Lékó Péter fél az IQ-teszttől

Vágólapra másolva!
Lékó Péter pár hete Wijk aan Zee-ben veretlenül lett második, most pedig már a szeptember 25. és október 18. között rendezendő, Kramnyik elleni világbajnoki döntőre készül. A magyar sakknagymester ellátogatott a Társalgóba, ahol elmondta, 2003-ban elért linaresi sikerére a legbüszkébb, és örült a Legsikeresebb fiatal kitüntetésnek is, bár váratlanul érte. Azt nem tudja, mennyi az IQ-ja, pedig jó matekosnak és felkészültnek tartja magát. Legfőbb támasza és segítője a felesége, aki szintén sakkcsaládban nőtt fel, és ezúttal is elkísérte a fiatal sportembert.
Vágólapra másolva!

- Milyen a viszonyod Kaszparovval? (lapka)
-
Pillanatnyilag jó, de remélem, hogy Linares után rosszabb lesz! :)

- Milyen elfoglaltság az, amiben a legjobban ki tudsz kapcsolódni, feltöltődni? (LonesomeCowboy)
-
Szofi, az én tüneményes feleségem nagyon sokat segít nekem. Sakkcsaládban nőtt fel, nagyon megért, ő számomra mindennél fontosabb.

- A te szinteden, ennyi edzés és befektetett munka után már kifizetődő sakkozónak lenni? (stewartt)
- Ezen a szinten igen, de a sakkban épp az a nagy probléma, hogy igazából csak az első 20-30 versenyző lehet igazán elégedett az anyagi helyzetével, pedig a többi játékos is rengeteget dolgozik, és fantasztikusan jó játékosok, mégsem jutnak olyan lehetőséghez, amit igazából ők is megérdemelnének, hiszen az egész életüket feltették a sakkra.

- Hogy érezted magad a szegedi szuperbajnoki vetélkedőn? Nagyon szurkoltunk neked. (stewartt)
-
Éppen ezért vállaltam el a szereplést ezen a jó hangulatú eseményen, hogy megörvendeztessem a szurkolóimat, de sajnos bokasérülés miatt nem tudtam igazából azt kiadni magamból, amire valójában képes lettem volna. De majd legközelebb!

- A sikereken túl, ha jól átgondolod, boldog ember vagy? (Penge|Movie)
-
Minden okom megvan arra, hogy boldog legyek.

- Nem tudom, figyeli-e Kramnyik a chatet, de készülsz mondjuk akkora meglepetésre ellene, mint az 1. d4? (Simulacrum)
-
Attól nem félek, hogy Kramnyik bármit is megtudhat ebből a chatből, de természetesen szakmai titkokat még véletlenül sem árulhatok el. Mindenesetre az ő játékán látszik, hogy nagyon ravasz, hiszen az elmúlt egy évben az 1.d4 mellé felvette a repertoárjába az 1.e4 lépést is, amivel feladta a leckét nekem, így sokkal nehezebb a felkészülés. De lehet, hogy én majd a meccsen lepem meg?

- Van feleséged? (alter_ego)
-
2000. szeptember 2-án házasodtunk össze Szofival Szegeden, és azóta ott is élünk, már amikor nem vagyunk versenyen, mert Szofi mindenhova velem jön, és mindenben támogat. :)

- Mit gondolsz Héra Imréről? (Wolfer)
- Nagy tehetségnek indult, de az utóbbi időben nem nagyon hallottam felőle, bár ez nem jelent semmit, hiszen én inkább Kramnyikra összpontosítok.

- Valami vizsgán kell átmenni, hogy az ember nagymester legyen? (Griff)
- Versenyvizsgán. :) Bizonyos kategóriájú versenyen meghatározott pontszám elérésére van szükség, és az Élő-pontnak 2500 fölött kell lennie.

- Melyik bábuval szeretsz lenni: a világossal vagy a sötéttel? Vagy ez mindegy, a lényegen nem változtat? (cool)
- Természetes, hogy világossal kicsit egyszerűbb az élet, de sötéttel is nagyon jól felkészült vagyok, úgyhogy nincs okom aggódni.

- Van valami igazi hobbid, aminek semmi köze a sakkhoz? (stewartt)
- Mint korábban említettem, a sport nagyon sokat segít a kikapcsolódásban, imádom a zenét, a filmeket, gyakran járunk a feleségemmel moziba.

- Milyen versenytípusok vannak? Mikor használják az órát? Az "otthoni sakk" általában pár perc alatt lefut. Hogyan lehet ezt fejleszteni? (ikork)
-
Vannak klasszikus versenyek, ami 7 órás játékidőt takar, felosztva 2-2 óra alatt 40-40 lépés megtétele kötelező, majd 1-1 óra alatt 20-20 lépés, és plusz fél-fél óra a játszma befejezéséig. A hivatalos FIDE-versenyeken most divat a gyorsított játékidő, ezt sokan nem kedveljük, és bízunk benne, hogy hamarosan nem lesz többé ilyen. Azt javasolnám az otthoni sakkozásra, hogy ne kapkodjunk, nem mindig az első gondolat a legjobb, legyünk megfontoltak, a jó döntésekhez idő kell.

Fotó: Fábián Évi
A felkészülés napi 6-8 órájából mennyit vesz el a megnyitási rész? (lapka)


- Szeretsz tanítani? Türelmes vagy a kezdőkkel? Mik a kezdők legnagyobb hibái? (ikork)
-
Egyelőre a pályafutásomra, minden energiámmal a saját játékomra összpontosítok, és próbálok folyamatosan tanulni. Pillanatnyilag nincs lehetőségem és energiám a kezdőkkel foglalkozni, de erre a feladatra is megvannak a megfelelő szakemberek.

- Szerinted lehet csinálni verhetetlen sakkgépet, vagy a logikán kívül kell valami emberi plusz is, amire egy gép nem képes? (teknokol)
-
A legerősebb sakkgépek nagyon komoly játékerőt képviselnek, de ahhoz, hogy verhetetlen sakkgép készüljön, még nagyon sok időnek el kell telnie. Ha ez egyáltalán lehetséges. A gép legnagyobb problémája, hogy nincs megfogható sakktudása, intuícióhiány miatt nem képes kreatív játékra, azt tudja, amit megtanítottak neki, azt viszont hibátlanul. A gépnek nagy előnye, hogy játék közben nincsenek érzései, nem fárad el, nem érzi a játszma feszültségét és tétjét, és amit tud, azt állandóan tudja nyújtani.

Köszönöm az érdeklődést, szükségem lesz a biztatásotokra Linaresben és a legfontosabb eseményen, a világbajnoki döntőn! Drukkoljatok értem! Köszönöm!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!