Családbarát munkahelyek (2.) - két újabb díjazott terítéken

Vágólapra másolva!
Idén áprilisban hetedik al alkalommal adták át az Ifjúsági Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium és a Foglalkoztatási Hivatal közös elismerését, melyben azokat a munkaadókat díjazták, akik különböző intézkedésekkel segítik dolgozóikat a munka és a család összhangjának megteremtésében. Sorozatunkban két újabb díjnyertest mutatunk be.
Vágólapra másolva!

A Családbarát Munkahely díjat a nagyvállalat kategóriában az alumínium félkésztermék gyártására specializálódott Alcoa Köfém nyerte el. A vállalat számos intézkedéssel próbál a családos dolgozók helyzetén könnyíteni.

Rugalmas munkaidő

Az adminisztrációs területek munkatársai számára például rugalmas munkaidőt biztosít. "Amennyiben bölcsődébe, óvodába, iskolába viszik a gyermeket, kezdhetnek fél órával, vagy adott esetben akár egy órával is később. Ha pedig megbetegszik a gyermek, igyekszünk rugalmasan kezelni a problémát, és segíteni" - mondja Horváth Tamás, a cég környezetvédelmi igazgatója.

A gyesen, gyeden lévőket visszavárják

A cég a gyesen, gyeden lévőkre is odafigyel. "Igyekszünk megtartani őket, és biztosítani számukra a visszatérést. A kismamákkal a "szabadság" alatt is igyekszünk folyamatosan tartani a kapcsolatot, emellett a vállalat által szervezett rendezvények is nyitottak számukra" - állítja Horváth Tamás.

Családi nap, sportnap, rajzverseny

Emellett különböző rendezvényekkel is próbálnak a családosok kedvére tenni. Évente rendeznek egy családi napot, kifejezetten a gyermekek számára egy rajzversenyt. Három évente szerveznek egy üzemlátogatást is, ahol a családtagoknak lehetőségük nyílik betekintést nyerni szerettük mindennapi munkájába. A karácsony céges megünneplése is a családtagokkal együtt történik - bár kissé rendhagyó módon, egy sportnap keretében. "Így a munkatársak és családtagjaik megmozgathatják egy kicsit izmaikat a karácsonyi vacsora előtt" - magyarázta Horváth Tamás.

Ahol pénteken délután kettőig tart a munka

A kisvállalat kategóriában a 26 fős, családi tulajdonban lévő Hacona Csomagolástechnológia Kft., kapott elismerést.
"Cégünknél a munkaidő hétfőtől csütörtökig reggel nyolctól fél ötig, pénteken pedig délután kettőig tart - így hétvégén több időt tölthetnek szeretteikkel a kollégák" - mondta el Nagy Lajosné, a cég vezetője.

A szabadság 80 százalékáról a dolgozók dönthetnek

Hasonló engedményt tett a vezetőség a szabadságokkal kapcsolatban is. Bár a Munka törvénykönyve szerint a dolgozók az alapszabadság 25 százalékának időzítéséről dönthetnek szabadon, a cégvezetés azonban csak 20 százalékban szól bele, ki mikor veszi ki.
"Gyakorlatilag akkor mehetnek el egy vagy akár két-három hétre, amikor csak akarnak. A családosok különösen örülnek e kedvezménynek, hiszen így lehetőségük nyílik arra, hogy a nyári iskolaszünet egy részét gyermekeikkel töltsék - ahelyett hogy elküldenék őket a nagymamához" - avatott be Nagy Lajosné. "A kollégák egyébként egyáltalán nem élnek vissza a helyzettel. Szabadságuk megkezdése előtt egyeztetnek a többiekkel, és csak abban az esetben mennek el hosszabb időre, ha meg tudják oldani a helyettesítést - tette hozzá.

Két kismamát is felvettek

A Hacona is - mint minden családbarát munkahely - visszavárja a gyesen, gyeden lévő munkatársakat. A cég azonban nemcsak a saját alkalmazottainak ad esélyt a visszatérésre. "Az utóbbi időben két olyan kismamát vettünk fel, akik azért voltak kénytelenek állást keresni, mert volt munkáltatójuk a gyes, gyed lejárta után nem vette vissza őket. Szerintünk azonban ők is megérdemelnek egy esélyt - még akkor is, ha a kisgyermek és esetleges betegségei miatt egy kicsivel valóban többet vannak kényszerszabadságon, mint a kisgyermekkel nem rendelkező munkatársak" - véli a cégvezető.

Parti, iskolakezdési támogatás, mikuláscsomag

A cég minden nyáron partit rendez a dolgozók és családtagjaik számára. Emellett a munkatársak iskolakezdési támogatást is kapnak, a kisgyermekeket pedig mikuláscsomaggal lepi meg a vezetőség decemberben.

Oroszi Babett