Több mint húszmillióan nézték meg azt a videót, amelyen két utas vitatkozik egy repülőn

tiktok
Vágólapra másolva!
Egy nő és egy férfi vitája látható azon a videón, amelyet egy repülőúton készítettek, majd megosztottak az egyik közösségi oldalon. A felvételt rengetegen nézték meg, noha utóbb kiderült, a dolgok nem egészen úgy történtek, ahogy a posztoló leírta.
Vágólapra másolva!

A Tiktokra felkerült videón az látható, hogy egy nő megkéri az előtte ülőt, húzza le a napellenzőjét, mert aludni szeretne. A férfi erre nem hajlandó, majd szó-szót követ, de az elöl ülő utas ragaszkodik a felhúzott redőnyhöz.

@will_mantey1

Who was right in this situation?#karen#duet#MyStyle#BachelorReady

♬ Steven Universe - L.Dre

A videót feltöltő Will Mantley azt állította, hogy a felvételen ő az elöl ülő utas.

Elmondása szerint az interneten bukkant rá a nő által készített videóra, majd feltöltötte azt a saját csatornájára. Azt írta, a stewardess később egy szemtakarót ajánlott fel a nőnek az alváshoz, de azt nem fogadta el, és inkább hátrébb ült. A felvételt a férfi úgy vágta össze, hogy közben mellette ő maga látható, amint mosolyog a történteken.

A rövid videót több mint 21 millióan nézték meg a Tiktokon, és rengeteg komment érkezett rá, többnyire elítélve a nőt a viselkedéséért.

A felvétel közzététele után azonban jelentkezett a rajta szereplő nő, aki elmondta, hogy

a videó egy átverés volt,

az előtte ülő férfi pedig nem is Will Mantley volt, hanem a testvére - írja a Sun. A nő egyébként Adly Show néven saját átverős műsort készít.