Amerikában is moshatnak pénzt a terroristák

Vágólapra másolva!
Nem tartja be az Egyesült Államok a terrorizmus anyagi háttere és a nemzetközi pénzmosás elleni harcról szóló nemzetközi egyezmények számos pontját - állítják német pénzügyi szakértők.
Vágólapra másolva!

Amerika a pénzmosás ellen az OECD által létrehozott Financial Task Force néhány alapvető követelményének nem felel meg - állítják német ügyészek a Wall Street Journal írása szerint.

Úgy vélik, több amerikai tagállam jogszabályai lehetetlenné teszik, hogy a hatóságok hozzáférjenek olyan társaságok adataihoz, melyeket nyilvánvalóan más üzletek álcázása érdekében alapítottak. Különösen Delaware állam ismert arról, hogy titokzatos cégek postafiókokat működtetnek területén - mondta Dieter Ondracek, a Német Adószedők Szövetségének elnöke.

Delaware állam illetékese visszautasította a német szakértők állítását, és közölte: az állam szabályai nem különböznek más amerikai állam szabályozásától. A cégbejegyzés szabályozásán pedig nem kívánunk változtatni, mert a bűnözők úgyis hazudni fognak - nyilatkozta Richard Geisenberger.

A pénzmosás gyanúját az ügyvédnek is jelentenie kell/uzletinegyed/vallalkozas/20030226apenzmosas.html