Vágólapra másolva!
Rontotta a Magyarországon is aktív belga KBC bank- és biztosítási csoport osztályzatait szerdán a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a nyugat-európai recesszió súlyosan érinti a KBC jelentős piacának számító kelet-európai térséget. Az S&P ugyanakkor több, Kelet-Európában szintén komoly érdekeltségekkel bíró osztrák bank minősítését megerősítette.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hitelminősítő szerdai londoni bejelentése szerint a KBC Bank N.V., valamint a biztosítási üzletág, a KBC Insurance N.V. hosszú futamú besorolásai az eddigi "A plusz"-ról a továbbra is elsőrendű befektetői "A"-ra módosulnak. Az S&P indoklása szerint a leminősítési döntés a cég azon véleményét tükrözi, hogy a mélyülő nyugat-európai recesszió erőteljesen sújtja Közép- és Kelet-Európát és Oroszországot is, ami a korábban vártnál nagyobb veszteségeket okoz a KBC e térségbeli érdekeltségeinek hitelportfolióiban.

Kormánytámogatás várható

A Standard & Poor's szerint emellett az érték- és adósságpiacokon 2007 óta lezajlott meredek árfolyamzuhanások miatt szűkült a KBC-csoport jövedelemtermelő képessége a kereskedelmi banki tevékenységből, a jutalékokból és a befektetésekből.

Az osztályzatokra érvényes stabil kilátás ugyanakkor azt jelzi, hogy a belga kormánytól várható tőketámogatás a hitelminősítő szerint enyhíti a KBC-csoport hitelkockázati profiljára nehezedő nyomást, áll az elemzésben.

Többmilliárd eurós veszteség

A KBC a belga piacon bankként a második, biztosítóként a harmadik. Kiterjedt hálózata révén a KBC - Magyarországon a Kereskedelmi és Hitelbank csoport (K&H) tulajdonosa - Közép- és Kelet-Európában a harmadik számú bankcsoport az olasz UniCredit és az osztrák Erste Bank mögött, a térségi mérlegfőösszeget tekintve az ötödik, profitjának körülbelül egyharmadát termeli Közép- és Kelet-Európa.

A KBC jelentős, 2,625 milliárd eurós veszteséget szenvedett a tavalyi negyedik negyedévben, de a magyarországi tevékenység egészében még a nyereségzónában maradt az év végén is. A csoport magyarországi adózott eredménye 1 millió euró volt a tavalyi utolsó negyedévben a harmadik negyedévi 42 millió és a 2007-es utolsó negyedévi szintén 42 millió euró helyett, rendre egyszeri tételek nélkül.

Maradt az Erste és a Raiffeisen besorolása

A Standard & Poor's szerdán - a KBC osztályzatrontása után - bejelentette, hogy megerősíti az osztrák Erste bankcsoport hosszú és rövid futamú "A/A-1", illetve a Raiffeisen Zentralbank Oesterreich (RZB) hasonló besorolásait.

Az Erste Bankkal kapcsolatos elemzésében a cég azt írta: a csoport jelentős rendszerszintű fontossággal bír az osztrák bankrendszeren belül, és az S&P várakozása szerint az osztrák kormány szükség esetén az eddigieken felül további támogatást nyújtana a pénzintézetnek.

A hitelminősítő szerint az Erste hosszú távú besorolása e támogatási kilátás miatt két fokozattal magasabb, mint egyébként lenne, mivel e támogatás enyhíti az elsősorban a közép- és kelet-európai piacokról eredő kockázatokat.

A két osztrák bank is számíthat állami segítségre

Az S&P megjegyzi, hogy az Erste jelentős romániai és magyarországi jelenléte nyomást gyakorolhat a bankra, ha e két piac működési környezete tovább romlana.

A Raiffeisen esetében a Standard & Poor's egy fokozatnyi osztályzatemelő hatást érvényesít a hosszú távú besorolásban az osztrák állami támogatás miatt.