Vágólapra másolva!
Anthony Davidson szerint a Super Aguri már idén megszerezheti első világbajnoki pontjait, noha még csak második évét kezdi meg a királykategóriában. A brit sofőr optimistán várja első szezonját, melyért köszönetet mondott a Hondának is.
Vágólapra másolva!

Bár az elmúlt években keményen dolgozott a Honda Racing színeiben, Davidson mégsem kapott versenyzői ülést a japánoktól, pedig nem egyszer került az élre a pénteki szabadedzéseken. A brit pilóta legutóbb 2005-ben a Maláj Nagydíjon kapott lehetőséget a versenyzésre, mikor Szato lebetegedett. Azóta viszont csak a teszteken bizonyíthatott, ám elmondta, soha nem adta fel a reményt, és bízott abban, hogy egy nap versenyzői ülést kap a Forma-1-ben.

"Voltak idők, mikor kicsit bosszantott a dolog, azonban soha nem adtam fel a reményt, hogy egyszer felfigyel rám valaki. Úgy gondolom, soha nem szabad leírnia magát az embernek, ez hatalmas hiba lenne" - mondta Davidson az Autosport International Show-n. "Véleményem szerint az emberek többsége inkább pozitív gondolkodású, nem szabad negatívnak lenni. Én sem voltam az, és soha nem aggódtam amiatt, hogy mihez fogok kezdeni."

"Néha kicsit el voltam keseredve, de tudtam, hogy egyszer eljön az én időm, csak azt nem tudtam, mikor. Azonban most teljesült az álmom, és versenyzői ülést kaptam a Forma-1-ben" - folytatta Davidson, aki ugyan egy kicsit bosszankodott amiatt, hogy nem kapott lehetőséget a Hondától, jól tudja, egykori csapatának is köszönheti jelenlegi szerződését.

"A Honda egy élcsapat, és nagy tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy győzelmeket érhessen el. Teljesen megértem, hogy miért van szüksége olyan versenyzőkre, mint Rubens, illetve Jenson. Nem fejeltem el, hogy a vezetőség segített hozzá az aguris szerződéshez, így nem is neheztelhetek rájuk. Továbbra is hosszú távú szerződésben állok a Hondával. Olyan, mint egy nagy család, remek, hogy a csapat részese lehetek."

A Super Aguri akár a Honda B csapatának is tekinthető, hiszen a japán motorszállító látja el erőforrásokkal a kiscsapatot, és a 2007-es karosszéria is nagyban a motorszállító műve, noha azt egy harmadik, a bajnokságban aktívan nem résztvevő cég tervezte és építette.

Mindenképp megemlítendő, hogy Aguri Suzuki alakulata fejlődött a legtöbbet a tavalyi évben, jóllehet volt honnan. A kiscsapat az évet az Arrows 2002-ben használt A23-as kódszámot viselő karosszériájának egy továbbfejlesztett változatával kezdte meg, majd az év második felében mutatta be saját tervezésű autóját az SA06-ost, mely a szezonzáró Brazil Nagydíjon kimagaslóan teljesített, és Szato tizedik helyével igencsak felhívta magára a figyelmet.

Ezen felbuzdulva Davidson úgy gondolja, akár már az idei évben meglehet a csapat első pontszerző helye. A brit versenyző decemberben kipróbálta már a csapat átmeneti autóját, mely egyesek szerint egy az egyben a Honda tavalyi modellje volt, és elégedett volt a járgány menetteljesítményével.

"Célunk az, hogy az első tízbe kerüljünk, ám ha merészek akarunk lenni, akkor akár még a pontszerző helyek is meglehetnek, noha jól tudjuk, ez egyáltalán nem egyszerű a Forma-1-ben" - magyarázta a brit versenyző. "Szemtanúja voltam annak, hogy a csapat milyen komoly fejlődésen ment keresztül a tavalyi évben, és az utolsó versenyen nyújtott teljesítménye, mikor Szato megszerezte a tizedik helyet, hihetetlen volt. Nagyon, de nagyon boldog vagyok, hogy a csapat tagja lehetek, bízom benne, hogy tovább fogunk fejlődni, és sikereket érünk majd el."