Öngyilkosok szellemei lakják a bezárt luxushotelt - képek

Tenquedama-vízesés
Vágólapra másolva!
Ma már csak múzeumként üzemel az luxusszálloda, amelyet Kolumbia egyik legszebb vízesése mellé építettek.
Vágólapra másolva!

A 157 méter magas Tequendama-vízesés Bogotától 30 kilométerre délkeletre található. A vele szemben álló, kastélyszerű luxushotel 1928-ban nyílt meg, és kedvelt célpontja volt az ország elitjének.

Miután azonban 1940-ben megépítettek egy víztározót, és az egyre népesebb Bogotá szennyvizét is belevezették a folyóba, az egyre szennyezettebb és büdösebbé vált.

Emiatt a vendégek elmaradtak, a szálloda, majd a helyén nyitott étterem is bezárt.

Az elhagyatott épületet vandálok rongálták meg, és fel is gyújtották.

Mivel sokan vetettek véget életüknek onnan leugorva,

sokan úgy tartják, az ő szellemeik lakják a volt szállodát.

A turisták azonban most épp ezért keresik fel az időközben felújított és múzeummá alakított épületet.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat róla!

Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tenquedama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tenquedama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tenquedama-vízesés
Tequendama-vízesés
Tequendama-vízesés

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!