A Wizz Air nem tart a Ryanairtől

Vágólapra másolva!
A vezető hazai diszkont légitársaság, a Wizz Air a napokban jelentette be, hogy 50 új repülőgépet vásárol. Ezzel a legnagyobb fapados cégek sorába léphet majd a társaság. A vendégszobában járt Kázmér Natasa, a Wizz Air kommunikációs igazgatója, akitől megtudhattuk, hogy cége nem tart a Ryanair megjelenésétől, egyelőre nem tervezik a tőzsdei megjelenést és érdeklődve várják a hosszú távú fapados cégek megjelenését.
Vágólapra másolva!

Mik a hosszú távú tervei a légitársaságnak? [Huszák01]
Mennyire hosszútávra? Gyakorlatilag a cél az, hogy Közép-Kelet Európa legnagyobb légitársasága legyünk belátható időn belül. Ez úgy néz ki már jövőre sikerül is.

A lengyel piac fontosabb a Wizz Air számára a magyarnál? [targoncas32]
Azt nem mondanám, hogy fontosabb, de mindenképpen nagyobb. Sokkal. Ezen kívül a repülőtéri infrastruktúra is sokkal jobb, sok regionális repülőtér van és sokkal kedvezőbbek az üzemelési és a gazdasági feltételek is.

Terveznek az easyHotel mintájára Wizzhoteleket esetleg? [pendragon44]
Nem.

Az orosz piac felé nem kacsingatnak? [pendragon44]
De. Csak az a gond (és az ukránokkal is), hogy mivel nem EU tagállamok, a két ország közti légi összeköttetést kétoldalú államközi egyezmények szabályozzák, amiket jó esetben a 80-as, de gyakran a 70-es években köttettek és a nemzeti légitársaságokra épült. A jelenlegi helyzet az, hogy ezek az egyezmények most is a nemzeti légi dinoszauruszok érdekeit védik. Nehéz áttörni a korlátokat.

Nincs félnivaló a Ryanairtől

Az 50 új géppel hányadik helyen lesznek a sorban Európában? Nagyság szerint kérdem. [vizeszokni]
Teljes Európát tekintve nem tudom, mert elég nehéz most megmondani, hogy mi lesz 2014-ben. Az biztos, hogy ez az 50 Airbus a legnagyobb flottamegrendelése az Airbus-nak a régióban. Ezzel globálisan valahol az élmezőny alján vagyunk.

Valaha is tudnak majd versenyezni a két naggyal? [vizeszokni]
Mi az hogy! Már most is azt tesszük majdnem minden piacunkon. És sikeresen.

Most, a Sky Europe kivonulásával végleg győzött a Wizz Air a hazai piacon, vagy van még félnivalójuk? [pendragon44]
Nem féltünk eddig sem, most sem fogunk. Mint említettem, versenybe születtünk bele, tehát számunkra ez természetes. A versenytársak jönnek-mennek. A végén az mard talpon, aki a leghatékonyabban és a legalacsonyabb költségek mellett üzemel.

Ön szerint mennyire nyomul majd a Ryanair, veszélyeztetik a Wizz Airt? [pendragon44]
Mind említettem, több piacunkon is versenyzünk - többek közt - a Ryanairrel és sikeresen tesszük ezt. Szóval a magyarországi piacra lépésük számunkra nem változtat sokat.

Ryanair vagy easyJet? Melyik modellt követi a Wizz? [rugoseriff]
Van egy új besorolási kategória: ultra low cost. Ebbe jelenleg két légitársaságot sorolnak: Wizz Air és Ryanair.

Nem lesz tőzsdei bevezetés

Milyen a magyarok utazási kultúrája? [rugoseriff]
Érdekes.... Nem nagyon utaznak, ha igen, akkor inkább közelre és autóval. Legalább is a környező országok népeihez képest sokkal kevésbé mobilis a magyar nép. Ezét is kell ösztönözni a piacot minél több alacsony árral és jó célállomásokkal. Igyekszünk.

Ön szerint van jövője a long-haul (hosszú távú) fapados járatoknak? [K_szonja]
Sokan és sokat beszélnek a témáról. Az is biztos, hogy a napokban el is indul az első, magát low cost-nak nevező hosszú távú légitársaság Ázsiában. Meglátjuk, mi lesz belőle. A long-haul alapvetően hordozza magában néhány elemét a fapados modellnek, ugyanakkor bizonyos elemek nem építhetők be, mert mások az utasok igényei. De nagyon kíváncsian várjuk a tapasztalatokat.

Mit gondol a Malévról? Van jövője az ilyen társaságoknak? [altus]
Azt gondolom, hogy nagyon komoly kihívások elé néznek. A tulajdonos most már lassan szeretne eredményeket látni, de egyelőre a cég viszi csak a pénzt. Nagyon fontos a hatékonyság javítása, költségek lefaragása (drasztikusan), létszámleépítés, útvonal hálózat racionalizálása, stb. Ennek többen nekifutottak már. A régióban sajnos nincs példa arra, hogy az ilyen nemzeti légitársaságok sikeresek legyenek. Küzd mindenki. Rövid távon a diszkont légitársaságokkal, hosszú távon pedig a sokkal hatékonyabb nyugat-európai versenytársakkal versenyeznek.

Gondol a Wizz Air a környezetvédelemre? [altus]
Nagyon is. Az új flotta is ezt a célt szolgálja. Az új gépek könnyebbek, modernebbek, ezáltal kevesebbet fogyasztanak, így a károsanyag-kibocsátás is sokkal kisebb. Nem beszélve a hajtóművekről, amelyek ma már szintén a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével készülnek. A zajvédelem is fontos számunkra, az új flottánkkal itt is az élen járunk. Szóval, aki velünk utazik biztos lehet benne, hogy kevésbé szennyezi a levegőt, mintha egy idősebb flottájú, de akár csak kisebb kihasználtságú céggel repülnének.

A napokban látott napvilágot hogy a WizzAir 50 új A320-ast állít flottába 2014-ig. Én a pilótafelvételről érdeklődnék. Melyek a minimális feltételek? [repmans]
Ezt most fejből nem tudom, de rá kellene menni a wizzair.com-on a jobs menüpontra és ott egészen pontosan le vannak írva a tudnivalók.

Tudom, hogy sokszor előkerül a kérdés, de meg tudja mondani, mikor vezetik be a tőzsdére a Wizz Airt? [targoncas32]
Egyelőre nem tervezzük.