Milo végre párbajozhat

Vágólapra másolva!
A mai kijelölés kétségkívül izgalmasan telt. Tommyboy lemondott a kék kendőről, viszont két döntéssel is hozzásegítette a zöldhöz - Milót.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

Tommyboyt egy korábbi viselkedése kapcsán megkérdezte Lilu, le akarja-e venni a kék kendőt. Tommyboy kapott a lehetőségen, és azonnal levette, vállalta, hogy védettség nélkül indul a játékon. Magabiztos mosollyal az arcán szólt vissza a döntésén csodálkozó Lilunak, hogy ő aztán egy kicsit sem fél attól, hogy párbajra kell mennie...

Az esélylatolgatások alatt Katka elmondta, úgy érzi, nagy törés volt számára ez a helyzet Frenkivel, és biztos benne, hogy a nézők számára még mindig ellenszenves lehet. Leo a barátja meghasonlásáról ezt mondta: "Nyílt lapokkal játszott, és ha ő ilyen, akkor ez nem baj, csak csalódás, de ha nem ilyen, akkor miért változott meg?" Anett idegesítőnek tűnik a tévében, még a miniVV idején Csaba számára is, ezzel a váddal szembesítve megvédte magát, hogy aztán élőben nem annyira elviselhetetlen.

Csaba ismét férfiasan bevallotta, hogy szerinte ma ő nem fog kapni jelet, nem úgy, mint Tommyboy, aki a "hősködésével" magára vonhatja a bajt. Milo és Marcsi kapott egy összeállítást a veszekedéseikből, ez láthatóan nem tetszett nekik, "De akkor miért csináljátok?", kérdezte Lilu, amire nem érkezett túl sok válasz. Milo mindenesetre kijelentette, nagyon reméli, hogy kiválasztott lesz, mert kíváncsi rá, milyen.