Kerüljük a stresszes munkahelyet infarktus után

Vágólapra másolva!
Ha valakinek már volt szívinfarktusa és azt követően visszamegy a munkahelyére, ahol állandó feszültséget, idegesítő légkört érez, kétszer nagyobb valószínűséggel kap újabb infarktust, mintha nyugodtabb körülmények között dolgozna - tapasztalták kanadai kutatók az amerikai orvosszövetség folyóirata, a JAMA beszámolója szerint.
Vágólapra másolva!

Chantal Brisson és munkatársai Quebecben 972 beteget tanulmányoztak, akik első szívinfarktusuk után átlag három hónappal visszatértek a munkába. Ezeket a betegeket munkájuk újrakezdése után hat héttel, majd két- és hat év múlva vizsgálták meg ismét. Emellett felmérték a pszichés- és munkahelyi viszonyaikat is, valamint a szívbetegségre vonatkozó kockázati tényezőket.
A kutatás végkövetkeztetése, hogy azokon a munkahelyeken, ahol a dolgozótól sokat követeltek, de a döntésekbe nem szólhattak bele, kétszer nagyobb volt az újabb infarktus bekövetkezése. Ilyen munkahelyen Kanadában a vizsgált személyek egynegyede dolgozott.