A bedőlt brókerházról kérdezik Orbánt a Kossuthon
2015. március 06. 07:33
Itt-ott felbukkant ugyan protokollrendezvényeken, mint például a Suzuki új modelljének bemutatója, de a nagy nyilvánosság előtt a múlt hét pénteki évértékelő beszéde óta nem lehetett hallani Orbán Viktort.
Talán most a rádióinterjúban ismét szóba kerülnek egyes kijelentései, mert eléggé harcias hangot ütött meg az évértékelőn. Igaz, az ellenzék másképp látta: ők hazug és fáradt Orbán-beszédet hallottak.
Kérdés, vajon szóba kerül-e a rádióinterjúban, hogy államtitkárt buktatott az Origo. Patyi Gergely szerdán nyújtotta be lemondását, miután az Origo hétfői cikke számolt be először arról, hogy egyik ismerősének cége kapta feladatul a Végrehajtói Kamara átvilágítását.
Egy 5,6 millió forintos megbízásról volt szó, ami lényegesen nagyobb összeg, mint a cég eddigi százezres bevételei. Kedden aztán szerződést is bontott a minisztérium a céggel. Egy nappal később Patyi a személyét ért, szerinte megalapozatlan és méltatlan támadásokra hivatkozva mondott le.
Ha igaz, hogy a kormánypárt abban bízik, a Buda-Cash-üggyel aktivizálni tudják azokat a szavazóikat, akik az utóbbi hónapokban elfordultak a Fidesz–KDNP-től, akkor Orbán Viktor biztosan szóba hozza azt.
Elemzők szerint a párt számára nagyon fontos lenne egy olyan ügyet találni, amelynek révén a tapolcai időközi voksolást is megnyerhetik. Az biztos, hogy a Fidesz igyekszik a szocialistákra kenni a botrányt.
Ugyan kormányzati körök szerint nem lesz kormányátalakítás a közeljövőben, de jó lenne valami konkrétumot hallani erről magától a miniszterelnöktől.
Korábban Hende Csaba honvédelmi miniszter valamint Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter távozásáról jelentek meg találgatások.
A külügyi tárca vezetője erről mondta: nyugodt, és nem hiszi, hogy mennie kellene. Sőt, az Origo írta meg, hogy egy kormányülésen meg is védte a külügyminiszterét Orbán Viktor.
Mindenkinek szól az ébresztő, kezdi a kormányfő az évértékelőhöz kapcsolatos kérdésre. Üzengetni nem szeret, inkább beszél. Sok lesz a harc a belpolitikában.
Nem voltak elégedettek velünk, mondja Orbán, Több egyeztetés kell, nem vettük fel a kesztyűt. Minden támadásra egyenes választ várnak az emberek.
Oda a kétharmad, de nem gond, majd ha kell, egyeztetnek az ellenzékkel.
Mindenhol Európában változás van, mondta Orbán. Arra kell törekedni, hogy akik munkával akarják eltartani a családjukat, lehetőséget kapjanak. Ismét jön az emeletes-liftes-lépcsőházas-feljutásos példával. Megemlíti, hogy Tiszavasváriban tüntettek a közmunkáért.
...ha dolgozik, és azt látja, hogy valaki dolgozhatna, de nem dolgozik. A közmunkából vezet-e út felfelé, kérdezi a riporter, Orbán szerint ehhez nem kell tudományos vizsgálat. Eddig segélyből éltek, most munkából.
Orbán szerint több tucat konzultáció és két hónap próbaüzem után a rendszer üzemképes. A cél, hogy visszaszorítsák az áfacsalást.
Nem a kilenc osztály a lényeg. Az a probléma, hogy az általános iskolából tömegesen kerülnek ki gyerekek, akik nincsenek felkészülve a középiskolára. Változtatni kell az általános iskolák képzési rendszerén. Más országokban is az tapasztalható, hogy az általános iskolában töltött időt próbálják kitolni.
Hiányzik a miniszterelnöknek, hogy nem kattant még a bilincs a Buda-Cash-brókerbotrányban, de az igazságszolgáltatást a kormány nem tudja befolyásolni. Sürgősen szét kell nézni az összes brókercégnél. "Ki kell takarítani ezt az istállót." Tárgyalnak a bankszövetséggel arról, hol vannak azok a pontok, ahol szigorítani kell, hogy hasonló helyzet ne fordulhasson elő.
Csak olyan megállapodásokat szabad kötni, amelyek szolgálják Magyarország érdekeit. A kérdés az, hogy az Egyesült Államokkal tervezett egyezménnyel lemond-e az ország a szuverenitásáról.