Felemás karnevál

Vágólapra másolva!
A karneváli hangulat hevében néhány lakónak elment a kedve a tánctól. Pandora, Szilvi és Ágica sincs jó kedvében. A helyzet mégsem reménytelen.
Vágólapra másolva!

Pandora és Szilvi be sem állt a nappali közepén kialakult körbe táncolni. Ehelyett inkább a konyhában ácsorogtak és pofákat vágtak. Szilvinek az volt a problémája, hogy az összes joghurt elfogyott a hűtőből, pedig neki is járt volna egy-kettő. Pandora pedig egyszerűen úgy érezte, az lenne a hatásos, ha most nem lenne kedve mulatni.

Forrás: RTLKLUB

A többiek mindannyian táncra perdültek és élvezték a latin ritmusokat. Pillanatok alatt belejöttek a táncba, a kertbe is kivonultak, de a zord időjárás miatt gyorsan visszatértek a nappaliba.

A zene egyszer csak véget ért, és előkerültek a problémák. Szilvi és Pandora mellett Ágica is nyafogni kezdett. Némileg jogosan, hiszen a Szilvitől kölcsönkapott csizma véresre törte a táncos lábú lány talpát. A fiúk készségesen segítségére siettek volna, de ő igazi bálozó módjára tartja magát: minden szenvedés árán ragaszkodik a csizmához.

Forrás: RTLKLUB

Közben Leo lázba jött: újabb mintákat fest Katka agyonpingált testére. A dologból nevetés, kergetőzés, majd mosakodás lett. Így már Katkának is van oka a panaszra...