Vágólapra másolva!
Felipe Massa sportszerű versenyzést ígér a Brazil Nagydíjon, ahol mindent megtesz majd annak érdekében, hogy csapattársa, az év végén visszavonuló Michael Schumacher megszerezhesse pályafutása nyolcadik bajnoki címét.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy a júniusban megrendezett Kanadai Nagydíjon még huszonöt pontos volt Alonso előnye Schumacherrel szemben, a Ferrari fantasztikus feltámadásának, és a Renault gyengélkedésének köszönhetően Japánba pontegyenlőséggel érkezhetett meg a két nagy rivális.

Bár minden jel arra utalt, hogy Schumacher gond nélkül megnyeri a Japán Nagydíjat, a Ferrari motor tizenhét körrel a futam vége előtt megadta magát, így Michael a verseny idő előtti feladására kényszerült, mellyel Alonso megörökölte az első helyet, amit már ki sem engedett a kezéből.

Ezzel viszont tíz pontra növelte előnyét a spanyol pilóta riválisával szemben, ami azt jelenti, hogy már csak egy pontot kell szereznie ahhoz a szezonzárón, hogy ismét ő legyen a világbajnok. Schumacher pedig csak abban az esetben zsebelheti be nyolcadik bajnoki címét, ha megnyeri a Brazil Nagydíjat, és Alonso egyetlen pontot sem szerez - ami nagy valószínűséggel csak akkor fordulhat elő, ha kiesik.

A tények tudatában sokakban felmerült annak a lehetősége, hogy a Ferrari elkezd majd trükközni, és szándékosan kilöki Alonsót, mellyel Schumacher előtt megnyílhatna az út, és bajnokként búcsúzhatna a királykategóriától.

Massa azonban visszautasított minden erre irányuló rágalmat, és kijelentette, a Ferrari sportszerűen fog versenyezni a Brazil Nagydíjon, eszük ágában sincs piszkos trükköket bevetni annak érdekében, hogy Schumacher megnyerje a bajnoki címet.

"Őszinte leszek. Fontos, hogy harcoljunk, és versenyben maradjunk. Mindent megteszek azért, hogy a lehető legjobb helyen végezzek. Azonban nem fogok trükközni" - mondta Massa hazai versenye előtt. "Nem lesznek kétes manőverek, sportszerűek leszünk. Természetesen segíteni fogok Michaelnek, mert a bajnokság elég komplikált, de csakis sportszerűen segítek majd neki."

Bár Massa minden vágya, hogy hazai közönsége előtt győzelmet arasson a Ferrarival, a brazil versenyző elmondta, esélyei attól is függnek, miként teljesít majd Fernando a Renault-val.

"Természetesen semmi akadálya nem lesz annak, hogy a győzelemért harcoljak, ha Alonso az első nyolcban lesz" - magyarázta Massa. "Ekkor ugyanis teljesen mindegy ki nyer, az semmin nem változtat. Azonban közösen kell dolgoznunk a bajnokságért, figyelnünk kell egymásra. Ha esetleg Fernando nem lesz benn az első nyolcban, akkor minden szó nélkül segíteni fogok Michaelnek, de ezt szerintem mindenki nagyon jól tudja."