Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Sex Action: Dől belőlünk az ötlet, dübörög a rock and roll!

Vágólapra másolva!
2005. március 26-án, szombaton közös, jubileumi Sex Action - Kartel koncert lesz a Petőfi Csarnokban. Ebből az alkalomból láttuk vendégül Szaszát, a Sex Action frontemberét, aki a zenekar kulisszatitkai mellett természetesen szexről is beszélt, de azt is megtudtuk, hogy működik még a testromboló szalon, ahol az igazán kemény legények púpozott kanállal eszik a halászlézsírt.
Vágólapra másolva!

Hogyan romboljátok magatokat? (o_O)
- A testromboló szalon még mindig működik. Aki nem tudná esetleg, 1992-ben Lukács Lacival (Tankcsapda) és Kisbéci (Superbutt) tagságával alapítottuk, gyöngyösi bulik alkalmával. A cél testünk módszeres rombolása volt, melybe beletartozott a kátrányig tartó cigarettaszívás, rengeteg alkohol, a mínusz 30 fokban történő várakozás, fázás lila szájig, és ennek a végén koronaként egy púpozott kanál halászlézsírt kellett megenni a férfiembereknek. Természetesen nem ajánlom senkinek, de tudni kell, hogy néha sportos időszakaink is vannak, különben akkor már a temetőben szagolnánk az ibolyát alulról...

Kedves Sex Action! Mi a véleményetek a kategorikus imperatívuszról? Köszönöm előre is! (vazul)
- Létünk alapjának exkatológiai manifesztációja a kerigma, melyben interperszonális képességeink legvégsőbb értelme tárul fel elénk.

Ki a legidősebb közületek? (madden_)
- Matyi.

Ki a kedvenc magyar és külföldi énekesetek? (Dorys)
- Itthon Jamie Winchester, külföldiből pedig rengeteg van...

A barátnőm kérdi, hogy van-e köztetek, aki még facér? (Roli-Komarno)
- Koncerten megtudod :)

Adtatok adományt a szökőár károsultjainak? (madden_)
- Nem, de ha volna miből, akkor nagyon szívesen adnék, de szívesen adnánk egy koncertet is Srí Lankán.

Örültetek, amikor az Irigy Hónaljmirigy kiparodizált benneteket? Mi volt a reakció? (Benezs)
- Nagy röhögés. Hozzátartozik a történethez, hogy az Irigy Mirigy legtöbbet feldolgozott zenekara vagyunk, hiszen 3 alkalommal is készítettek rólunk paródiát. Mindezt persze csak azért csinálták, hogy a sok szennypop-nóta mellett legalább valami rendeset is el tudjanak játszani. Egyébként kedveljük őket, együtt szoktunk mulatni.

Hogyan viszonyultok a csajrajongókhoz? Buli után szokott történni valami? (Roli-Komarno)
- Nem viszonyulunk semmiféle csajrajongókhoz, és semmi nem szokott történni az öltözőkben :)

Ki mivel foglalkozik, amikor éppen nem zenél? Van polgári foglalkozásotok, szakmátok? (cool)
- Mindenkinek megvan a saját szakmája. Zoli ugye most színészkedésbe ment, felcsapott vándorszínésznek, Matyi nyomdász, de filmzenéket ír mostanság a Spektrumra, Miksa családapa, jómagam leendő családapa, a naplopással foglalkozom meg a sporttal. Mindezek mellett kimeríti minden időmet a zenélés - hál' istennek. A végzettségem szerint építésztechnikus vagyok, de utoljára 1985-ben dolgoztam a szakmámban, viszont voltam taxis egy hónapig, és dolgoztam édesanyám óvodájában, mint kertész bácsi, lógtak a gyerekek a hosszú hajamon, és folyton kérdezgették, hogy miért van fülbevalóm, talán lány vagyok?

Ganxstát szoktátok osztani Miksával, hogy a csapata állandóan alulról szagolja a Fradit? (Szerelem_demona)
- Igen, a zenekaron belül mindig egy egészséges férfirivalizálás folyik, az éppen aktuális hétvégi forduló eredmények alapján. Szerencsére a tettlegességig soha nem fajult a dolog, viszont az ugratás folyamatos. Végtére is mindig jó érzés, amikor az embernek győz a csapata, és kedves barátunk imádottja éppenséggel 3 dugóval lógatja az orrát.

Van a csapatban, aki sportolt vagy sportol? (cool)
- Igen, Miksa vízilabdázott és végzett úszómester, egy levegővel ússza át a Tiszát Tokajnál. Zoliról tudjuk, hogy focizik, jégkorongozik és mostanában bokszol, jómagam a kerékpározás híve vagyok, illetve a jégkorongot én is nagyon kedvelem, csak mostanában nem művelem... Matyi a tornatermi gyúrásnak a híve, és mindannyian imádjuk az Atletico Madridot.

Mit vártok a mostani visszatéréstől? Mit gondoltok a magyar lemezkiadás haldoklásáról? Fel lehet még támasztani? (karl_boro)
- Rengeteg jó koncertet várunk, rengeteg embert várunk, számunkra az az elsődleges cél, hogy jól érezzük magunkat a koncerteken és újból felvegyük a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik kedvelnek minket. A lemezkiadás haldoklását egyelőre megakadályozni lehetetlen, sajnos a kalózkiadványok, illetve a másolások lehetetlenné teszik ezt a dolgot. Mindezek mellett a letöltésnek is megvan a maga előnye, el lehet dönteni, hogy mi tetszik vagy mi nem, lehet válogatni benne, az originál CD-k pedig polcra való információt, szépséget képviselnek. A húszéves zenei pályafutásom alatt a zenei kiadókról igazából sok jót nem tudok mondani, és ez nem rajtam múlott, szerencsére ellenpélda a mostani kiadónk, amely meghallgatás nélkül az év lemezeként kezelik az új Sex Action-anyagot, és remélhetőleg bebizonyítják azt, hogy a kiadó van a zenekarért és nem fordítva.

Egy kezdő fiatal zenekarnak mit ajánlanátok, hova menjenek el, ha lemezt akarnának? (cool)
- Egy kezdő zenekarnak igazából rengeteg koncertet javallanék, embergyűjtést, ami majd később meggyőzheti a kiadót, hogy van létjogosultsága. Sajnos mostanában pont másról szól a lemezkiadás, nem erről.

Köszönöm a figyelmeteket, a további kérdéseket várjuk a sexaction@sexaction.hu-ra, és köszönöm hogy az előző tíz év úgy telt el, hogy nem volt pillanat, amikor ne emlékeztettetek volna arra, hogy a Sex Action létezik. A koncerteken találkozunk, sziasztok, széles terpesz, rock and roll

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről