Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia

A legkisebb bikinijét vitte magával a nyaralásra Schobert Lara - képek

Vágólapra másolva!
Nemrég szakított a barátjával, újra szingli és a legújabb képei szerint nagyon jól érzi magát Schobert Lara.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Schobert Lara szakított tíz évvel idősebb barátjával, a Kazinbarcika SC futballistájaként ismert Szekszárdi Tamással. A lány arról is beszámolt, hogy újra Budapesten él a szüleinél, bár egy most nyilatkozó ismerőse szerint már két hónapja külön élnek korábbi párjával. Most egy nyaralásról posztolgat magáról szexi, bikinis képeket, de nem tudni, kivel tölti a szabadidejét szingliként.

Egyesek szerint Schobert Lara és Szekszárdi Tamás kapcsolatát a távolság emésztette fel, bár a lány hivatalosan nem osztott meg túl sok konkrétumot: "Nehéz erre most választ adni, mert elég nehéz napokat éltem meg... De tudom, hogy ez az én évem lesz, és 

hiszek abban, hogy minden azért történik, hogy tanuljunk belőle, és hogy erősebbek legyünk!

Rengeteg munka van, feladat, kihívás, úgyhogy erősnek kell maradni és menni előre! Nincs megállás" – magyarázta a szakítás körülményeit, majd azt is kijelentette, hogy nem tervezi a visszaköltözést Kazincbarcikára: csak akkor utazik, ha valamilyen fellépés vagy edzés miatt hívják, hiszen ottani tanítványait sem akarja cserbenhagyni.

Már a családalapítás is szóba került

Schobert Lara és Szekszárdi Tamás kapcsolata valószínűleg csúnya véget ért, legalábbis a lány egyik korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzése erre utalt: egy igazán dühös hangvételű, szakítós zenét osztott meg, ami a csalódásról mellett arról szólt, hogy soha többé nem akarja látni volt barátját. Egyelőre nem tudni tehát, pontosan mi történt köztük, de úgy tűnik, nem maradt meg a jó viszony sem.

Valószínűleg az is megviselte Schobert Larát, hogy teljesen a kazincbarcikai életre rendezkedett be, de az mégis véget ért – neki pedig újra kell kezdenie a szülői házban. Már a családalapítást sem tartotta pedig kizártnak, nemrég még a születendő gyerekei nevén gondolkodott.

"Igen, szeretnék. Egy fiút és egy lányt" – válaszolta korábban arra a kérdésre, hogy szeretne-e gyereket, majd az is kiderült, hogy már a neveken is elgondolkodott, és a legjobban a Noel és a Lola nevek tetszettek neki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről