Segal az első kiválasztott

Vágólapra másolva!
Az első Kiválasztás előtti percek nyugodtan telnek a Villában. Igaz, a lányok már túl vannak egy mozgáskultúra bemutatón, s éppen a teraszon énekelnek, mikor Lilu bejelentkezik. Nem hisznek a fülüknek.
Vágólapra másolva!

A műsorvezető bejelentkezésekor még nagyon örülnek a lakók, egyedül Szilvi sejt rosszat, de idővel mindenki aggódni kezd: "Istenem ideges vagyok. Mi történt? Valami baj van!" Ekkor még egyáltalán nem sejtik, hogy egy hajszálnyira vannak a Kiválasztástól. Csaba ez idő alatt a fürdőben tusol és egészen egyszerűen nem hiszi el Tommyboynak, hogy azonnal ki kell mennie a nappaliba.

Forrás: RTLKLUB

Mikor Lilu arra kéri Katkát, hogy vigye be a fémbőröndöt a Villába, még mindig nem esik le a tantusz. Majd mikor Segalnak és Leónak a kiválasztó táblát kell pecipelniük, pánik lesz úrrá a Villában.

Forrás: RTLKLUB

A bőröndből előkerül egy kék kendő, amit Jennynek kell felkötnie, hiszen ő költözött be utolsónak, így védettséget élvez, de neki is voksolnia kell. Borítékosztás, névírás.