődött, egyre több a családos turista. Megjelentek azok a magyar családok, illetve fiatalok, akik még sosem jártak a Balatonnál, főként Kelet-Magyarországról érkeztek, és a nyaralás végén a lehető legtöbb élménnyel szeretnének hazatérni. A legfőbb utazási motiváció a Balaton, a vízparti pihenés és a programokkal, élményekkel egybekötött kikapcsolódás volt mind a belföldiek, mind pedig a külföldiek esetében.

Forrás: MTI/Varga György

Siófok vendégéjszaka számát természetesen a kedvező időjárásnak és a 2019-es évre összeállított színvonalas programsorozatnak, a Kálmán Imre Kulturális Központ, a BRTK Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház, a Szabadtéri Színpad – SzínPart, a PLÁZS, a Balatoni Hajózási Zrt. programjainak és turisztikai szolgáltatásainak, a város vendéglátó egységeinek és szálláshelyeinek, valamint a civil szervezetek megannyi programjának is köszönheti.

A városi attrakciók között népszerűnek bizonyult az Óriáskerék és a Siófoki Nagystrand és a PLÁZS, de természetesen a város ikonikus épülete, a Víztorony is.

A szallas.hu 2019. évi összesített adatai alapján Siófok a TOP 10-es listán az első helyen végzett a belföldi foglalások között, valamint a népszerű eseménykereső oldalon, a programturizmus.hun is Siófok állt az élen. A város eseményei közül a legkeresettebb a PLÁZS volt.

Mindent egybevetve elmondható tehát, hogy Siófok számára a 2019-es év 2018-hoz hasonlóan pozitív eredményekkel zárult, a célközönségéhez is elértek a város élményígéretei és programjai, és ismét bizonyította a város, hogy „itt kezdődik a Balaton!"