Sickratman: "Én vagyok a célközönség"

Vágólapra másolva!
A Bëlga egykori tagja, Sickratman úgy érzi, az imitáláshoz, a fiktív személyiségek megjelenítéséhez ért igazán, de nem gondolja, hogy ebből, azaz például a minap nagy botrányt kavart verséből baja lenne. Elárulja, mikor akart utoljára öngyilkos lenni, továbbá azt, hogy sohasem hitt az emberekben. Megtudhatjuk, mi a véleménye Ganxsta Zolee-ról, a szólásszabadságról, valamint a "Buzi-e vagy?" feliratú pólókról.
Vágólapra másolva!

Fotó: Fábián ÉviZsidónak tartod magad? (perfect-circle)

- Bármilyen zsidós kérdésre azt válaszolom, hogy igen.

Szerinted jogos volt a zsidó holokauszt? Erre is igennel válaszolsz? :D (Sickratgirl)

- Semmilyen eljárás nem lehet jogos, ami embercsoportok ellen és nem személyek ellen irányul.

Ha személyek ellen irányul valami tetű dolog, az mitől jogosabb? (Pat_Healy)

- Ha eljárás indul valaki ellen, akkor ott optimális esetben konkrét eseményeket vizsgálnak, amit el lehet hárítani, és el lehet bukni egy ilyen vizsgálat során. De olyan, hogy zsidó, nem létezik, és azt a tényt, hogy zsidó, semmilyen jogi szempontból nem lehet vizsgálni. És nem lehet terhelő tényként emlegetni.

Miként magyarázod a Tilos Rádióban történt baklövésedet? (NosoMedve)

- Nem tudom, milyen baklövésről van szó, nem a Budapest Rádióra gondolsz?

Sick-Rat-Man, nem gondolod, hogy (politikai nézetektől elvonatkoztatva) bármely ember megölésére való buzdítás nemcsak, hogy erkölcstelen, de undorító is? (tommykid)

- Senkit nem biztattam emberek megölésére. Amire te gondolsz, az egy ízléstelen vicc volt, semmi több.

Nem azért csinalod ezt az egész felhajtást, hogy felfigyeljenek Rád, mint Anettkára? (keziendsztenli)

- Egyáltalán semmilyen felhajtást nem csináltam az utóbbi időben, minden felkérésre történt, ami történt.

A Fidesz tényleg hivatalos lépésekre készül? Vagyis tényleg beperli a Budapest Rádiót vagy a kiadódat? És ha ez megtörtenik, szerinted mennyi esélye van annak, hogy keresztre feszítsenek? (perfect-circle)

- A Fidesz tudtommal a Budapest Rádiót jelentette fel az ORTT-nél, keresztre feszítésért pedig börtön jár, és nem hiszem, hogy miattam bárki oda akarna menni.

Mit gondol, mennyi évet fog kapni közösség elleni izgatásért? (Carnivora)

- Nulla.

A többi szókimondó bandát, előadót nem hurcolják meg valamiért. Pedig van, amelyik kifejezetten a lopásra szólít fel. Szerinted téged miért macerálnak? (cool)

- A legfontosabb ok, hogy vannak emberek, akik alig várják, hogy macerálhasssanak valakit, valamint szerintem biztosan azokat is macerálják, akikről nem tudod, hogy őket macerálják. Szerintem mindenkit macerálnak. Meg hát itt van az is, hogy aki nem vevő az iróniára, az biztos, hogy kibukik a szövegeimen, és akkor már csak az a kérdés, hogy meg akarja-e védeni ezektől a szövegektől az országot vagy sem.

Miért ilyen érdekes szórendű a lemezed címe? (pocimaci)

- Ez egy buziverő csapat szavajárása volt, egy régi Kékfényből lehet ismerni.

Nem volt probléma a lemez címével? Volt már olyan, hogy azért nem mutatták be a lemezedet a tv-ben, mert nem akarták kimondani a buzi szót? (peggy_sue)

- Probléma nem volt. Nem tudom.

Én még nem hallottam a Buzi-e vagyot. Jó szám? Sokan mondják, hogy jó, és sokan beszélnek róla. (zapato)

- Néhányan az új magyar himnusznak tartják.

Én egy Belga-problémát inkább tartanék himnusznak, mint a Buzi-e vagyot. Nem gondolod, hogy nagyképű ezt a számot himnusznak titulálni? Szerintem ahhoz többet kéne letenni az asztalra... (Vuki)

- Nem én tituláltam himnusznak és nem gondolom, hogy többet kéne letenni, és nem tudom, mi az, hogy több.