A vidámparkban, a világ legboldogabb helyén kialakított központ naponta helyi lakosok ezreit tudja majd ellátni védőoltással, további négy hasonlót terveznek még a régióban - idézte a közleményt a Variety.com.
Orange megye legnagyobb munkaadója, a Disneyland Resort jelentkezett, hogy otthont adjon a megye első oltási szuperhelyszínének, vállalva a vakcináció monumentális feladatát. Fontos, hogy a lehető legtöbb jelentkezőt beoltsuk, ehhez pedig elegendő helyre van szükségünk
- írta a közleményben Andrew Do, a megye vezetője.
Kaliforniában a fertőzöttek száma magasra szökött az utóbbi időben, összesen több mint kétmillióan kapták már el a vírust. A Disneyland a világjárvány miatt március óta zárva tart, a Downtown Disney elnevezésű sétáló- és bevásárlóutca - az állami előírások figyelembevételével - már látogatható, de éttermeibe nem lehet beülni, és üzletei sem nyitottak ki mind.