Hosszú idő után új közös fotón Jennifer Lopez és Ben Affleck

Jennifer Lopez és Ben Affleck így érkeztek meg a 2024-es Golden Globe-gálára
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Egy ideje sejteni lehet, hogy valami nincs rendben Jennifer Lopez és Ben Affleck házasságában. Bár többször is előkerültek róluk olyan felvételek, melyek erről árulkodatak, ők mindig tagadták, hogy megromlott a viszonyuk. Most újabb sokatmondó fotó készült róluk, amelyen le sem tagadhatnák, hogy elmérgesedett a kapcsolatuk.
Vágólapra másolva!

Jennifer Lopez és Ben Affleck először a kétezres évek elején alkottak egy párt, azonban eljegyzésüket 2003-ban felbontották, majd 2004-ben szakítottak. Ezután senki sem gondolta volna, hogy közel 20 év eltelte után, miközben mindkettejüknek volt kapcsolata 2021-ben újra egymásra találnak. A sztárpár nem sokat tétovázott, mert még ugyanez év nyarán össze is házasodtak. Azonban hiába a tündérmesébe illő románc, úgy tűnik, ismét váláságban a kapcsolat, amire egyre több jel mutat.

Sokan úgy gondolják, máris vége az idilinek tűnő románcnak
Fotó: Getty Images via AFP/2023 Getty Images

Az első gyanút egy videó keltette fel épp egy évvel ezelőtt, amikor Ben Affleck rávágta a kocsi ajtaját az éppen beszálló feleségére, és úgy tűnt, hogy nagyon rossz a hangulat kettejük között. Ezt akkor azzal magyarázták, hogy a lesifotósok idegesítették fel őket, de valószínűleg már ekkor is problémáik lehettek. Ezek után egyre nagyobb figyelem övezte, hogyan alakul a sztárpár házassága, és sokan úgy vélték, hogy a színész arckifejezései arról árulkodnak, mennyire boldogtalan az énekesnő mellett.

Ez most odáig fajult, hogy szinte mindenki arról beszél, hogy már külön is élnek, valószínűleg vége a házasságuknak, de Jennifer Lopez ezt minden erejével tagadja, a házasságát jelképező gyűrűjét is feltűnően mutogatja a gyanú eloszlatása érdekében. Azonban a párhoz közel álló forrás is megerősítette, hogy az énekesnő már házakat néz férje nélkül, Affleck el is költözött a közös otthonukból, és egyéb információkat is elárult, miért mehetett tönkre a kapcsolat.

Mindig szeretni fogják egymást, de Jennifer nem tudja irányítani Bent, Ben pedig nem tudja megváltoztatni Jennifert. Kizárt, hogy tovább tarthatott volna a kapcsolatuk...

Ha házasok akarnak maradni, mindkettőjüknek változtatniuk kell a viselkedésükön. Jennifer látszatvilágban él, és az emberek már nem veszik be a színjátékot. Csalónak és nárcisztikusnak tartják, és olyasvalakinek, aki nem érzékeli a körülötte lévő valós világot... Jennifer nagyon rosszul viseli, hogy távol van Bentől, így nem kapja meg tőle azt a figyelmet, amire vágyik. A csodának határozottan vége van" - mondta korábban egy informátor a sztárpár házassági válságának okairól.

A híreszteléseket egyre több tény támasztja alá, például az, hogy a színész nem kísérte el feleségét a 2024-es MET-gálára sem, ami ismét arról árulkodik, hogy nincs rendben a kapcsolatuk, hiszen korábban mindig vele tartott a rendezvényekre. Továbbá több mint negyven napja nem készült róluk közös fotó, nem igazán mutatkoznak egymás társaságában.

Most azoban egy szemfüles lesifotós lencsevégre kapta a sztárpárt, akik szemmel láthatólag vitáztak és idegesen reagáltak egymás társaságára, amikor Jennifer Lopez megjelent a férfi gyerekeinek fellépésén, egy csokor virággal a kezében. A kép alapján egyértelmű, hogy Affleck nagyon dühös a feleségére, aki viszont igyekszik tartani a látszatot, hogy minden rendben köztük. A fotó alatt a kommentelők is mind egyetértenek abban, hogy valami nagyon nincs rendben a házaspár között - írja az Entertainment Tonight.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!