Orbán új gázvezetékért ment Bakuba

Vágólapra másolva!
A Nabucco és a Déli Áramlat mellett egy harmadik új gázvezeték is épülhet Magyarországig, amennyiben Orbán Viktor miniszterelnök keddi azerbajdzsáni látogatása sikeres lesz - írja a Népszabadság. Az AGRI-projekt a Fekete-tengeren és Románián keresztül hozná a cseppfolyós gázt Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Már 2012-ben működésbe léphet az AGRI-gázvezeték (Azerbaijan-Georgia-Romania Interconnector), amely úgy szállítaná a kaukázusi gázt Európába, hogy viszonylag kevés országot érintene. Az új vezeték hasonlítana a Nabuccóra abban, hogy ez is alternatíváját jelentené az orosz gáznak, vagyis az egyoldalú függőséget csökkentené.

A Széchenyi-tervben is megemlített kormányzati szándék szerint pedig éppen a több lábon állás az egyik kulcskérdése a magyar energiapolitikának, ezért a kormány támogatja az AGRI-projektet. Mint a Külügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közös válaszából kiderül: a kormány "minden olyan kezdeményezést támogat, ami az ország energiaellátásának biztonságát növeli, legyen az a Nabucco, a Déli Áramlat, a horvát és lengyel LNG- (cseppfolyósított földgáz) terminálokhoz vezető csővezetékek vagy éppen az AGRI-vezeték."

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Magyarország lemondana a Nabuccóról: "az Európai Bizottság álláspontjával összhangban Magyarország számára is az egyes számú prioritás a Déli Folyosóban a Nabucco-projekt megvalósítása" - írta a lapnak a két minisztérium.

Bár a Nabuccót tartják elsődlegesnek, s ennek megvalósulását az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban sem zárják ki, nem ez, hanem az AGRI látszik reálisabbnak - jelentette ki a kaukázusi ország budapesti nagykövete, hozzátéve, hogy ez csak a román és a magyar fél következetességén múlik. Vilayat Guliyev nagykövet szerint a Nabuccóban még sok a tisztázatlan kérdés, máspedig Azerbajdzsán a látható, valós projekteket részesíti előnyben.

Az azeri remények szerint később Magyarország nem csak célország lenne, hanem tranzitszerepbe kerülve tovább lehetne építeni a vezetéket, amely által a szállítási díjon keresztül bevételre is szert tenne a magyar üzemeltető. Bár konkrét tervekről beszélt az azeri nagykövet, a terv körvonalai homályosak: a szállítókapacitás 2-8 milliárd köbméter , a költségvetés 1,2-4,5 milliárd euró közötti lenne.

Az AGRI-projekt megvalósulása azonban valóban csak az újabb lábat biztosítaná a magyar energiaigények kielégítéséhez, a két nagy gázvezetéknek nem lenne vetélytársa a lap szerint. A Nabucco és a Déli Áramlat 15-30 milliárd köbméteres kapacitása mellett az AGRI-é eltörpülne, ráadásul a tengeren nem vezeték, hanem tankerhajók szállítanák a gázt a romániai Constantába.