Várhidi Péter: Bevállalós típus vagyok

Vágólapra másolva!
Várhidi Péter megbízott kapitányként ült le a magyar labdarúgó-válogatott kispadjára a Kanada elleni barátságos mérkőzésen, majd miután győzelemre vezette hat újoncot is avató, a közönség szimpátiáját máris elnyerő csapatát, a Vendégszobában az olvasók kérdéseire válaszolt. Az U19-es válogatottat is irányító szakember a fiatalításban látja a magyar futball egyetlen kiútját, ám úgy véli, eljött az ideje, hogy a szakmai képzés mellett végre emberileg is foglalkozzanak a tehetségekkel. Meglátása szerint a válogatott a 2008-ban kezdődő világbajnoki selejtezőkre lehet ismét versenyképes, és ha a szövetség nem vele képzeli el jövőt, a következő szövetségi kapitányt is támogatni fogja.
Vágólapra másolva!

A Ferencvárosból is lehetne hívni fiatalokat, nem? [Fabregas!!]
- Vannak a bő keretben ferencvárosi kiszemeltek is. Például Kemenes, Laczkó, Bartha.

Ön támogatja, hogy vidékre hozzák a válogatott meccseket? Szegeden biztosan 15 ezer néző szurkolna ennek a szimpatikus csapatnak. [Aerosmith.]
- Minden olyan városba szívesen menne a labdarúgó válogatott, ahol igény van rá és a közönséget is érdekli.

Osztja az elődje azon véleményét, miszerint kialakít egy 25 fős keretet, és abból se ki, se be? [gyZoli]
- Ilyet nem lehet kijelenteni, főleg a fiataloknál nem, hiszen ezeknél a srácoknál fejlődés is bekövetkezhet és sajnos visszaesés is. Ezért folyamatosan figyelni kell őket, és ha a szükség úgy kívánja, változtatni kell.

Változni fog a játékrendszer is? [Matemeister]
- Egy válogatottnak többféle rendszerben kell tudni játszani, mert taktikai okból sokszor mérkőzés közben is át kell állni egy másik formációra.

Lesz valamilyen tehetségkutató Magyarországon? [Punkers4]
- Folyamatosan van a kluboknál.

Mi a a véleménye Filkor Attiláról? [Punkers4]
- Kivételes tehetség, de tudni kell róla, hogy az előző fél évben egyáltalán nem játszott tétmérkőzést. Ennek ellenére akár már rövid távon is számolni kell vele. Nem véletlenül volt a keret tagja, ez egy előlegezett bizalom volt részemről.

Nagyon sokszor elhangzik a vélemény, hogy a magyar válogatottat fel kéne oszlatni, és tíz évig nem indulni világversenyeken. Ön mit gondol erről? [uh22]
- Szerintem a mostani Kanada elleni mérkőzés bebizonyította, hogy nem szabad rövid távon gondolkodni, de meccseket kell játszani ahhoz, hogy tíz év múlva már állandóan ott legyünk a nemzetközi világversenyeken.

Mi volt a fő szempont a játékosok kiválasztásánál a Kanada elleni mérkőzésre? [Urux]
- A fő szempontok a következők voltak: idősebb csak olyan lehet, aki emberileg és szakmailag is alkalmas a csapat segítésére. A többiek a tehetségük alapján lettek kiválasztva, olyan fiatal futballisták, akik alkalmasak lesznek hosszú távon is a válogatottbeli szereplésre. Játékrendszerben gondolkodtam, azon belül értékrendeket állítottam fel, és jelenleg ezek a játékosok tartanak posztjuk alapján a legelőrébb. Természetesen a sorrend bármikor változhat.

Miért kellett ennyi ideig várni a fiatalítással? [Kova8]
- Minden szövetségi kapitánynak önmagának kell vásárra vinni a bőrét. Én bevállalós típus vagyok, nem szeretem a vegetációt.

Önök hogy élik meg Puskás Ferenc halálát? [paulnewman16]
A mi helyzetünk sajátságos - most a családomról beszélek -, hiszen apám tagja volt az Aranycsapatnak, és nagyon jó barátságban volt Puskás Ferenccel. Nehéz most bármit is mondani...