Ágica: buta liba vagyok

Vágólapra másolva!
Ágicával a kutya se törődik. Még riportszobázni se hívják, pedig annnyi, de annyi mondanivalója van. Marcsika megszánta, nagylelkűen magára húzta a vécéajtót, hogy így legyen a Villanővér, míg Ágica kiönti a lelkét a mosdóba(n).
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

- Tudod, nővérke, most kiderült, hogy tényleg buta liba vagyok. De első dolgom az lesz, hogy hazamegyek, veszek egy könyvet és megtanulom újra, amit már elfelejtettem.
- És még mi a bajod?
- Annak idején, amikor anyukám engem benevezett, volt egy pici álmom, hogy a médiában leszek majd híres. Nem tudom ebből mi lesz nekem már az is sok, hogy itt vagyok, pedig, olyan pici pont vagyok.
- Nem vagy te se több, se kevesebb, mint más - nyugtatta az ál-Villanővér esztergomi nővér. - Kicsivel több önbizalmat, Ágica!

- Meg aztán itt van Leo is, sokkal jobban szeretem, mint gondoltam volna, de olyan feszült meg ideges, még tegnap, kint is, az autóversenyen.
- Olyan viszonyt szeretnél vele, mint mondjuk Marcsié és Milóé? Fogalmazd meg pontosan, mi az, amit szeretnél?
- Eleve romantikus típus vagyok, de úgy érzem benne nincs ilyen. Szeretnék vele lenni odakint is, de attól félek, nem fog menni. De nekem úgy tűnik, bár nem mondja, de ő lehet, még nálam is féltékenyebb.
- Tudod, nem szabad beszélnünk - melegedett bele a szerepébe Marcsi - de szerintem igaz érzéseket mutat, csak már átlépte a határt, és folyton csinálja a feszültséget.

- Mit éreztél szombaton, a Villamajálison?
- Szombaton nagyon boldog voltam. Olyan hihetetlen érzés, korábban senkinek érzem, (idézőjelben) magam, de ahogy zokogva ordították a kislányok, hogy imádnak, az szó szerint ijesztő volt. Annyi erőt kaptam tőlük, amit még soha senkitől.
- De ha szeretnek, akkor miért nincs önbizalmad?
- Hát, ha szép kebleim lennének, meg magasabb lennék, akkor lenne önbizalmam több, de se a külsőm, se a belsőm nem tetszik. Meg se merek már szólalni - fejezi be majd egy órás önsajnálkozását Ágica, további részletek a videókon.