Vágólapra másolva!
Lázadoznak Michael Jackson alkalmazottai a Neverland Ranchen. Végül is nem meglepő, miután sokan közülük már hetek óta nem kaptak fizetést.
Vágólapra másolva!

Jackót utoljára még tavaly nyáron, a gyerekmolesztálási ügyének tárgyalása idején látták a Neverland Ranch nevű birtokán, ugyanis közvetlenül azután, hogy az esküdtszék kimondta ártatlanságát, a Közel-Keletre utazott, és azóta is ott tartózkodik.

Ám hiába él Jacko Bahreinben, attól még az övé a hatalmas birtok, amely bár üresen áll jelenleg, mégis elég sok embert foglalkoztat. Közülük többen azt állítják, hogy a popsztár hat hete nem adott nekik fizetést. Öten közülük hivatalosan is feljelentették Jacksont a kaliforniai munkafelügyeleti hatóságnál.

A szervezet szóvivője megerősítette a hírt: "A panaszt tevők szerint már több mint egy hónapja nem kaptak fizetést. Értesüléseink szerint a következő napokban még több hasonló panasz várható."

A Daily Mirror nevű brit napilap szerint Jacko szakácsa, Rudy Lozano is lacikonyhát nyitott, hogy valahogy megéljen. "Sokaknak jelent gondot a megélhetés" - magyarázta a séf. "180 család függ anyagilag a birtoktól."