Írországot, Portugáliát dicséri az Európai Bizottság

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint ahhoz, hogy az államadósság a megfelelő ütemben csökkenjen az unión belül  megszorításokra lesz szükség 2015 és 2020 között az eurózóna országaiban, a görög helyzet megoldásához pedig további lépésekre van szükség.
Vágólapra másolva!

Az euróövezet növekedési üteme ugyan a válságból való kilábalásra utal, azonban továbbra is lassú és kétsebességű lehet a közös valuta térségében - derül ki az Európai Bizottság (EB) szerdán nyilvánosságra hozott negyedéves gazdasági jelentéséből. A brüsszeli szervezet szerint az európai adósságállomány 2012-ben csökkenésnek indulhat, további kihívások előtt állnak az euróövezeti tagállamok, amennyiben teljesíteni kívánják a stabilitási programjaikban vállaltakat.

Az Európai Bizottság számításai szerint az Európai Unió azon tervének teljesítéséhez, hogy 2030-ra 60 százalék alá csökkenjen a GDP-arányos államadósság, 2015 és 2020 között további 0,2 százalékpontos egyenlegjavításra volna szükség. A jelentésből kiderül, hogy egyes országokban, így Ausztriában, Írországban, Szlovéniában és Finnországban még ennél is nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség. A szervezet Írországot megdicsérte, amiért a szigetország tartja magát a mentőcsomagban vállalt gazdasági programhoz. A jelentés szerint Portugália ugyan még az intézkedések végrehajtásának korai fázisában van, az erős politikai konszenzus segít a tervek megvalósításában.

Az Európai Bizottság a görög helyzetet "összetettebbnek" nevezi és kiemeli, hogy a program további megerősítésére van szükség annak érdekében, hogy a görög államháztartás fenntartható pályára térjen vissza. Az elemzés szerint az egyre öregedő társadalom hosszú távú hatásai gondot jelenthetnek. "A lakosság átlagéletkorának emelkedése azt eredményezi, hogy a potenciális növekedési ütem lassul az elkövetkező évtizedekben és az idősek ellátásának költségei nőnek" - véli a bizottság.

A magánszektor teljesítményéről az Európai Bizottság azt írja, a vállalati nyereségek még mindig a válságból való kilábalási pályán vannak, és még egy darabig alacsonyak maradhatnak az "óvatos fogyasztói viselkedés" hatására. Az elemzés szerint a háztartások és a nem pénzügyi vállalatok pénzügyi helyzete javult, mivel átalakították portfolióikat és kevésbé kockázatos eszközökbe fektettek be. "Amerikával összehasonlítva, az euróövezeti háztartások mérlege erős" - derül ki a jelentésből.