Vegyes számokat produkált a Mol a második negyedévben

Vágólapra másolva!
Megjelent a Mol-csoport második negyedéves gyorsjelentése, amely szerint az eredmény nagy része a kitermelésből származik, de a bevétel elmaradt a várakozásoktól.
Vágólapra másolva!

A Molcsoport 54 milliárd forint nettó eredményt ért el az idei év második negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 43,2 milliárd forint veszteséggel, a bevétel 23 százalékkal, 1298,4 milliárd forintra nőtt, a profit meghaladja a 46,5 milliárd forintot.

A társaság kedden tőzsdei gyorsjelentésében közölte, hogy az első félévben 146,6 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben a tavalyi első hat hónapi 24,2 milliárd forint veszteséggel. A bevétel 28 százalékkal, 2475,6 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban.

A Napi Gazdaság szerint a második negyedéves eredmény mintegy 7 százalékkal rosszabb a lap elemzői konszenzusánál. A Napi Gazdaság szerint a vártnál picit rosszabb nettó profit annak tudható be, hogy a kitermelésből várt 81 milliárd forintból a Mol kevesebbet, mintegy 74 milliárd forintot tudott hozni, ami azonban így is jelentős részét adta a második negyedévi teljes, 78,4 milliárd forintos üzemi eredménynek. Ez utóbbi is picit elmaradt a a konszenzusos értéktől. A profit tehát - ahogyan a szakértők előre megjósolták - kevesebb lett, mint amennyit az első negyedévben produkált a Mol.

A Mol az első negyedévben a konszolidált, nem auditált, a nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint 92,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 19 milliárd forinttal, a társaság bevétele 34 százalékkal, 1177,2 milliárd forintra nőtt.

A gyorsjelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, hogy az első félévben - részben a megnövekedett nemzetközi termelésnek köszönhetően - a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág részesedése volt a legjelentősebb az eredményből.

A szegmens eredményének további növelése érdekében intenzív beruházási program megvalósítását tervezik Oroszországban, Szíriában, Irak kurdisztáni régiójában és a főbb kelet-közép-európai területeken. A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletágban is további beruházások várhatók, illetve a hatékonyság javítása.

Simola József a társaság vezérigazgató-helyettese a beruházásokról és fejlesztésekről elmondta, hogy a tervek szerint 2011-ben 370 milliárd forintot költenek ilyen célokra. Az első féléves 94 milliárd forintos tőkeráfordítások után azonban várható, hogy ez az összeg mintegy 10-15 százalékkal kisebb lesz, azaz a Mol-csoport nem költi az idei év tervezésekor beépített extra-keretet.