Erre készüljön fel, ha az Adriára indul nyaralni

Vágólapra másolva!
Hétfőtől kezdetét veszi a turisztikai főszezon, amikor rengeteg magyar indul neki, hogy az Adriai-tengernél nyaraljon. Összegyűjtöttük a főbb autópályaárakat azok számára, akik ezekben az országokban tervezik a nyaralást.
Vágólapra másolva!

Horvátország

Július elsejétől a turisztikai szezon ideje alatt Horvátországban nyári tarifát alkalmaz az autópálya-szolgáltató vállalat (HAC), így szeptember végéig 10 százalékkal megemelt díjak érvényesek.

Továbbra is kedvezményt kaphatnak azok az autósok, akik rendelkeznek elektronikus ENC-készülékkel, amelynek használata a szezonban 21, a szezonon kívül 33 százalékos engedményre jogosít fel.

Továbbra is a megszokott, nem túl népszerű fizetőkapus rendszer működik Horvátországban, bár már legalább nem kell sokat várni arra, hogy felszámolják őket. Az új elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítése idén megkezdődött, és az ígéretek szerint 2026 végétől a rendszám és a megtett távolság alapján kell a sofőröknek fizetniük.

A HAC egyelőre nem frissítette a honlapján a nyári szezonban érvényes díjakat, ezért a fontosabb szakaszokon - a Világgazdaság cikke alapján - tájékoztató jelleggel közöljük a szezonon kívüli árakat, amelyekhez értelemszerűen hozzáadódik a 10 százalékos emelés (400 forintos euróárfolyam mellett):

  • Gorican–Zágráb szakasz: 5,8 euró (2320 forint), 
  • Zágráb–Rijeka szakasz: 9,2 euró (3680 forint), 
  • Rijeka–Rovinj szakasz: 8,2 euró (3280 forint), 
  • Zágráb–Krk sziget: 8,1 euró (3240 forint),
  •  Zágráb–Zadar észak: 16 euró (6400  forint), 
  • Zágráb–Split szakasz (Dugopolje): 24 euró (9600 forint).

Azoknak, akik tájékozódni szeretnének az esetleges forgalomkorlátozásokról, ajánljuk a HAC oldalát, ahol a magyar Útinformhoz hasonlító pontos térkép is van az egyes szakaszokon érvényben lévő korlátozásokról, elterelésekről.

Szerbia

Szerbiában az autó kategóriájától és a megtett távolságtól függ az útdíj, amely idén több mint 15 százalékkal drágult (ezen a honlapon talál útdíjkalkulátort). Ugyanakkor a magyar turisták zöme Szerbián keresztül általában csak átutazik, így a bolgár és a görög tengerpartra vezető útvonalak a relevánsak:

  • a Szabadka–Dimitrovgrad (bolgár határ) szakasz 19,5 euróba (7800 forint),
  • a Szabadka–Belgrád szakasz 6,5 euróba (2600 forintba),
  • a Szabadka–Presevo (északmacedón határ) pedig 21,5 euróba kerül (8600 forint).
Fizetőkapu, horvátország, autópálya
Fizetőkapu Horvátországban
Fotó: Shutterstock

Bosznia

Sokan utaznak Magyarországról Bosznia-Hercegovinába és rajta keresztül a montenegrói tengerpartra is, viszont továbbra is lassan halad annak az E73-as európai korridornak az építése, amely később nagyban segítheti a dalmát tengerpartra, illetve a Montenegróba való eljutást (ennek a nemzetközi útvonalnak a hazai szakaszát képezi az M6-os autópálya). A bosnyák A1-es teljes hossza 338 kilométer, ebből eddig 93 kilométer készült el, és most is folyik a munka egyes szakaszokon.

Még mindig nincs hír a Mostartól délre épülő Pocitelj híd és a hozzá kapcsolódó, 11 kilométeres szakasz átadásáról, amit a Bosznia-hercegovinai Föderáció Autópályái Közvállalat (FBIH) tavasszal még a nyári turisztikai szezon előttre ígért.

Ami az árakat illeti,

  • a Svilaj–Odzak szakaszt 1,2, 
  • a Szarajevó és Zenica közötti szakaszt 6, 
  • míg a Szarajevó–Tarcin etapot 2,5 konvertibilis márka ellenében használhatjuk.

Ennél is olcsóbban autózhatunk, ha a 20 százalékos kedvezményre jogosító elektronikus autópálya-kártyát kiváltjuk (ennek ára 39 konvertibilis márka), amely lehetővé teszi a megállás nélküli automatikus fizetést is.

Montenegró 

Montenegró csak pár éve rendelkezik autópályával, az A1-es autópálya Smokovaca és Mateseva közötti 42 kilométeres szakasza 2022-ben készült el, itt az útdíj 3,5 euró (1400 forint). Emellett díjköteles a Podgorica és Bar közötti 4,1 kilométeres Sozina alagút (2,5 euró), illetve a Kamenari és Lapetane között közlekedő komp (kocsinként 5 euró).

Szlovénia

Szlovéniában a hazaihoz hasonló időalapú matricás rendszer van, ugyanakkor csak heti, havi és éves matricát lehet vásárolni. Az egyhetes matrica ára autókra 16 euró, az 1 hónaposé 32 euró, az éves pedig 117 euró. A matricák beszerezhetők benzinkutaknál, akár Magyarországon is a Mol-kutaknál. 

 

 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!